+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
2019. október 13. vasárnap, 10:02
Mire elég a Borkai-ügy, az ország jelentős részében megvalósuló teljes ellenzéki összefogás, és a magas választási részvétel a 2019-es önkormányzati választásokon? Úgy tűnik, az ellenzék részéről elég sokra: számos, korábban fideszes bástyát hódított el az ellenzék, jelen állás szerint pedig Budapest főpolgármesterét Karácsony Gergelynek fogják hívni holnaptól. Az Azonnali Budapestről, Győrből, Pécsről és Egerből jelentkezik ma egész nap, percről percre!

+++ FRISSÍTSD GYAKRAN A CIKKET, MERT GYORSAK VAGYUNK! +++

 

összesen: 153 db | 20 db/oldal

1 2 3 4 5 6 7 8

Igen, Vorarlbergről van szó. A legnyugatibb és leggazdagabb osztrák tartomány is ma választott. A szorgalmas alemánok, akiket Ausztria más részein senki sem ért, már alapvetően délelőtt, még a mise előtt elmentek szavazni, azaz akár délben is be lehetett volna zárni az urnákat. Főleg azért, mert az eredményt is mindenki tudta előre.

A helyben nem türkíz, hanem továbbra is fekete Néppárt (ÖVP) szokásosan tarolt, bár nincs meg az abszolút többség, azaz koalíciót kell majd kötnie valakivel. A helyi Néppárt katolikusabb, de éppen ezért menekültpártibb is, mint a kurzi bécsi főirány. Második helyre jöttek fel a balkatolikus Zöldek, majdnem húsz százalékot kaptak. Ezzel letaszították harmadik helyre a Szabadságpártot (FPÖ), amely eleve majdnem tíz százalékot veszített. A szocdemek és a liberálisok fej-fej melletti küzdelmét végül a szocdemek nyerték.

De abban a tartományban, ahol még a munkáskamara is katolikus, a vörösök nem tudnak labdába rúgni, kilenc százalékot kaptak csak. A Neos majdnem el is érte őket: az osztrák Momentumnak Vorarlberg az őshazája, az innen származó, egykori ÖVP-tanácsadó Matthias Strolz alapította meg a pártot 2013-ban. A Neos EP-képviselője, Claudia Gamon is vorarlbergi, bár országosan már megtanult bécsiesen beszélni.

Vorarlbeg az a tartomány, amely száz éve egyszer már döntött arról, hogy Svájchoz szeretne tartozni. Ez akkor végül lekerült a napirendről, de a kérdést egy Sankt Gallen-i szocdem politikus idén megint elővette.

Karóczkai Balázs

17 órakor a választásra jogosultak 42,69 százaléka adta le a szavazatát, ami egy kicsivel elmarad a 2006-os adatoktól, de ott 17:30-kor mértek 46,53 százaléktól. Öt éve a 17:30-as részvételi adatok szerint 39,82 százalék ment el szavazni, 2010-ben pedig 41,77 százalék volt a részvételi arány. Még másfél óra van az urnazárásig, így ha eddig nem mentél el, még van idő!

Csendben folydogálnak a dolgok a hevesi megyeszékhelyen, ahol a harc a fideszes Habis László és az összellenzéki jelölt Mirkóczki Ádám között fog eldőlni. Egy egyébként jobboldali beállítottságú úr szerint Mirkóczki kicsivel behúzza ugyan, de fideszes többség lesz alatta a közgyűlésben. Többen is említették, hogy félnek, hogy a Fidesz nélkül a város elbukik majd rengeteg fejlesztést. Egyébként mind a Fidesz, mind az ellenzék intenzív telefonos kampányt folytat, Habisék az együttműködésre és a fejlesztésekre, Mirkóczkiék pedig egy élhetőbb Egerre fókuszálnak.

Pár helyi csatározás is történt, például rendőrségi feljelentés is lett abból, hogy két ellenzéki jelölőszervezet is stencilezett a szavazóhelyiségek előtt. Később az összellenzéki Egységben a Városért Egyesület került a központba, mivel az egyik standjuk a választókerülettől 150 méteren belül helyezkedett el. A mai nap folyamán egy másik szavazókör előtt az ottani bizottság egyik fideszes tagja levágta a már hetek óta ott található összellenzéki egyesületi plakátokat, ezekben az ügyekben a helyi választási bizottság hoz majd döntést. 

Egerben a 2014-es adatokhoz és a jelenlegi országos átlaghoz képest is többen mentek el szavazni – délután 3-ig 36,3 százalék –, azonban nem világos még, hogy kinek kedvez: jól mozgósított a Fidesz vagy hatottak a helyi botrányok és Borkai-effektusról van szó.

 

Petróczi Rafael

Mit akar Puzsér Róbert Újbudán?
2019. október 13. 17:30

Az Állampolgárok a Centrumban Egyesület, Puzsér Róberték jelölőszervezete is állított egyéni körzeti jelölteket: mindegyiket a XI. kerületben, Újbudán. Az eléggé nagynak számító XI. kerületben (százezer felett van a választásra jogosultak száma) 2014-ben elég felemás eredmények születtek. Ugyan a Fidesz a közgyűlésben majdnem kétharmados többséget szerzett (a 24 fős testület 62 százalékát tette ki a 15 fideszes képviselő), a polgármesterválasztás viszont viszonylag szoros volt: a most is induló, fideszes Hoffman Tamás öt százalékponttal verte csak az akkori ellenfelét, a 41 százalékot szerző volt MSZP-pártelnököt, Molnár Gyulát.

Hoffman mostani összellenzéki ellenfele a DK-s László Imre. Puzsérék azonban nem elégedtek meg az egyéni jelöltekkel, a kerületek közül Újbudán egyedül ők is polgármesterjelöltet indítottak Lengyel Domonkos személyében. 

De vajon mitől ennyire különleges hely a Sétáló Budapestnek Újbuda? Vajon Lengyel Domonkos sem akar kerületi polgármester lenni, mint ahogy főnöke budapesti főpolgármester? Az egyébként teljesen nyílt, a József körúti Krak'n Town gasztropubban lévő eredményvárón ezeket is meg fogom kérdezni. 

Addig is gyönyörködjetek a még késő délután is a Kálvin téren kampányoló Puzsér-csapatban.

 

Szakács András

A magyar média Achilles-sarka
2019. október 13. 17:20

A választások után nemcsak a pártoknak és a politikusoknak kell majd önvizsgálatot tartaniuk az eredmények miatt, de a médiának is. A Borkai-botrány látványosan megmutatta a hazai média Achilles-sarkát: a vidéki tudósítóhálózat hiányát. Azt természetesen nem lehet elvárni, hogy a média pár óra alatt ellenőrizze le a blog által bedobott információkat, és publikáljanak az ügyet kibontó tényfeltáró cikkeket.

Ugyanakkor Borkai Zsolt háza elé soha nem érkeztek meg a műholdas kocsik, ahogy a győri utcákra is csak napokkal később jutottak el a kamerák. A hírversenyben így például az Azonnali az élen tudott járni, mert rendelkezett olyannal, amivel a több tucatnyi ujságírót dolgoztató országos média budapesti nagy szerkesztőségei csak elvétve, helyi tudósítóval. A helyi tudósító nemcsak földrajzi előnyt jelent ugyanis, de beágyazottságot és forrásokat is.

Megnéztük, hogy a délután három órási részvételi adatok alapján a megyeszékhelyek között kik voltak a legaktívabbak, és kik ülnek a „szamárpadban”: a legnagyobb arányban a vasi megyeszékhelyen mentek el szavazni délután, a legkevésbé a debrecenieket mozgatta meg az önkormányzati választás. Kakukktojás az egyébként megyei jogú város, de nem megyeszékhely Hódmezővásárhely, ahol már több mint a választásra jogosultak fele jelent meg. Hamarosan új részvételi adatokkal jelentkezünk!

1. Szombathely: 38,06 százalék (2014: 29,78 százalék)

2. Miskolc: 37,43 százalék (2014: 31,83 százalék)

3. Budapest: 36,37 százalék (2014: 29,09 százalék)

4. Eger: 36,3 százalék (2014: 28,12 százalék)

5. Szeged: 36,3 százalék (2014: 31,22 százalék)

6. Salgótarján: 36,17 százalék (2014: 29,94 százalék)

7. Szekszárd: 34,36 százalék (2014: 27,33 százalék)

8. Székesfehérvár: 33,62 százalék (2014: 24,92 százalék)

9. Esztergom: 32,31 százalék (2014: 34,29 százalék)

10. Veszprém: 32,31 százalék (2014: 23,88 százalék)

11. Kaposvár: 32,27 százalék (2014: 23,49 százalék)

12. Békéscsaba: 31,97 százalék (2014: 27,78 százalék)

13. Győr: 31,07 százalék (2014: 21,29 százalék)

14. Pécs: 30,89 százalék (2014: 22,48 százalék)

15. Zalaegerszeg: 30,74 százalék (2014: 22,61 százalék)

16. Szolnok: 30,5 százalék (2014: 24,79 százalék)

17. Nyíregyháza: 28,02 százalék (2014: 24,08 százalék)

18. Kecskemét: 26,28 százalék (2014: 20,27 százalék)

19. Debrecen: 25,02 százalék (2014: 19,76 százalék)

+1: Hódmezővásárhely: 50,5 százalék (2018: 49,11 százalék)

Győri Boldizsár

A Széchenyi tér felé sétálva olyan mondatfoszlányokat fújt felém a szél, mint hogy „Magyarország illegitim. Ma valójában nem létezik Magyarország!“ Közelebb érve kiderült, két férfi molinókkal és hangszórókkal hívja fel a figyelmet, hogy „a Magyar Köztársaság, és ebben minden választott pozíció 2012-ben megszűnt”, ezért azóta minden közhivatali tisztség és jogalkotás illegitim, nem jogfolytonos a Magyar Köztársasággal. Rögtönzött interjúban elmondták, hogy az ellenzék is ennek a „maffiaállamnak a része”, és mindez a politikusokat is mozgató háttérhatalomnak köszönhető. Sürgősen leszögezték, hogy Soros György egy kis hal ebben a rendszerben, akit ugyanúgy mozgatnak a háttérből, mint mindenki mást. Hát, sok szerencsét fiúk. 

 

Az öt évvel ezelőtti választási eredményekből kiindulva szoros lehet a verseny a billegő körzetekben. Billegőnek vettük azokat a kerületeket, ahol a polgármesteri választás 2014-ben szoros volt, csupán pár százalék döntötte el, hogy ki nyert. Ilyenek voltak a IX., a XI., a XIV. és a XV. kerület. Ennek mintájára ellenzéki kerületként soroltuk be a XIII., a XIX. és a XX. kerületet. Az összes többi kerületet öt éve (a civilek vezette XXIII. kerületet leszámítva) a Fidesz dominálta. 

A különbségek átlagban nem nagyok az egyes kategóriák között: a fideszes körzetekben átlagban 35,81 százalékos volt a részvétel 15 óráig, az ellenzékiekben 35,34, míg a billegőkben 37,03. Az országos átlag 15 órakor 34,69 százalék, Budapesten pedig 36,37 százalék volt.

A győrieknek láthatóan fogalmuk sincs, mi lesz a választás vége. A helyi kisboltban élénk vita közepén találtam magam, van, aki biztos benne, hogy bukik Borkai, mások abban biztosak, hogy marad a polgármester. A vitának nincs is pozitív hozadéka.

Ez pedig a termálfürdőjéről, a szigetközi bringaútról és a kiváló fogorvosairól messze földön híres Mosonmagyaróvár, itt ugyanis a fideszes polgármesternek, Árvay Istvánnak egyszerre négy ellenzéki kihivója is van:

+ egy ex-MDF-es volt polgármester, aki most saját egyesülete élén indul,

+ egy DK-s, aki mögé beállt az MSZP is,

+ egy LMP-s önkormányzati képviselő,

+ és egy jobbikos önkormányzati képviselő.

Végignéztem a jelöltek szórólapjait, és innovációt egyedül a Jobbiknál láttam, már amennyiben egy EU-zászló szórólapra rakása innováció. Vajon mennyit hoz ebben a már csak a földrajzi fekvéséből adódó lehetőségei miatt is gazdag és elégedett városban az egyetlen esélyes ellenzéki jelöltnek nevezett jobbikos, és legyőzi-e őt a volt MDF-es Szabó Miklós, akiről sokáig pletykálták, hogy beáll mögé a komplett ellenzék? Este ez is kiderül!

 

FELMELEGÍTETT SZÓRÓLAP A 2018. TAVASZI ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSRÓL

Szakács András

A két Magyarország
2019. október 13. 16:29

A Karácsony Gergely elleni propagandahadjárat, a kispesti drog- és korrupciós ügy, illetve a Borkai-botrány minden korábbinál jobban megmutatta, hogy a média és politikai valóság szintjén két Magyarország jött létre. A kormányzati politikai valóság, amit a propagandagépezet hozott létre, szinte légmentesen zár, illetve szűr, és bár vannak néha zavarok, azok inkább az ellentmondásos politikai akaratnak és utasításoknak köszönhetőek, nem a propagandagép technikai hibájának.

Szakács András

A Borkai-botrány mobilizál-e?
2019. október 13. 16:17
Bár igen hangzatos és logikus állításnak tűnik, hogy a Borkai-botrány aktivizálta a szavazókat, ez valójában semmilyen méréssel, empirikus adattal nem bizonyított állítás.

 

Egyszerűen csak ez tűnik logikusnak az elmúlt napok médiavalósága alapján. Holott például pont ott magas a részvétel, amelyeket a politika és a sajtó is csatatérként könyvelt el már hónapok óta: Szombathelyen, Pécsen, Miskolcon, Hódmezővásárhelyen vagy Egerben. Akár tehát azt is állíthatjuk, hogy a magas részvétel a verseny kiélezettségének köszönhető.

Petróczi Rafael

Visszanyal-e a fagyi a Fidesznek?
2019. október 13. 16:14

Az önkormányzati rendszer átalakításakor a Fideszt az vezérelte, hogy domináns szereplőként még nagyobbat nyerjen a 2014-es választáson. Viszont ha most az ellenzék irányába leng ki az inga, még nehezebb öt éve lesz a kormánypárti képviselőknek, mint lett volna az 1990-es szabályozás szerint. A részletes elemzésért kattints ide.

Győri Boldizsár

Próbálok rátromfolni Bakó Bea reggeli posztjára ezzel a matricával, amit Pécs belvárosában lőttem egy villanyoszlopon: P. Horváth Tamást, a Mindenki Pécsért Egyesület képviselőjelöltjét reklámozza. Lehet, érdemes lett volna nyomdába küldés előtt még egyszer átolvasni a szöveget.

 

Illés Gergő

Eközben egy alternatív szavazáson...
2019. október 13. 15:59

...Puzsér Róbert egy hajszállal vezet Karácsony Gergely előtt. Legalábbis ez az aktuális eredmény a hét kérdése-szavazásunkon, ha változtatnál rajta, akkor itt lehet szavazni!

 

Szakács András

Az országgyűlési választáson láthattuk, hogy a magas részvétel nem feltétlen az ellenzéknek kedvez. Hiába nyomta el végül az ellenzéket érintő kispesti drog- és korrupciós botrányt a Borkai-ügy az országos médiában, a lejáratás visszafelé is elsülhet, az ostromlottvár-érzés miatt a Fidesz-szavazók körében is nőhet a részvétel.

15 órakor az ország legkisebb településén, a mindössze 13 választásra jogosult szavazóval rendelkező, Zala megyei Iborfián már mindenki leszavazott. Ugyanis eddigre leszavazott az az egy ember is, aki 13 órakor még nem járult az urnák elé. A képen egy tipikus iborfiai csendélet látható.

 

Karóczkai Balázs

15 órakor a választásra jogosultak 34,69 százalék adta le a szavazatát, ami már nagyon közel van a 2006-os 34,77 százalékos rekordhoz. Az eddigiek alapján egyre valószínűbb, hogy új rekord lesz a részvételt tekintve. Öt éve ilyenkor 30,11 százalék volt a részvételi arány, 2010-ben pedig 31,47 százalék. 

Illés Gergő

Az önkormányzati választási kampányban szinte mi is elfeledkeztünk róla, hogy ma új parlamentet választ Lengyelország, itt az a tét, hogy a Jaroslaw Kaczyński-féle konzervatív-nacionalista Jog és Igazságosság párt az előzetes méréseknek megfelelően folytatja-e a kormányzást.

A lengyeleket viszont nem izgatja különösen a voksolás, délig csupán 18,14 százalékuk ment el szavazni, ennél még nálunk, a magyar önkormányzati választáson már 11 órakor is nagyobb volt a részvétel, 18,25 százalékos. Persze fontos különbség, hogy míg itthon a szavazóhelyiségek este 7-ig vannak nyitva, a lengyeleknél csak 9-kor zárnak majd.

A részvételi adatok mindenesetre eddig Kaczyńskiéknak kedveznek: az ország inkább ellenzéki nyugati részében 15-16 százalék volt csupán a részvétel, míg az inkább a kormánypártot támogató keleti régiókban 19-20 százaléknyian mentek el szavazni délig. Ha lesznek eredmények Lengyelországban, ígérjük, megmutatjuk őket az Azonnalin!

 

 

Szakács András

Erről is szól a mai nap
2019. október 13. 15:35

Ma nem csak arra kapunk választ, hogy mely pártok és politikusok vezethetnek a következő ciklusban településeket, hanem arra is, hogy milyen kampányokra számíthatunk majd a jövőben. Ha valamelyik oldal látványosan tudott profitálni a kispesti vagy győri botrányokból, akkor az eddiginél is durvább kampányok jöhetnek.

összesen: 153 db | 20 db/oldal

1 2 3 4 5 6 7 8
comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Az EU-támogatások területalapú elosztása körül kialakult politikai botránynak az első áldozatai nem is a települések lehetnek, hanem az eddig biztos befutónak számító győri fideszes jelölt, Dézsi Csaba András.

Számos, hagyományosan kapitalista ország lakosságának többsége igennel válaszol erre a kérdésre egy friss felmérés szerint. Mutatjuk a kutatás eredményeit!

A salgótarjáni fideszes közeli fotókat tett ki a Facebookra egy halálos balesetet szenvedő fiatal lány vérző holttestéről.

Kimia Alizadeh Irán egyik kirakatfigurája volt, de egy héttel ezelőtt inkább elmenekült az országból az őt nőként ért megaláztatások miatt.

„Malájzia nem a világ szeméttelepe” – jelentette ki a környezetvédelmi miniszter.

A listára kerüléshez nem csak az kellett, hogy jó hely legyen az úticél, hanem az is, hogy ne kelljen túl sok pénzt költeni rá.

Bár az új stadionok kihasználtsága sokszor tragikus, nagyon úgy tűnik, tényleg nem tettek rosszat az érdeklődésnek.

A hét kérdése

Még mindig nem tudja túltenni magát az ország Győr egykori polgármesterének horvátországi nyaralásán, úgyhogy biztos nem csak a mi fantáziánkat mozgatja Borkai sorsa. Itt a hét kérdése!

Azért ide elnéznénk

Január 20-án, hétfőn este a belvárosi Rába hotelben. Regisztráljatok!

Szakértők beszélik ki a helyzetet január 21-én Budapesten.

Az év legjobb bulija január 22-én szerdán. Reggeltől hajnalig!

Kiállítás Jankovics Marcell ismert és kevésbé ismert műveiből: animációktól Trianon-rajzokig. Február 2-ig a Műcsarnokban.

Politikai aspektusok a cseh és a szlovák művészetben 1989 után. Izgi kiállítás Pozsonyban egészen február 23-ig.

Ezt is szerettétek

Szerintünk az újságírókat korlátozó új szabályok nem felelnek meg az alkotmány követelményeinek, úgyhogy bepereltük az Országgyűlés Hivatalát és magát Kövért is.

Mikor lesz tárgyalás és ítélet? Mi lesz, ha nyerünk? Hogy néz ki egyáltalán egy kereset a házelnök ellen? Elmondjuk a perünk kulisszatitkait!

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Twitter megosztás Google+ megosztás