+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Kiss Dániel
2019. október 13. vasárnap, 17:39
Nem biztos, hogy azok a felvételek hitelesek, az újságírók sem tettek közzé konkrét adatokat – nagyjából így lehet összefoglalni a kispesti Bolyai János Általános Iskolában kialakított szavazóhelyiségnél megkérdezett emberek válaszát arra a kérdésemre, hogy befolyásolták-e őket döntésükben a Lackner Csaba MSZP-s önkormányzati képviselőről kiszivárgott felvételek. Azok, amelyeken kokainozik, valamint arról beszél, hogyan lehet pénzt csinálni a képviselői tisztséggel.

A legtöbb szavazó esetében a döntésüket semmi más nem befolyásolta, mint az, amit maguk körül látnak. „Én igazából annyit látok, hogy Kispest fejlődik. Egyébként nem foglalkozom a politikával” – mondta egy, elég laza stílusban nyilatkozó napszemüveges férfi. Hasonlóan vélekedtek Gajda Péter MSZP-s polgármester munkájáról a roma szavazók is, akik kifejezetten elégedettnek mondták magukat. Szerintük a jelenlegi polgármester régóta a helyén van már, és jót tesz. Azt, hogy kire voksoltak, semmi nem befolyásolta, és bár a kokainos videót látták, nem tulajdonítottak neki jelentőséget. „Az ilyeneket minden választásnál előveszik” – mondta egy lófarkas férfi, és többeket visszhangozva hozzátette:

 

honnan tudjuk, hogy mi igaz a kampány során felszínre került, lejárató célú felvételekből?

 

„Karácsonyra szavaztatok? Hát ti hülyék vagytok!” – ezt már egy urnák elé siető, telefonon beszélgető középkorú nő vetette oda. Miután kijött az iskolából, megkérdeztem őt és a vele sétáló középkorú férfit, mégis mi alapján döntöttek az előbb. Tarlós István főpolgármester-jelölt érvelését visszamondva közölték, hogy a biztosra voksoltak. Gajda évek óta polgármester, a kerület fejlődik. Ezért nem lehet valami ismeretlennek odaadni a vezetést, mert sokkal fontosabb az, ami biztos. Ezért mellőzve a pártpolitikát,

 

a kerület élén az MSZP-s Gajdát, a városvezetői székében pedig továbbra is Tarlós Istvánt szeretnék látni, akár fideszes, akár nem.

 

„A Karácsony egy bohóc, a Berki meg ilyenek. Az újraválasztottaknak meg bizonyítaniuk kell” – zárta le a beszélgetést a nő.

 

 

A kampányról és a botrányokról tájékozottnak a fiatalabbak tűntek, ők azt is mondták, hogy céltudatosan mentek szavazni. Azt sugallták, hogy úgy voksoltak, hogy változás történjen az országos politikában. „Persze változást szeretnék, de nem tudni, lesz-e” – lamentált egy 20 év körüli lány.

 

„Azért szavazunk, mert még élünk” – mondta egy 83 éves úr. „Mielőtt vége a dalnak, még egyszer beledobunk az urnába” – konstatálta nevetve az úr mellett ülő, hasonlóan szépkorú hölgy. Meg is kérdeztem, hogy kinek az érdekeit tartották szem előtt a voksolásnál. „Én teljes mértékben a fiatalok oldalán állok” – mondta az úr, de az már nem derült ki, hogy ennek megfelelően kire ikszelt, pláne főpolgármesternek. Mivel a kokainozó Lacknerről még csak nem is hallottak, felmerül a kérdés, hogy mi alapján dönti el valaki, ki a jó választás a fiataloknak.

 

Kokain ide vagy oda, úgy néz ki, az átlagszavazó az alapján dönt, amit a közvetlen környezetében észlel. Ha van fejlődés, az már elég. Az, meg hogy felmerül annak gyanúja, hogy Kispest MSZP-s vezetése is korrupt lehet, szinte senkit sem érdekel. „Ezek ilyenek. De én nem látok bele ebbe” – mondta őszinte mosollyal egy szemüveges bácsi, aki többekhez hasonlóan először hallott Lackner ügyéről.

 

Csak legyen tánc!

 

FOTÓK: Kiss Dániel / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Trianon következménye a vízfejűség és az együttélés kultúrájának elvesztése is, azt pedig el kell felejteni, hogy „mindent vissza”. Videó.

Eddig a nyilvánosság előtt nem ismert momentumosok jelentkeztek Fekete-Győr András helyére, de még nagyobb a verseny az elnökségi helyekért.

Hamarosan nyithatnak a fürdők, múzeumok, színházak, és ha minden jól megy, két hét múlva már személyesen is kérdezhetnek az újságírók kormányinfón. A részletek!

Ezt azután mondta nekünk, hogy erdélyi magyar extremizmusról és az erőszak veszélyéről értekezett hosszasan.

Ungváry Krisztián segédletétől kezdve az Ismerős arcokén át a legkülönfélébb módon várhatunk megemlékezést. Mutatjuk, mit!

A filmcsatornák hétvégi délutánjainak egyik legstabilabb szereplője szinte semmit nem vesztett minőségéből.

A svéd fővirológus bírálta országa járványügyi kezelését, noha maga találta ki a különutat. Most elismerte: túl sokakat vesztettek el.

A hét kérdése

Egy etnikailag sokszínűbb Nagy-Magyarországban a politikai térkép is egészen más lenne, mint most. Hogy mennyire, arról csináltunk egy szavazást!

Azért ide elnéznénk

Még ha online is, de június 5. és 6. között a Rosalia borfesztivál keretében lesznek élő interjúk borászokkal, művészekkel és a gasztronómia képviselőivel.

Saját kézzel lehet levendulát szedni a kevélyhelyi levendulamezőn. Aki kipróbálná, június 5. és 14. között teheti
meg Pilisborosjenő mellett!

DrMáriás festményeit Győrfi Pálról, a nyugalomhipnózis nagymesteréről, vagy Müller Cecíliáról, Baby Yoda megmentőjéről június 6-tól nézheted meg Szentendrén.

Mi fog történni az albérletpiaccal a koronavírus-járvány miatt kibontakozó gazdasági válság hatására? Június 9.

Ipari stílusű bútorok, munkavédelmi plakátok és sok más június 13-án.

Ezt is szerettétek

Járvány utáni munkaerőpiaci körkép a Helyzetben.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Mi áll Klaus Johannis román államelnök magyarellenes kirohanása mögött? Podcast.

Akár az egészségügynek, akár a gazdaságnak akarnak kedvezni a politikusok, katasztrofális következményekbe futnak bele.

Fogadják el a munkavállalók, hogy a közelgő válság miatt komoly áldozatokat kell hozniuk az állásukért – legalábbis az Iparkamara elnöke, Parragh László szerint. De mit szólnak ehhez a szakszervezetek?

Sok felvidéki városba a magyar polgármesterek hívták be a megszálló csehszlovák katonákat. Itt a Trianon 100 podcast harmadik része.

És a koronavírus-járvány, vagy az azt követő válság kezelése lehet majd a 2022-es kampány fő témája? Böcskei Balázs és Mráz Ágoston Sámuel a Helyzetben!

Twitter megosztás Google+ megosztás