Az önkormányzat, ahol boldogságügyi osztályt hoztak létre

Milyen is lenne az, ha zsarolás helyett boldogságszérummal próbálnák javítani a közhangulatot például Miskolcon vagy Budapesten, úgy amint teszik azt a kis spanyol tengerparti faluban?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Kedden olyan erős északi szél (tramuntana) fújt, hogy levitte a jegygyűrűt egy idős hölgy ujjáról, aki ebédelni érkezett egy turistacsoporttal abba a magaslati étterembe, ahol éppen a híreket böngésztem egy szélvédett sarokban. Repültek körülöttem a szemüvegek, sapkák és különféle használati tárgyak. A helyzet szürreális voltát csak fokozta a gyűrűt a sziklák között négykézláb kereső pincérek látványa, a lobogó hajú, zokogó néni, illetve a következő híradás, ami az El País nevű spanyol lapban ütötte meg a szememet: Az önkormányzat, ahol boldogságügyi osztályt hoztak létre.

A hír elsőre talán zavarbaejtő, vagy akár furcsa, mint a légy a levesben.

Beleolvastam a cikkbe, és hamar kiderült, hogy nem viccről van szó, hanem, ha mással nem, komoly szimbolikus értékkel bíró kezdeményezésről egy kis galíciai falu elöljárójától. A boldogságügyi tanácsos munkája a lakosok elégedettségével és ezzel együtt a közhangulattal kapcsolatos. A minimum eredetinek mondható alapötlet, a némileg normalizált  „kulturális és szociális szolgáltatások osztálya” néven került be a helyi adminisztráció berkeibe.

Azt hiszem, Magyarországon nem ígért még senki boldogságügyi osztályt az önkormányzati választási kampánya során. Sőt,

pedig az El País cikke szerint a „boldogságügyi osztályt néhány nappal ezelőtt egy nemrég abszolút többséggel újraválasztott konzervatív néppárti polgármesterasszony állította fel a spanylországi Pontevedrában található Oia nevű, 3000 lakosú településen. Az elöljáró a maga részéről elsődleges céljaként jelölte meg az általa igazgatott település lakosainak boldogságát”.

Azonnal meg is jelent lelki szemeim előtt, milyen is lenne az, ha zsarolás helyett boldogságszérummal próbálnák javítani a közhangulatot magyar konzervatívok például Miskolcon vagy Budapesten. A tartalmi és formai távolság olyan nagy, hogy talán sokaknak nehezükre esik komolyan venni, hogy ilyesmi létezhet vice versa.

Pedig van ilyen is, és innentől kezdve

bármely háromezres, vagy annál több lakosú magyarországi településen. Köztéri vacsorák? Romantikus közvilágítás? Heti swing az önkormányzat udvarán? Több krumpli?

Az oiai polgármesterasszony így magyarázta a dolgot: „Az a kötelességünk, hogy meghallgassuk az embereket függetlenül attól, hogy milyen korúak, és választ adjunk igényeikre helyben, pozitívan és az egyéni fejlődésüknek megfelelően, mert a boldogság keresése egyike az emberek három alapvető jogának az élethez való jog és a szabadság után.”

A kezdeményezés nem légből kapott. Már elfeledkeztünk arról, hogy

benne foglaltatik például az Egyesült Államok, illetve Franciaország alkotmányaiban, valamint az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában is.

Az önkormányzati postaláda napi 24 órában üzemel, és gyűlnek benne a kívánságok, javaslatok. A szomszédok elkezdték használni. „Már nagyon kevéssel elégedettek, különösen azok, akik magányosan élnek” – meséli a polgármester. Főleg az időseket és a fiatal generációt veszik célba. Van, aki azt szeretné, hogy felolvasson neki valaki minden nap, vagy olyasféle emberi problémával jelentkezik, ami az önkormányzat közbenjárásával közösségi kezdeményezéssé alakul, és közelebb hozza egymáshoz a település lakóit, növeli a részvételt és az összetartást.

Ha belegondolunk, ez a kezdeményezés erősíti az asszociatív szövetet, az egyént és a közösséget. Olyan emberi vénával bír, amit talán nagyítóval kell keresni a hazai önkormányzatok között. De biztosan vannak olyan 3000 lakosú falvak, ahol elférne egy ilyen alosztály, ami munkájával kifejthetné jótékony hatását a helyi közösségre, és hosszú távon védelmet nyújthatna azoknak is, akik hátrálnak kifelé az országból olyan rossz politikák következtében, amik éppen a boldogság körül ritkítják a levegőt. 

Olvass még több cikket Nagy Péter Sándortól!