A kormány szerint Borkai már mindent elmondott ügyéről a nyilvánosságnak, amit csak lehetett

Szerző: Hutter Marianna
2019.10.10. 14:28

Kell-e a Fidesznek etikai eljárást indítania Borkai Zsolt ellen a szexbotránya miatt? Kik a NER ellenségei? Mennyire illik a polgári Magyarország eszményéhez, ha egy fideszes jelölt ingyenes sör- és virslikupont oszt? És mi van a tervezett alkotmánymódosítással? Gulyás Gergelyt ezekről is kérdezte az Azonnali a kormányinfón.

A kormány szerint Borkai már mindent elmondott ügyéről a nyilvánosságnak, amit csak lehetett

Nem volt hajlandó válaszolni Gulyás Gergely arra, kell-e a Fidesznek etikai vagy más eljárást indítani a magát családapaként hirdető, amúgy szexorgiákra járó Borkai Zsolt ellen. Az Azonnali hiába kérdezte erről a Miniszterelnökséget vezető minisztert a csütörtöki kormányinfón, aki korábban újságírói kérdésre maga is „erkölcstelennek” minősítette a Borkairól készült videón látható cselekedeteket.

A miniszer arra hivatkozva bújt ki a válaszadás alól, hogy ő már nem Fidesz-alelnök. A felvetésre, hogy azért még Fidesz-párttag, azt mondta: most kormányinfón vagyunk, az ellenzék pedig már így is támadta azzal, hogy pártügyekben szólalt meg itt, „nem tenném ki magamat annak, hogy jogosnak érezzem az ellenzék részéről érkező eljárásokat”.

Vagyis Gulyás annyival intézte el a kérdést: a Fidesz illetékes testületei döntenek arról, indul-e vizsgálat Borkai Zsolt ellen.

Hogy Borkai Zsoltnak ki kell-e állnia a nyilvánosság elé, arra a miniszter annyit mondott: ő ezt már megtette, és elnézést kért. Arra, hogy a győri polgármester kérdésekre viszont nem volt hajlandó válaszolni, mi több, napokig elérhetetlen volt az újságírók számára, úgy felelt: szerinte mindent elmondott Borkai ebben a helyzetben, amit el lehet.

Gulyás maga egyébként nem beszélt Borkaival a botrány kirobbanása óta.

A NER barátokat keres

Az Azonnali egy nemrég nyilvánosságra került hangfelvétel kapcsán is kérdezte a minisztert. Az egri fideszes alelnök, Oroján Sándor ugyanis arról beszélt a Nemzeti Együttműködés Rendszerével (NER) kapcsolatban, hogy „mindenkinek helye van ennek a rendszerben, de politikailag minket támadni nem szabad, mert abban a pillanatban ellenséggé válik”. Hogy Gulyás ezzel egyetért-e, arra azt mondta: ő ezt nem így látja. „Ha az országban futó beruházásokat, a mindennapi életet nézzük és azt, hogy kik azok, akik fontos tisztségeket láthatnak el, úgy gondolom, legalábbis erős túlzásnak tekinthető ez az állítás.” És hogy akkor ki a NER ellensége?

„Ha a kormánypártokra kérdez, akkor mi barátokat keresünk, nem ellenségeket.”

A NER lényegével kapcsolatban Gulyás Gergely úgy fogalmazott: „azt ön tudja, mert én soha sem használtam ezt a fogalmat”. 

Felment a krumpli ára

Megkérdeztük azt is, hogy mennyire fér össze a polgári Magyarország eszményével az, amikor a miskolci fideszes polgármesterjelölt ingyenes sör- és virslikuponokat osztogatott, hogy elmenjenek a szimpatizánsok a lakossági fórumra. A miniszter erre azt mondta: ezzel csak egy példát említettünk a kampányból, ő tudna sok más hasonlót, és

„nem tartja a demokrácia súlyos sérelmének”, ha egy lakossági fórumon ingyen vagy olcsón virsli van.

Hogy ő maga ilyen fogással kampányolt-e. mikor a tavalyi országgyálési választáson elindult, arra azt mondta: „a tizenkettedik kerületben és a második kerületben nem hiszem, hogy ezzel sok szavazatot szereztem volna”. A további felvetésre, hogy ehhez képest Budapest belvárosában olcsóbban árulta a krumplit a Fidesz, mint Miskolcon, már csak annyit mondott:

azóta felment a krumpli ára.

Katasztrófára nem készülnek

A tervezett alkotmánymódosítással kapcsolatban sem szolgált sok konkrétummal Gulyás Gergely. Elmondta, még nincs ilyen tervezet. Szerinte a miniszterelnök egyértelművé tette, hogy tíz évvel az alaptörvény elfogadása utána a revíziónak van értelme, ennek a vége lehet akár a módosítás is. A revíziós folyamatok egyébként még csak nem is zajlanak, majd az önkormányzati választások után fognak elkezdődni. Hogy kiknek a részvételével, arra Gulyás azt mondta: akit a miniszterelnök megbíz ezzel, de „az igazságügyi tárca általában nem tűnik illetéktelennek” a feladatra. Hogy figyelembe fogják-e venni a Sargentini-jelentésben foglalt kritikákat, azt csak annyival kommentálta: nem,

„jogi munkáról beszélünk, nem pedig politikai vádiratokról”.

És ha Karácsony Gergely nyer, kell-e számítani arra, hogy fővárosi kompetenciákat akar majd állami hatáskörbe venni a kormány? „Katasztrófa-forgatókönyvekre nem készülünk” – válaszolta a miniszter, majd hozzátette, csak ironizált.

FOTÓ: Ruttkay Lili / Azonnali

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek