+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2019. október 2. szerda, 16:03
Kedden véget ért egy nagy politikai karrier: Heinz-Christian Strache, az osztrák FPÖ-t majdnem tizenöt éven át vezető politikus végleg kilép a politikából. A politikus minden értelemben megbukott, már pártjának is kínos és nevetséges lett a végére. Ha nem is egy haideri politikai tehetség volt, kicsit azért hiányozni fog. Mert – főleg az FPÖ-ben – soha sem jön valami jobb a régi után. Búcsú egy ottakringi gyerektől, aki nagyra vágyott, és nagyot is bukott.
Es kommt nie was Besseres nach – ahogy tartja a tapasztalat. Az FPÖ-re pedig ez tényleg illik.

 

Strache nem volt egy Haider

 

A pártot a nyolcvanas évek végén vette át Jörg Haider, aki aztán 2005-ben vesztette el azt végleg. Neki akkor távoznia kellett, és egy addig kevéssé ismert fogtechnikus, Heinz-Christian Strache jött pártelnöknek. A párton belüli radikálisok emelték élre a fiatal politikust.

 

Haider jogot és szociológiát végzett, jogtudományi doktorátusa volt, tudományos tanulmányai jelentek meg, többek között az USA-ban is tanult, kiválóan beszélt angolul. Homoszexualitásából fakadó extravagáns eleganciával tette esztétikailag is színessé az osztrák politikát. Populista volt before it was cool.

 

Strache intellektuálisan és esztétikailag soha sem ért fel hozzá. Noha ő maga is megújította az osztrák politikai marketinget: minden választásra jelentkezett egy-egy rapszámmal, amelyek amúgy még zeneileg is élvezhetőek voltak néha.

 

Haider a jobboldali tömegeket kiszolgálni tudó extravagáns értelmiségi volt, Strache viszont maga is abból a tömegből emelkedett fel, amit Haider olyan könnyen tudott az ujja köré csavarni.

 

Haider világa a karintiai tavak melletti elegáns, fehéröltönyös buliké, Strachéé a bécsi külső kerületek diszkóié.

 

A Haider jelentette űrt Strache nem tudta betölteni. De vitathatatlan, hogy 2005-ben az FPÖ-t megmentette a végső megsemmisüléstől, 2006-ban bent tudta tartani az osztrák parlamentben (pedig Haider egy saját párttal indult rá), majd Bécsben sikeresen tette a külkerületi bécsi és szerb prolik szavazataival a kékeket a vörösök tényleges kihívóivá.

 

2018-ben érkezett el politikai karrierjének csúcsára: az addig sokszor napszemüvegben, nagy sállal, zselézett hajjal nyilatkozó Strache hirtelen egy decens szemüveggel, öltönyben, nyakkendőben beszélő alkancellár lett. A kancellárság nem jött össze neki – azt Sebastian Kurz ügyesen elhappolta tőle.

 

Tehetségben és stílusban Kurz közelebb áll Haiderhez, mint Strache.

 

Azzal, hogy Kurz magához ragadta 2017 nyarán az ÖVP-t – hiába sápitoznak a Kurz-kritikus ÖVP-sek (például az Azonnalin Erhard Busek tavaly Fiumében) vagy menetrendszerűen és reflexszerűen a bécsi balliberálisok –, megmentette Ausztriát egy harmincszázalékos FPÖ-től és Strachétól mint kancellártól.

 

Az FPÖ ma azokat képviseli, akiket a baloldalnak kéne

 

A baloldal Európa-szerte annyira bezárkózott kisebbségi identitáspolitikákba és értelmiségi kozmopolitizmusába, hogy elvesztette az underclasst, amely ma Franciaországtól Németországon át Magyarországig a szélsőjobbra szavaz. Jól írta le azt a folyamatot Didier Eribon:

 

a kommunistákra szavazó szülei és rokonai egyszer csak idegennek érezték magukat a színtiszta szociális témákat politikai korrektségre, antiszexizmusra, feminizmusra, kozmopolitizmusra, melegpártiságra cserélő baloldalon,

 

és ezért – anélkül, hogy az ő értékeik és érdekeik megváltoztak volna – a széljobbra kezdtek el szavazni.

 

Bécsben ma már a szegényebb külkerületek masszívan az FPÖ-é lettek, a vörös Bécs jövőre leginkább a zöld, bohém burzsoáziának köszönhetően fog tudni megmaradni.

 

Kurz azonban legalább felismerte ezt a folyamatot, és sikeresen megszólította a széljobbra csúszott szavazokat – így lett az FPÖ csak a harmadik 2017-ben, míg az ÖVP első. A baloldal is megtehette volna ezt – ahogy például Sahra Wagenknecht akarta volna Németországban az AfD-szavazókkal –, de a baloldal számára fontosabbak a niche-témái és niche-szavazói, mint a sokszor szexista és nem mindig LMBTQ-érzékeny munkásság szociális ügyei.

 

2017-ben Kurz lett a kancellár. A baloldal elfelejti:

 

Kurznak nem egy szocdem, hanem egy széljobbos kancellár lehetett volna csak az alternatívája.

 

Strache nem tudott másfél évig se államférfi lenni

 

Strache mégis csúcsra ért Kurz alatt. Egy baráti újságíró még könyvet is írt róla: Lázadóból államférfi. És a látszat tényleg ez volt. Strache azonban nem tudott államférfi lenni még másfél évig sem.

 

Idén májusban német balliberális lapok nyilvánosságra hoztak egy mai napig ismeretlen körülmények között készült filmfelvételt, amin Strache – egy másik, mára visszalépett FPÖ-s politikus társaságában – izzadtan, spiccesen magyaráz egy ibizia villa mélyén egy kamuorosz kamuoligarcha-csajnak arról, miként fognak ők majd Magyarországot csinálni Ausztriából. Na persze,

 

annyira még Strachének se ment el az esze, hogy a magyar egészségügyet vagy oktatásügyet akarná másolni – de az orbáni médiapolitikát és közbeszerzéseket annál inkább.

 

Strache elég szabadon beszél a felvételen arról, hogy meg kéne venni a befolyásos Kronen Zeitung bulvárnapilapot, és akkor majd harminc százalék feletti eredménye lehet. (A Kronen erejét amúgy jól saccolta be. Az, hogy Kurz vasárnap negyven százalék közelébe került, az FPÖ pedig húsz százalék alá zuhant, tényleg a Kurzot pusholó és a Strachét ütő Kronennek köszönhető.) Belebegtette azt is, hogy – magyar mintára – ő majd kormányon szépen eldönti, ki nyerjen közbeszerzést: például a Neost pénzelő Hans Peter Haselsteiner Strabagjától elvette volna, és az álorosz áloligarchának adta volna az útépítéseket.

 

A 2017-ben készült felvétel értelemszerűen botrányt okozott – és ellentétben Magyarországgal, ahol az ilyen ügyekről nem csak fantáziálni szoktak, hanem azokat kőkeményen csinálják is, következményekkel is járt. Strache lemondott, majd amikor Kurz az FPÖ-s belügyminiszer távozását is akarta, az egész FPÖ kiszállt a kormányból, és ezzel megszűnt a Kurz-kormány parlamenti többsége. A többi már ismert: májusban szakértői kormány alakult, szeptember végén pedig Kurz minden eddiginél nagyobb választási győzelmet aratott, és visszatérhet a kancellári posztra – igaz, még nem tudni, kivel is köt majd koalíciót.

 

Strachének vége

 

Eközben a nyár igencsak szétroncsolta Strache tekintélyét, mert az ibizai videó mellett más botrányok is kiderültek. A választások előtti egy hét például Strache havi tízezer eurós párt-appanázsáról, az abból vásárolt öltönyeiről szólt, ami nem csak erkölcsileg tette Strachét politikai hullává, de sok tekintetben nevetségessé is vált végleg.

 

A politikus, aki Ibizán – mondjuk úgy – seggrészegen tetteti magát egy valójában felbérelt bosnyák egyetemistának (akit Strache orosz oligarchának hitt), és túlzó sztorikat mesél az ő pénzes haverjairól, a nyár végére már arról magyarázkodhatott, hogy költ-e ő havi tízezer eurót szép cipőkre, nyakkendőkre, öltönyökre, esetleg a felesége – aki az ibiziai videó után először el is akarta hagyni – költ többet szintén FPÖ-pártkasszából kozmetikumokra és fodrászra. A sztori ezen a ponton tényleg már nem csak a korrupcióról, de a nevetségessé válásról is szólt.

 

Heinz-Christian Strache, az FPÖ 2005 és 2019 közötti elnöke, Ausztria 2018 és 2019 közötti alkancellárja nevetséges korruptsága miatt még saját pártja számára is tarthatatlan lett.

 

A vasárnapi választások másnapján megüzenték neki: kedden fognak tárgyalni a párttagságának felfüggesztéséről. Ezt előzte be Strache azzal, hogy már kedd délelőtt bejelentette: végleg visszavonul nem csak az FPÖ-ből, de az egész osztrák politikából.

 

Mit adott Strache az osztrák politikának?

 

Nem sokat. Nem lett egy új Haider. Nem volt sohasem annyira meghatározó, karizmatikus, impulzív, mint a 2008-ban ittasan okozott autóbalesetben elhunyt egykori karintiai tartományfőnök. Az FPÖ-t se Strache tette az európai populizmus mintapártjává. És nem is ő vezette húsz százalék feletti győzelemre. Ezek mind Haider érdemei, amelyeket Strache legfeljebb megőrzött – majd gyorsan el is játszott.

 

Inkább Strachének adott sokat az osztrák politika.

 

A szegény körülmények között született, nevelkedett, félig cseh származású Strache életútja a túl nagyra jutott proli bukásáé.

 

Mivel az elegáns ÖVP be se vett volna egy ilyen proligyereket, az SPÖ-be pedig nem akart mégsem menni ideológiai okokból, a szélsőjobboldalon talált nagyon fiatalon politikai otthonra. A mamája által egyedül és tisztességben nevelt Strachénak a nácik adtak identitást és magabiztosságot: köztük nem a származása és tanulatlansága miatt lenézett ottakringi gyerek volt, hanem egy nagynémet harcos. (Fun fact: Strache neve csehül félelmet jelent.)

 

Az ibiziai videóval azonban ez az imidzs is megtört, és sok tekintetben

 

ugyanolyan kinevetett lúzerként hagyja el a politika színpadát, amiként fiatalon belépett oda.

 

Strache legfeljebb egy mókás, kedélyes bécsi széljobbosként marad meg az emlékezetünkben, akitől – vicc nélkül – dalai maradnak fenn leginkább. Strache azon bécsi szélsőjobbosság megtestesítője volt, amelytől tényleg csak nagyon szemellenzős antifák félhetnek. Strache egy jobb bosnyák egyetemista csajért kész volt idegenellenességét is feladni. És ez mennyivel emberibb és kedvesebb, mint a tényleg félelmetes német AfD-sek szigora! Vagy azoké, akik majd most esetleg követik őt az FPÖ élén.

 

Bonyolult, na

 

Egy emlék Strachéről.

 

A 2006-as választások előtt lehettünk, és kint voltam csak úgy Bécsben. Elmentem Strache egyik kampányrendezvényére – éppen Ottakringbe. A színpadon fent ordibált teátrálisan a külföldiek ellen Strache, a téren pedig ott játszadoztak az FPÖ-s hívek között az afrikai és török kisgyerekek.

 

Amikor az FPÖ-hívek éppen nem Strache idegenellenességét tapsolták meg, akkor FPÖ-s plüssmacikat osztogattak a külföldi kisgyerekeknek.

 

Az FPÖ-s szív ugyanis nagy bécsi aranyszív, azaz abban összefér, hogy megtapsolják az idegenellenességet, és közben – amint például egy idősebb FPÖ-s aktivista akkor – feltúrja az egész FPÖ-kampányautót, hogy egy igazán nagy Strache-plüssmacit hozzon ki egy fekete kisfiúnak. A fekete kisfiú mamája megköszönte szépen, az FPÖ-s bácsi még többször elmondta utána, hogy milyen aranyos a kisfiú, Strache pedig bömbölt a háttérben. De a téren aztán ő is gumimacikat osztogatott már a török kisgyerekek között.

 

Ilyen párt ez az FPÖ, ilyen ember volt ez a Strache. Bonyolultabb, mint hogy a német vagy az angol újságok meg tudnák érteni. Mert ilyenek vagyunk mi itt, Közép-Európában.

 

Nagy hülye voltál, HC, de azért picit hiányozni fogsz! Néha csinálj még videóklipeket! Isten veled!

 

MONTÁZS: Pintér Bence / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Ateliers Jean Nouvel, a komplexum tervezéséért felelős építésztől több, mint ötvenmilliárd forintot követel a Filharmónia menedzsmentje.

Művésznevén Rico Racks öt évig nem rappelhet a drogozásról.

Orosz kémek kibertámadásokat hajtottak végre cseh célpontok és a környező országok ellen, lekapcsolták őket.

A tavalyi Győrkőcfesztivál meghívója illusztrálja, miért hozhat majd érdekes helyzeteket, ha Borkai Zsolt marad Győr polgármestere.

„Kompromittáló felvételek” kerültek róla elő, „botrányba keveredett” – ennyit tudhatnak csak a Kisalföld olvasói a győri polgármester ügyéről.

A parlament dönt arról is, hogy felfüggesztik-e a DK-s Varju László mentelmi jogát.

Úgy tűnik, a Vatikán azért nem ölt bele túl sok energiát az eddigi legmodernebb termékének fejlesztésébe.

A hét kérdése

Egy kormányközeli lap népszavazást akar arról, hogy a konzervatív Debrecen legyen Magyarország új fővárosa a liberális Budapest helyett. Mit szólsz hozzá? Ez a kérdés!

Azért ide elnéznénk

Pest felől csúnyán néz ki a Vác fölötti, leharapott hegy, de most egy túrán megmutatják a másik, szebbik oldalát. Október 20.

Bécsben, október 28-án!

Áldokumentumok, fiktív bizonyítékok, emlékkollázsok, időutazó tárgyak december 1-ig!

Ezt is szerettétek

Az olasz büszkeség napján ezen kívül a legfontosabb kérdést is feltettük, amit Rómában érdemes. Videó, felirattal!

Az EU leendő éléskamrája lehetne a zöldségek tömegét termelő Észak-Macedónia, aminek az új nevét a lakói nagy része rühelli, de elviselik az olyannyira vágyott EU-tagság áraként. De lesz-e ebből valami?

Bernie visszatért – zengte a több, mint húszezres tömeg. Helyszíni képriport a Queensbridge Parkból!

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Twitter megosztás Google+ megosztás