Tudományosan bizonyították, hogy egy sci-fi is lehet minőségi irodalom

Újra megcsinálták a kutatást, ami eredetileg azt állította, hogy kevésbé odafigyelve olvasunk sci-fit.

2017-ben jelent meg a Washington és Lee Egyetem kutatóinak tanulmánya, amiben arra jutottak egy kísérlet nyomán, hogy a sci-fi-zsargont használó szövegeket kevésbé odafigyelve olvassák az emberek,

– írja a Guardian.

Az eredeti kísérletben egy lényegében azonos, ezer szavas szövegrészletet olvastattak el emberekkel: a jelenet ugyanaz volt, a világot építő szavakat azonban lecserélték, úgy, hogy az egyik egyértelműen sci-fi, a másik pedig sima irodalmi mű legyen. A helyzet viszont ugyanaz volt, egy szereplő belép egy étkezőbe, miután nyilvánosságra került, hogy milyen negatív véleménnyel van az adott közösségről.

Csak a sci-fi verzióban nem egy ajtón, hanem egy légzsilipen lép be és ott nem a kisváros lakói, hanem idegenek és robotok is várják. Chris Gavaler és Dan Johnson kutatók úgy látták, hogy a sci-fi szetting rögtön egy kevésbé megerőltető, kevésbé odafigyelő olvasási módba kapcsolták az olvasót, aki a zsáner felismerése után nem várt sokat a szövegtől, ezért kevésbé is figyelt oda rá. Akkor azt állapították meg ennek nyomán, hogy ez azt igazolja, hogy az olvasók előítéletesebbek a zsánerművekkel szemben.

A tanulmányt azonban többen kritizálták, azon az alapon, hogy egy sci-fi nem attól lesz sci-fi, hogy beleírod, hogy légzsilip, meg, hogy robot, tehát egy sima mainstream szövegrészlet környezetének lecserélésétől nem lesz az a történet sci-fi. A kutatók úgy látták, hogy a kritika jogos, ezért aztán újra megcsinálták a kutatást.

Ezúttal csak egy szóban különbözött az olvasandó szöveg, mégpedig abban, hogy a narrátor az egyikben a lányát nevezi meg a történet alanyaként, a másikban pedig a robotját.

A kutatók most ez alapján arra jutottak, hogy nem önmagában a zsáner határozza meg, hogy mennyire odafigyelve olvasunk, hanem az, hogy maga a szöveg mennyire jó. Az év végén a Scientific Study of Literature szaklapban megjelenő tanulmány szerzői szerint tehát arról van szó, hogy a tanulmány bizonyítja: egy sci-finek is simán lehet szépirodalmi értéke.

Idén áprilisban Ian McEwan új könyve kapcsán lángolt fel ismét, sokadszor az a vita, hogy a sci-fi lehet-e szépirodalom. McEwan könyvében egy alternatív idővonalon járunk, és a történet fókuszában androidok vannak, de a szerző azt nyilatkozta, hogy szerinte ez nem sci-fi, hiszen nem utaznak benne a fénysebesség tízszeresével, és antigravitációs csizmák sincsenek benne, hanem az „emberi dilemmákra koncentrál”.

McEwan megjegyzésein gyakorlatilag mindenki kiakadt, aki sci-fit ír, ad ki, vagy olvas, hiszen egy csomó olyan, egyértelműen a sci-fi kánonjába tartozó mű van, ami az „emberi dilemmákra koncentrál”, tehát az író megjegyzése leginkább a szokásos elitirodalmi sznobériát mutatta meg, amit egyébként mindkét fenti kutatás jól leplez le.

A kutatók is azt mondják, hogy arra tényre világítanak rá: ahogy a sima, jelző nélküli fikciós irodalomban is vannak jobb és rosszabb művek, kóklermunkák és remekművek, úgy a sci-fiben – és kiterjesztve: bármilyen zsánerben – is vannak jó és rossz könyvek, önmagában a műfaji címkék nem jeleznek irodalmi minőséget.

FOTÓ: Pintér Bence / Azonnali