Támogatják-e az ellenzéki EP-képviselők Orbán új biztosjelöltjét? Megkérdeztük őket!

2019.10.01. 16:55

​Várhelyi Olivér uniós szakdiplomata a magyar kormány új jelöltje a jogi bizottsági meghallgatáson kétszer is elbukó Trócsányi László helyett. De mit szólnak mindehhez az EP-be kijutott ellenzéki képviselők? Vállalhatónak tartanák Várhelyi jelölését? Jó bővítési biztos lenne belőle? A DK, a Momentum, az MSZP és a Jobbik politikusainál is rákérdeztünk erre.

Támogatják-e az ellenzéki EP-képviselők Orbán új biztosjelöltjét? Megkérdeztük őket!

Múlt csütörtökön és most hétfőn sem sikerült Trócsányi László volt igazságügyi miniszternek keresztülverekednie magát az Európai Parlament jogi szakbizottságának meghallgatásán, ugyanis a testület zárt ülésén mindkétszer leszavazta a magyar – és emellett a román – biztosjelölteket. Esetükben összeférhetetlenség miatt nem javasolták biztosi kinevezésüket, így

hétfő estére már Ursula von der Leyen leendő bizottsági elnök is új nevet kért a magyar kormánytól a kétszer is elbukó Trócsányi helyett.

Az új jelölt kiléte nem is váratott sokat magára, Várhelyi Olivér tapasztalt uniós szakdiplomata lett Orbánék új választása: ő az, aki már 1995 óta dolgozik a magyar EU-csatlakozással és uniós tagsággal kapcsolatos ügyeken, 2015 óta pedig Magyarország az EU mellé rendelt brüsszeli állandó képviseletét vezeti. Várhelyinek ugyanakkor még túl kell magát verekednie a jogi szakbizottságon is, valamint a külügyi bizottság várhatóan október 14-re időzített nyílt meghallgatásán Brüsszelben, mielőtt a képviselők szavazhatnának a személyéről. Mindenesetre

az Azonnali kíváncsi volt rá, mégis mit szólnak a Trócsányi helyére beugró diplomata jelöléséhez az ellenzéki EP-képviselők,

és arra is rákérdeztünk, tudnák-e támogatni majd a személyéről szóló szavazáson.

Momentum: Nagyon kemény kérdéseket fog kapni Várhelyi

„Bízunk benne, hogy Várhelyi Olivérnek a bizottsági meghallgatásán lesznek meggyőző válaszai azokra a kérdésekre, amelyeket Trócsányi Lászlónak a bukása miatt nem tudtak feltenni” – mondta Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője az Azonnalinak. Vagyis a Momentum válaszokat vár többek közt arra, hogy Magyarország miért adhatott ki orosz fegyverkereskedőket Oroszországnak, vagy hogy pontosan hogyan is adott az ország menekültstátuszt Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnöknek.

Hogy Trócsányival ellentétben van-e esélye Várhelyinek meggyőzni a Momentumot az alkalmasságáról, arra azt mondta az EP-képviselő:

nagyon kíváncsi a bizottság előtt nyújtott teljesítményére, nagyon kemény kérdéseket fog kapni.

Mindenesetre a politikus szerint az Európa iránti elkötelezettség, az európai jogállam alapértékeinek osztása és a szakmai alkalmasság azok a kritériumok, amelyeknek minden biztosnak meg kell felelnie. Hogy az eddigi életútja alapján megfelelő-e Várhelyi, arra Cseh Katalin úgy válaszolt, elképesztően fontos portfóliót szánnak neki, „és az, hogy alkalmas egy állandó képviselet elvezetésére, az még nem biztos, hogy alkalmassá teszi őt a bővítési portfólió kezelésére”.

DK: Brüsszeli bürokratát jelölt Orbán

Az Azonnali kereste Rónai Sándort, a Demokratikus Koalíció egyik EP-képviselőjét. Mint elmondta: Várhelyivel kapcsolatban a párt elnöksége fog dolgozni. Azzal kapcsolatban, hogy Rónainak mi a magánvéleménye, azt mondta: az, ami az elnökség véleménye lesz.

Mivel Rónaitól nem kaptunk egyértelmű választ, Brüsszelben felkerestük Ara-Kovács Attilát, a DK másik EP-képviselőjét, aki elmondta, a meghallgatás után fogják eldönteni, hogy Várhelyi alkalmas lenne-e Magyarország érdekeinek képviseletére az Európai Bizottságban, de kérdésünkre hozzátette, azt sem zárják ki, hogy támogatnák a szakdiplomatát, hiszen „a DK mindenkit támogat, aki Magyarország érdekeit képviseli”. Némi iróniával

Ara-Kovács „aggasztónak” nevezte, hogy Orbán Viktor egy „brüsszeli bürokratát” jelölt, hiszen mindeddig pont azok ellen harcolt.

MSZP: Várhelyi Orbán katonája

„Kétségtelenül komoly, az EU-hoz értő szakemberről beszélünk” – mondta megkeresésünkre a MSZP-s Ujhelyi István az új biztosjelöltről, ám hozzátette: szerinte Várhelyi Olivér kifejezetten népszerűtlen uniós körökben, mert „úgy tartják, hogy tudását nem Európa és Magyarország ügyének szentelte, hanem Orbán katonájaként viselkedett misszióvezetőként”. Ugyanakkor a szocialista EP-képviselő is Várhelyi külügyi bizottságban nyújtott teljesítményétől teszi függővé a támogatását. Hozzátette: Várhelyi karrierdiplomataként semmiképp sem hasonlítható bármely, a NER építésén dolgozó fideszes politikushoz, így „mindenképpen üdvözlendő, hogy nem fideszes- vagy kormányzati tisztségviselőt” jelöltek, ugyanakkor megjegyezte,

Várhelyi többször is megütközést keltett Brüsszelben azzal, hogy „a NER és Orbán szolgálójaként” mutatkozott.

Jobbik: Trócsányinál csak jobb lehet

„Várhelyi Olivér nem egy volt igazságügyi miniszter, mint Trócsányi vagy Navracsics”, nem vállalt aktív politikai szerepet az Orbán-kormányhoz fűződő jogállamisági kérdésekben, de a magyar diplomácia Szijjártó érkezése óta – tisztelet a kivételnek – nem az ország, hanem a párt érdekeinek képviseletéről szól – így összegzett Gyöngyösi Márton jobbikos EP-képviselő az Azonnalinak Várhelyivel kapcsolatban, hozzátéve, hogy az október 14-én esedékes meghallgatásig még sokat fog gondolkodni arról, hogy támogassa-e a jelölését.

Gyöngyösi szerint bár felkészült, tapasztalt diplomatáról beszélhetünk, ugyanakkor

aggasztó látni Várhelyi közösségi felületein, hogy a szakdiplomata a kormánypropaganda üzeneteit közvetíti, ez pedig „sajátos diplomáciai szerepfelfogás”.

Kérdésünkre elmondta, Várhelyi jobb jelölt Trócsányi Lászlónál, bár utóbbinál „nincs rosszabb”.

„Én Trócsányiról azt gondoltam, hogy egy trollkodás Orbánék részéről, vagy valamilyen taktika része”, miszerint, ha ő elbukik, akkor utána „már nagyjából bárkit át lehet tolni”. Szerinte Trócsányi neve a nemzetközi közvéleményben egybeforrt a Stop Soros-törvénycsomaggal, a CEU-üggyel és a közigazgatási bíróságokkal, és azért is gondolta taktikai húzásnak Trócsányi jelölését, mert „ahhoz nagyon hülyének kell lenni, hogy valaki azt gondolja, hogy ez itt jó fogadtatásra fog lelni”. Várhelyivel kapcsolatban Gyöngyösi Márton azt is hozzátette: el tudja képzelni, hogy Várhelyi is „megvilágosodik, a friss levegő tisztánlátást eredményez majd nála, és rájön, hogy ami Magyarországon folyik, az nem biztos, hogy a civilizáció felé vezető út.”

BORÍTÓKÉP: Cseh Katalin, Ara-Kovács Attila, Ujhelyi István és Gyöngyösi Márton magyar EP-képviselők. Forrás: Európai Parlament; Facebook

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek