Azzal reklámozzák a fideszes polgármestert, hogy az „cukkinit villantott”

Szerző: Hutter Marianna
2019.10.01. 05:03

„Még a cukkinit is erősen szereti” Szentgyörgyvölgyi Péter, Budapest belvárosának fideszes polgármestere: ez a címlapsztori egy kormánypárti ingyenes kampánykiadványban. Azaz vannak még tartalékok az önkormányzati választás előtt!

Azzal reklámozzák a fideszes polgármestert, hogy az „cukkinit villantott”

Ahogy közeledik az önkormányzati választás, úgy kapcsol turbófokozatra a kampány is. Míg az ellenzék politikusairól hol hangfelvételeket, hol titokban rögzített szexvideókat szivárogtatnak ki, addig a kormánypárti szimpatizánsoknak be kell érnie a cukkinivillantással. Legalábbis ez a legnagyobb szenzáció „a belvárosiak lapjaként” hirdetett City nevű ingyenes kiadványban, amit az ötödik kerületi postaládákba dobáltak be nemrég, és az szerepel a címlapján, hogy „Szentgyörgyvölgyi Péter töltött cukkinit villantott édesapjával”.

Vagyis a 2019-es önkormányzati kampánynak sikerült eljutnia odáig, hogy azzal népszerűsítik a fideszes kerületvezetőt, hogy az illető képes töltött cukkinit készíteni.

A belső oldalakon egyébként azt a címet adták a gasztrocikknek, hogy „Szentgyörgyvölgyi Péter még a töltött cukkinit is erősen szereti”.

Íme a legerősebb mondatok Szentgyörgyvölgyi Péter cukkinihez fűződő kapcsolatáról:

+ még kampány idején is szakít időt arra, hogy édesapjával főzzön, „a közös főzésen gyerekkori emlékek és csínytevések is terítékre kerülnek”

lényegében bármit el tud készíteni, nem ijed meg, ha a konyhában kell helytállnia

mindig szeret idényzöldségeket használni főzésnél

édesapja visszaemlékezése szerint hetedikes korában két osztálytársnőjét is azzal csalta fel a lakásába, hogy főzni fognak

+ a polgármester a cukkini tálalásakor zöld erős paprikát és tasbasco szószt is használt, mert „aki közelről ismer, az pontosan tudja, hogy talán a gyümölcsleves kivételével szinte mindent erősen eszek, mert így szeretem”.

Akit nem hagyna nyugodni, mégis hogyan készül a fideszes kerületvezető töltött cukkinije, annak sem kell aggódnia, ugyanis receptet is sikerült mellékelni a kiadványba:


 

Persze a kiadványban nemcsak a Szentgyörgyvölgyi-féle cukkinikészítés rejtelmeiről rántják le a leplet, hanem az alábbiakról is:

+ Szentgyörgyvölgyi Péter „büszkén vezette végig Gyurta Dániel olimpiai bajnokot a Vadász utca 30. alatt épülő belvárosi uszoda és sportcentrum építkezésén”

„A polgármester együtt lélegzik a belvárossal” (mindezt egy olyan cikknél, ami arra buzdít, hogy az olvasó lájkolja be a polgármester Facebook-oldalát, aminek számos képét kinyomtatták a lapban)

Szentgyörgyvölgyi felköszöntötte 90. születésnapja alkalmából Ica nénit

a Balassi Bálint utcai idősek klubjának díszebédjén nemcsak Csonka Andrással bulizhattak a résztvevők, de természetesen a polgármester is ott volt

Becsey János paralimpiai bajnok Szentgyörgyvölgyit ajánlja polgármesternek

A polgármester maga is kipróbálta azt az elektromos kisteherautót, amivel a graffitik is lemoshatóak

már kisfiúként is nagyon önálló volt

„kamaszként az ifjú Péter számára is fontos volt a zene”, a Beatrice volt a kedvence

A City nevű belvárosi kiadvány egyébként 2018-ban a KDNP-s Hollik Istvánt, 2014-ben pedig még a fideszes Rogán Antal népszerűsítette az akkori országgyűlési választásokon,

ezekről itt és itt írt részletesebben a 444.

FOTÓK: Azonnali / City

 
Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek