Így szállt be a Fidesz kampányába az Európai Bizottság által támogatott iroda Salgótarjánban

Szerző: Kiss Brigi
2019.09.27. 14:13

A jogosulatlanul használt doktori címével, majd alpolgármesterként elnyert uniós milliókból felújított, ám évekig nem működő vendégházával ismertté vált Fenyvesi Gábor fideszes politikus civil szervezete működteti az Európai Bizottság által is támogatott Europe Direct-hálózat Nógrád megyei irodáját. Úgy tűnik azonban, hogy nem tudtak ellenállni a kísértésnek, hogy az elvileg politikailag semleges, ismeretterjesztő feladatot ellátó irodát ne használják politikai célokra is.

Így szállt be a Fidesz kampányába az Európai Bizottság által támogatott iroda Salgótarjánban

„Az Európai Bizottság közvetlen támogatásával működő és képviselete által koordinált Europe Direct-irodákban bárki ingyenesen tájékozódhat az uniós polgársághoz kapcsolódó lehetőségekről, például az utazás, a tanulás vagy a munkavállalás terén” – olvasható az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete weboldalán arról, mi is az a Europe Direct-hálózat, amely Magyarország minden megyéjében jelen van, hogy minél több embert elérhessenek ilyenformán is.

Mint azt az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének sajtó és média részlegének vezetőjétől, Felix Bubenheimertől megtudtuk: a Europe Direct-irodákat megyénként eltérő helyi partnerek működtetik saját felelősségi körükben. A fenntartók között szerepelnek megyei önkormányzatok, kereskedelmi és iparkamarák, civil szervezetek és egyetem is.

De mi történik akkor, ha egy olyan civil szervezet lesz egy, az Európai Bizottság támogatásából is élő tájékoztató iroda működtetője, amelynek vezetője egy pártpolitikus, aki ráadásul meg is méretteti magát az idei önkormányzati választáson?

Nem túl meglepően az, hogy elmosódnak a határok, és könnyen a kampány részéve válik az elvileg semleges – nagyobb részt fontos tájékoztatási és ismertterjesztő feladatot ellátó – EU-s iroda, mint ahogy történt ez Salgótarjánban is a Europe Direct Nógráddal.

A nógrádi tájékoztató iroda története onnantól válik igazán érdekessé, amikor idén év elején a Fejlődő, Élhető és Szerethető Városért Egyesület lett a Europe Direct Nógrád működtetője és befogadta azt a saját irodájába.

A Fejlődő, Élhető és Szerethető Városért Egyesület elnöke ugyanis nem más, mint Fenyvesi Gábor fideszes politikus, a jelenlegi kormánypárt helyi alelnöke, önkormányzati képviselőjelölt,

aki nem mellesleg 2006 és 2014 között Salgótarján alpolgármestere is volt. Fenyvesi párszor már bekerült az országos sajtóba is: egyszer, még 2008-ban azzal, hogy kiderült, jogosulatlanul használt doktori címet, majd tíz évvel később azzal, hogy még alpolgármesterként több millió forintnyi EU-s támogatást nyert vendégház létrehozására, amely aztán ennek ellenére évekig nem működött. A Europe Direct Nógrád irodavezetője pedig Fenyvesi felesége, Fenyvesiné Mester Erika.

A Fejlődő, Élhető és Szerethető Városért Egyesület eddigi online és offline tevékenységét végignézve nyugodtan kijelenthető, hogy az nem független az elnöke politikai szerepvállalásától, a civil szervezet Facebook-oldalán is jelentős részben (párt)politikai tartalmú vagy motivációjú posztok sorakoznak. Korábban pedig rendszeresen szervezett az egyesület „polgári szalonokat”, ahová általában Fidesz-közeli elemzőket, újságírókat hívtak meg vendégnek, akikkel az elnök Fenyvesi Gábor beszélgetett. Fun fact: mint nyitóképünkön is látszik, a Europe Direct Nógrádnak helyet adó irodát is Polgári Szalonnak hívják.

Hogy mit csinál egy fideszes politikus által gründolt civil szervezet, az magánügy, mindez csak annak fényében válik érdekessé, hogy

a fideszes Fenyvesi által működtetett, elvileg politikailag semleges Europe Direct Nógrád is alaposan belecsúszott a Fidesz kampányába. Mutatunk öt példát, hogy hogyan.

1. Nem hívták meg a szocialista városvezetést az Európa-napra

Májusban országszerte színes programokkal várta az érdeklődőket az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, az Európai Parlament hazai irodája és a Europe Direct tájékoztató hálózat az Európa-napi rendezvénysorozat részeként. Salgótarjánban is volt ilyen rendezvény, a szó szerint a szlovák határnál fekvő Somoskő nevű településrészen. Ide az elmúlt években mindig meghívták Salgótarján regnáló – egyébként baloldali – városvezetését is. Idén viszont nem, ahogy a Somoskőt magába foglaló választókerület – szintén baloldali – önkormányzati képviselőjét sem.

Helyettük viszont meghívták és beszédet is mondhatott Szabó Csaba, a város túlsó végén fekvő választókerület Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselője, akiről ekkor már lényegében tényként kezelték a városban, hogy ő lesz a Fidesz-KDNP salgótarjáni polgármesterjelöltje, néhány héttel később pedig ezt hivatalosan is bejelentették. 

SZABÓ CSABA, A FIDESZ-KDNP SALGÓTARJÁNI POLGÁRMESTERJELÖLTJE BESZÉDET MOND A 2019 MÁJUSI SALGÓTARJÁNI EURÓPA-NAPON EGY EURÓPAI NÉPPÁRTOS ESERNYŐ ALATT FOTÓ: EUROPE DIRECT NÓGRÁD / FACEBOOK

2. Gasztro „Polgári” Piknikek a fideszes képviselővel, polgármesterjelölttel és Kárpátia-koncerttel

A Fidesz-KDNP-s politikusok által működtetett Polgári Salgótarjánért Alapítvány először május közepén, az európai parlamenti választásokat megelőzően szervezett ún. Gasztro Polgári Pikniket Salgótarján főterére, amelynek plakátján ugyan nem szerepeltek a Fidesz és a KDNP logói, de fideszes politikusok és a Fidesz-közeli Facebook-oldalak is aktívan reklámozták közösségi felületeiken a rendezvényt, ahogy a Europe Direct Nógrád is, jelezve: ők is ott lesznek a rendezvényen. 

A Gasztro Polgári Piknik EP-választásra fókuszáló, de közben már az önkormányzati választásra is kikacsintó megnyitóbeszédét Becsó Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, illetve az előbb már említett Szabó Csaba mondta, és a Fidesz-KDNP egy óriási saját sátrat kapott a színpad mellett. A színpad másik oldalán azért felállítottak egy kisebb „civil” sátrat, ide települt ki többek között a Europe Direct Nógrád. Biztos csak a véletlen műve, hogy az önkormányzati választás közeledtével újra Gasztro Polgári Pikniket rendez a Polgári Salgótarjánért Alapítvány szeptember 27-én késő délután és este a város főterén, ahol a nagyon polgári Kárpátia zenekar lesz a fő attrakció, a hivatalos program szerint pedig a koncert előtt közvetlenül ezúttal is Becsó Zsolt és Szabó Csaba mondanak köszöntőt.

Azt még nem tudhatjuk, hogy a Europe Direct Nógrád ide is kitelepül-e majd, azt viszont már tudjuk, hogy saját körében hetek óta népszerűsíti a rendezvényt, hiszen valamilyen teljesen érthetetlen okból külön Facebook-eseményt is készített neki. Ez több héten keresztül ott díszelgett a Europe Direct Nógrád Facebook-oldalán, ez az event fogadott minket a nyitóoldal tetején, mint közelgő esemény.

Aztán csütörtök este, egyetlenegy nappal a rendezvény előtt eltűnt a Facebook-esemény. Ez nem sokkal azután történt, hogy az Európai Bizottság magyarországi képviseleténél érdeklődtünk róla.

TÖBB HÉTIG FOGADTA A EUROPE DIRECT NÓGRÁD FACEBOOK-OLDALÁNAK LÁTOGATÓIT A POLGÁRI PIKNIKRE KÉSZÍTETT ESEMÉNY, AMI AZTÁN EGY NAPPAL A RENDEZVÉNY ELŐTT, CSÜTÖRTÖK ESTÉRE ELTŰNT AZ OLDALRÓL. 

3. Gasztro Családi Nap a Europe Direct Nógrád és az azt működtető fideszes jelölt közös szervezésében

A szeptember elejétől október elejéig tartó, és véletlenül sem kampánygyanús „Polgári Piknik rendezvénysorozat” részeként nem csak újabb Gasztro Polgári Piknik lesz, hanem sok egyéb, Salgótarján különböző városrészeit érintő esemény is. Ezek egyike a belvárosban szeptember 28-án, szombaton megrendezendő Gasztro Családi Nap, melyet a Fenyvesi-féle Fejlődő, Élhető és Szerethető Városért Egyesület szervez. Az esemény plakátján a rendezvény helyszínét magába foglaló, illetve ahhoz közel fekvő

választókerület két Fidesz-KDNP-s önkormányzatiképviselő-jelöltje, illetve egy, a Polgári Salgótarjánért Alapítvánnyal egy címre bejegyezett civil szervezet mellett a Europe Direct Nógrád is támogatóként van feltüntetve.

Az egyik Fidesz-KDNP-s önkormányzatiképviselő-jelölt pedig nem más, mint Fenyvesi Gábor, aki ugye magát a rendezvényt hivatalosan szervező Fejlődő, Élhető és Szerethető Városért Egyesület elnöke is. Annak tehát, hogy a civil szervezet nevén túl még külön fel is tüntették Fenyvesi Gábort, aki éppen a belvárosban indul, feltehetően kampánycéljai vannak. Ezt a rendezvényt is aktívan reklámozza Facebook-oldalán a Europe Direct Nógrád, továbbá jelezték azt is, hogy saját sátorral és színes programokkal lesznek jelen az eseményen.

4. EU-s támogatással rendezett konferencia a kampány közepén, szinte csak fideszes felszólalókkal

Szeptember 18-án „Az EU kohéziós politikája a gyakorlatban” címmel rendezett konferenciát és workshopot Salgótarjánban a Europe Direct Nógrád és a Fejlődő, Élhető és Szerethető Városért Egyesület. Mint a meghívón írják: „A Europe Direct Nógrád Tanácsadó Iroda elsőként szervez konferenciát és workshopot az Európai Unió kohéziós politikájáról. A sorozat első állomásán a civil szervezetek kerülnek a középpontba. Az előadások után szekcióbeszélgetésekre kerül sor. A rendezvényt az Európai Bizottság támogatja.”

A minikonferencia programját sikerült úgy összeállítani, hogy azon a Europe Direct Nógrád és a Nógrád Megyei Civil Információs Centrum irodavezetőin kívül a további felszólalók mindegyike aktív Fidesz-KDNP-s politikus.

A köszöntőt Fenyvesi Gábor mondta az egyesülete nevében. Aztán előadást tartott Tolnai Sándor jelenlegi Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő, aki újraindul a képviselőségért az október 13-ai önkormányzati választáson. Ő egyrészt a Polgári Salgótarjánért Alapítvány, másrészt egy olyan – a Polgári Salgótarjánért Alapítvánnyal egy címre bejegyezett – szervezet, A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány kuratóriumának is tagja, amelyhez százmillió forintos nagyságrendben érkeztek költségvetési és EU-s források különböző jogcímeken az elmúlt években, és amely alapítvány szinte mindig támogatóként jelenik meg a Fidesz-közeli helyi rendezvényeken, a logójuk is rendszeresen szerepel ezek plakátjain. 

A harmadik Fidesz-KDNP-s politikus betuszkolása a konferencia programjába volt viszont a legárulkodóbb. „A civilek szerepe a közösségépítésben Salgótarjánban” címmel ugyanis

nem más mondhatta el gondolatait, mint Szabó Csaba, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje. De nem ebben a minőségében, hanem „civilként”,

a szintén a Polgári Salgótarjánért Alapítvánnyal azonos címre bejegyzett Somlyó-Forgách Lakóközösségi Egyesület tagjaként – még csak nem is vezetőjeként – kapta meg a lehetőséget erre Salgótarján több ezer valódi civilje közül. És akárcsak az Európa-nap esetében, erre a Europe Direct Nógrád által szervezett, az Európai Bizottság által támogatott rendezvényre sem hívtak meg senkit a regnáló városvezetés részéről.

SZABÓ CSABA, A FIDESZ-KDNP SALGÓTARJÁNI POLGÁRMESTERJELÖLTJE ELŐADÁST TART A CIVILEKRŐL A EUROPE DIRECT NÓGRÁD KONFERENCIÁJÁN FOTÓ: FENYVESI GÁBOR / FACEBOOK

5. A Europe Direct Nógrád hivatalos weboldala

A Europe Direct Nógrád hivatalos weboldalaként a salgoklikk.hu szerepel az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének honlapján is. A salgoklikk.hu impresszuma szerint az oldalt a Fejlődő, Élhető és Szerethető Városért Egyesület üzemelteti. Mivel a Europe Direct Nógrád működtetője is ez az egyesület, így önmagában ez nem túl érdekes. Az viszont már az, ha megnézzük a weboldal tartalmát, ami

kvázi híroldalként is működik, de nem frissül rendesen, és igencsak szelektíven válogat a hírek közül, mondhatni a Fidesz-KDNP-nek kedves módon egyoldalú:

a kormánypártokról pozitívan ír, míg a politikai ellenféllel kapcsolatos cikkeknek kizárólag negatív kicsengése van. Amennyiben ez a Fejlődő, Élhető és Szerethető Városért Egyesület kizárólagos oldala lenne, akkor természetesen ez a „magánügye” lenne. De mivel ez a Europe Direct Nógrád hivatalos oldala is, így azért felmerül a kérdés, mennyire egyeztethető ez össze azzal, hogy az irodának politikailag semlegesnek kell lennie? 

Mit szól mindehhez az Európai Bizottság?

Az Azonnali megkérdezte a fenti jelenségekkel kapcsolatosan az Európai Bizottság magyarországi képviseletének álláspontját. A szervezet sajtó és média részlegének vezetője, Felix Bubenheimer válaszában azt közölte: a Europe Direct-irodákat nem használhatják feladataival és célkitűzéseivel nem összeegyeztethető célokra. Hangsúlyozta azt is: az irodák a kötelező feladataikon és a központilag szervezett eseményeken túl önállóan szervezik mind saját eseményeiket, mind mások által szervezett eseményeken való részvételüket.

„Természetesen a párt- és politikai kampánycélú eseményeken való részvétel nem fér bele a szerződéses keretekbe. Ennek fényében tájékozódni fogunk az ön által felvetett esetekről”

– közölte érdeklődésünkre Bubenheimer.

Követni fogjuk az ügy folytatását, és várjuk, hogy a tájékozódás után mit állapít meg az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete: rendben van-e az, ha egy pártpolitikus saját politikai céljaira is használja az elvileg politikailag semleges, és nagyon fontos tájékoztatási feladatokat ellátó EU-s irodát?

Egy következménye valószínűleg már mindenképpen volt annak, elküldtük kérdéseinket az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének: bár több hete élt, egyetlen nappal a szeptember 27-ei Gasztro Polgári Piknik előtt eltűnt a Europe Direct Nógrád által ehhez készített Facebook-esemény. Talán nem véletlenül. 

NYITÓMONTÁZS: Azonnali

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek