+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Fekő Ádám
2019. szeptember 27. péntek, 17:53
Mészáros Lőrinc adott egy csomó pénzt arra, hogy meggyógyítsák az izomsorvadásos Zentét. Akkor most mégse ő a szupergonosz?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran

 

Az egész hét legmegdöbbentőbb története volt az ország Zentéjéért való közös küzdelem: a súlyos beteg kisfiú történetét talán mindenki ismeri már az országban, ahogy a maga módján mindenki drukkolt neki, hogy összejöjjön a gyógyítására szükséges 700 millió forint. És akkor összejött, kicsit jobb hely lett a világ, mint ahogy ilyenkor azért szerencsére mindig kiderül, hogy az emberek alapvetően nem faszfejek.

 

Na ebbe a levesbe köpött most bele kicsit a tény, hogy Zente gyűjtését nagy mértékben támogatta az Ország Faszfeje, Mészáros Lőrinc.

 

Nem én találtam ki ezt a jelzőt, hanem az ország: talán nincs rajta kívül ember az országban, akit ilyen szintű közmegvetés övez, mint Felcsút gázszerelőből lett polgármesteréből lett milliárdost. Tapasztalataim szerint még a fideszesek sem szívesen beszélnek Mészárosról, ami nem véletlen, hiszen pár nyilvános szereplése alapján bárkiben gyorsan kirajzolódik a kép, hogy itt bizony ez a helyzet.

 

De hát hogy szidhatnánk valakit, aki akár százmillió forintot is ad egy beteg gyerek megmentésére, vagy akár támogatja a gyerekgyógyászatot? Összedőlne a kép bennünk, ami szerint Mészáros Lőrinc az Univerzális Gonosz, minden jó ellenpontja, akinek a legyőzése esetén végre eljön a kánaán?

 

Esetleg Mészáros Lőrinc annyira gonosz, hogy összemészároslőrincezte ezt a gyönyörű emberi történetet, és innen már nem is olyan szép ez az egész?

 

A helyzet valójában sokkal egyszerűbb: ez a történet szép, mi nyugodtan gondoljuk Mészáros Lőrincet egy kártékony strómannak, de hát ahogy eddig is gyanús volt, ő is csak ember. Néha akár jó ember is, hiszen aki bármilyen formában támogat akár egyetlen elesett gyereket is, az még akkor is kicsit jó ember, ha mondjuk ő a miniszterelnök strómanja, akinek a zsebében már emberi ésszel felfoghatatlan mennyiségű pénz tűnt el különféle lopásoknak köszönhetően. Ha Mészáros Lőrinc ne adj' Isten ilyen ember lenne, még akkor is szép dolog tőle pénzt adni az elesetteknek. Sőt, biztosan szereti a családját is, és azt is meg merem kockáztatni, hogy a családja is szereti őt.

 

Bár kijöhet ebből pozitív PR is, értelmes ember szemében azért nem ezen fog elcsúszni Mészáros Lőrinc megítélése, ahogy Pablo Escobar bűneit sem tette semmissé az, hogy sok pénzt szórt szét Medellín szegényei között.

 

Ahogy Medellínnek sem csak nagylelkű adományozója és munkaadója volt Escobar, hanem a börtönőre is, aki mellett esélytelen volt bármi értelmesnek is kinőni a városban.

 

Egyedül annyit kell látnunk, hogy bár a képregényfilmekben ezt látjuk, valójában nincsenek klasszikus értelemben vett gonoszok: valószínűleg a maga módján Mészáros is úgy gondolja, ő a jót szolgálja, és Orbán Viktor sem azért dörzsöli a tenyerét, hogy minél hamarabb elpusztítsa a Földet. Ezek az emberek a maguk kissé logikátlan, sokszor önző módján vezetik az országot, de ettől függetlenül valószínűleg nem hajtanának tovább, ha elütnének valakit autóval. Kivéve talán, ha az a valaki Soros György, de még ebben sem vagyok biztos.

 

Az egy másik dolog, hogy Zente gyógyulását egy normális országban nem Mészáros Lőrinc fizetné, hanem az egészségpénztár. Az is ugyanúgy a mi pénzünkből lenne, mint amit Mészáros Lőrinc adott, és azt sem sajnálná senki egy beteg gyerektől.

 

Egy ideális országban nem oligarchák tudnának csak csodára váró gyerekeket menteni a haláltól, de ez ugye nem egy ideális ország: itt abban reménykedhetsz, hogy egy emberbarát oligarcha megszán téged, és visszaad valamennyit a pénzedből.

 

Az államnak is megéri, hiszen olcsóbb és egyszerűbb szólni Tiborcz Istvánnak és Mészáros Lőrincnek, hogy dobjon már be teátrálisan pármillió forintot, mint felhúzni a rohadó magyar egészségügyet.

 

Ha esetleg azt tennék rendbe, az lenne csak az igazán szép történet, de addig be kell érnünk azzal, hogy ha Orbán Viktornak épp nincs halaszthatatlan magánrepülőzése valamelyik szuperrangadóra, akkor velünk is történhet csoda.

 

Olvass még több cikket Fekő Ádámtól az Azonnalin!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Páran összeáltak egy Facebook-csoportban, hogy önkéntesen pajzsokat gyártsanak kórházaknak a 3D-s nyomtatóikkal. Azóta több cég, iskola és egyetem is beszállt a védőfelszerelések gyártásába.

Kérdés, hogy mekkora sikerrel: a különösen befolyásos, német, spanyol, francia vagy olasz néppárti tagpártok továbbra is hallgatnak a Fideszről.

Orbán arra panaszkodik a Néppárt prominenseinek, például a német CDU és CSU elnökeinek, hogy a pártcsalád elnöke, Donald Tusk a Néppárt hitelességét kockáztatja.

Mekkora tartalékkal rendelkeznek a kórházak védőfelszerelések tekintetében, és van-e valamiből hiány? Mit csináljon az a házi karanténra ítélt ember, akit baleset ér?

Az elmúlt 24 órában 950-en haltak bele a fertőzésbe. A terjedés viszont lassul, a kormány is bizakodó.

A Stacy's Mom című alterrock himnusz szerzője, Adam Schlesinger 52 éves volt.

Hatvannal vannak többen, mint tegnap. Egy hetvenéves férfi belehalt a fertőzésbe, a felgyógyultak száma pedig 42-re emelkedett.

A hét kérdése

Vajon rászólt valaki a Fideszre, hogy ezt már tényleg nem kéne? Vagy erkölcsi okokból gondolták meg magukat? Vagy csak Semjén Zsoltot froclizzák vele?

Azért ide elnéznénk

Csatlakozz a csoportunkhoz, és vészeljük át együtt a karantént!

A járvány alatt a Lia Fit Facebook-oldalán viszonylag gyakran, esténként.

Minden este 8-kor az erkélyről vagy ablakból, amíg aktuális.

Minden hétköznap 14 órától az FM4-en. Hallgatható online!

Szeretnél komposztálni, kiskertben, netán a lakásodban vagy az erkélyen, de még nem mertél belevágni? Ápr. 6.

Ezt is szerettétek

Pszichológust kérdeztünk a családon belüli erőszakot elszenvedők menekülési lehetőségeiről, egy jogászt pedig arról, mennyire felkészült a szakma segíteni azoknak, akik életveszélybe is kerülnek otthon.

Milyen értelmét lehet találni a 21. században a böjtölésnek?

Pedig két nappal korábban kezdődött, mint a pesti, és még Kossuth Lajos is hatással volt rá.

„Szovjetológiának” tűnik Olaszországból a magyar kormány kommunikációja a koronavírusról – mondta a Helyzetben Stefano Bottoni magyar-olasz történész.

Hogyan hozta a sírból vissza esélyeit Joe Biden? Miért veszíthet akár tömegesen latinó szavazókat Bernie Sanders? Dörzsölheti-e a tenyerét Trump?

Meddig engedi elfajulni a bulit az MNB, és mikor szab gátat a gyenge forintnak? Lesz-e 350 forintos euró? Zsiday Viktor és Isztin Péter magyarázzák el.

A SME felvidéki magyar főszerkesztője, Balog Beáta a karrierjéről, a Kuciak-gyilkosság utáni szlovák médiáról és arról, milyen hatással volt a NER a határon túli magyarságra.

Twitter megosztás Google+ megosztás