Ha szereted a káoszt, Nápoly a következő úticélod!

Másfél Nápolyban töltött nap után tényleg csak egyetlen kérdés marad: hogy nem került még be a legtrendibb úticélok közé ez a szemétben élő gyöngyszem?

Ha valaki kimondja, hogy Olaszország, valószínűleg pontosan arra gondol, mint amit Nápolyban látni lehet: utcán ordibáló emberek, értelmezhetetlen közlekedés, és úgy általában olyan szervezettség, ami mellett csoda, hogy csak a szemétprobléma látványos. Már az sem annyira azért. Bár van szemét, és az utcai kukák többsége mellett sokszor állnak kisebb halmokban a fekete szemeteszsákok, azért nem sokkal rosszabb a helyzet, mint például New Yorkban.

És közben annyira pörög az egész, hogy az ember nem is csodálkozik rajta, hogy ezt a pörgést nem lehet európai körülmények között rendben tartani: az egyik kézzel cigiző, a másikkal a kormányt tartó, a hátukon gyereket vivő robogósok tömegének ránézésre követhetetelen mozgása mellett isteni csoda lenne, ha bárki gondolna a szelektív hulladékgyűjtésre, vagy akár a szabályos közlekedésre.

Én még csak pár órája voltam ott, mikor megértettem, miért nem is igazán tartják Európa részének ezt a várost, de legalábbis a nyugat részének nem.

Viszont szemben Tiranával, Nápoly nem kapott sok évtized kommunista hülyeséget a nyakába, azért az omladozó épületek nem csak omladozók, de a maguk módján szépek is. 

Sőt, Nápoly a maga módján úgy általában szép, hiszen egy nagy szintkülönbségekkel rendelkező macskakövezett óváros egyszerűen nem lehet nem szép. Önmagában persze nem lenne az, de ha valaki hozzám hasonlóan szintén az élet jelének tekinti, ha minden négyzetcentimétere le van graffitizve egy város házfalainak, az meg fogja találni benne az örömöt.

Nem mellesleg jó turistáskodni akkor is, ha csak rövid időnk van rá. A legtöbb igazán menő látványosság ugyanis inkább egy-egy utca vagy tér, úgyhogy akkor is jó itt elveszni, ha nincs időnk több órára elmenni múzeumba. Pláne, mert múzeum van máshol is,

Bár arról elképzelésem sincs, miből élhetnek azok az emberek, akik már délben a százmilliárd kávézó valamelyikében üldögélnek, de sehol nem annyira magától értetődő már napközben csoportosan cigizgetni valamelyik utcára pakolt asztal körül, mint itt.

Nyilván érdemes kiemelni a Dante teret, ahol szerintem a környéken egyedüliként fociznak mezítláb a gyerekek, ott a lenyűgöző kolostor (meg úgy általában rengeteg templom van), el lehet merengeni a rettentő ízléstelen miniszentélyeken minden második-harmadik utcában, vagy röhögcsélni a betlehemesek utcájában, ahogy keverednek a szenteket ábrázoló szobrok, Diego Maradona, az SSC Napoli focicsapatának aktuális kerete és Cristiano Ronaldo.

Közben pár utcával arrébb öreg nénik az erkélyről hajolva húzzák fel vödörben a boltból hozott dolgokat, az ember pedig egyszer csak azon kapja magát, hogy a semmiből hirtelen megkapta azt a csodálatos kultúrsokkot, amihez mindig nagyon keletre vagy nagyon délre kell menni Magyarországról.

Csak, hogy praktikus dolgokról is essen szó: a város tele van a világ legjobb pizzériáival, és ezek a pizzák tényleg olyan magas polcon vannak a képzeletbeli ételszekrényen, amit még ágaskodva sem lehet elérni. De mivel a nápolyi pizza hagyományosan a csórók étele, ezért senki nem fog belerokkanni:

Szerencsére a kapitalizmus itt is működik, ezért az étterem mellett három, egyetlen pultból álló kocsma is aköré építette az imidzsét, hogy 40-50 perc alatt jól megitassa a türelmes várakozókat.

Apropó, ital: az sem drága Nápolyban ahhoz képest, hogy elvileg a fejlett nyugat részéről beszélünk. 2-3 euróért van sör, és a borok sem drágábbak ennél, ráadásul szemben a helyek többségével, itt egy pohár bor általában 2-3 decit jelent. És hát Olaszországról van szó, itt bátran behúzhatjuk a ház borát is.

de így csak azt tudom, hogy nem sokkal drágább.

Az a helyzet, hogy másfél nap után hirtelen nem is tudom hova tenni Nápolyt, de egyelőre csak azt nem értem, hogy ezzel a szanaszét tetovált hipszterekkel teli lakossággal hogy nem lett belőle olyan kötelező buliközpont, mint Berlinből. Mivel a Ryanair mellett egy ideje a Wizz is felfedezte a környéket, ez akár változhat is. Én például alig várom, hogy visszamenjek oda, de akkor már meccsre is kimegyek.

Ezt a szöveget már olvashattad péntek reggel, ha jár neked a Reggeli fekete, az Azonnali hírlevele. Ha szeretnél ilyen cikkeket és még sok mást elsőként a postafiókodba kapni hetente háromszor, iratkozz fel!

FOTÓK: Fekő Ádám / Azonnali