Kik ezek az olasz neofasiszták, akiknek Orbán előad?

Szerző: Techet Péter
2019.09.20. 14:34

A Benito Mussolini szellemi örökségét vállaló Olaszország Fivérei párt évadnyitójának a díszvendége Orbán Viktor magyar miniszterelnök lesz. Bemutatjuk a társaságot!

Kik ezek az olasz neofasiszták, akiknek Orbán előad?

Giorgia Meloni, az olasz neofasiszták elnöke bemutatta a héten pártja pénteken kezdődő hagyományos nagygyűlésének programját, amit minden évben Rómában tartanak.

Elsősorban az Olaszország Fivérei párt szakértői lépnek fel, többek között Benito Mussolini dédunokája, a mussolinizmust nagynénjével, az Azonnali által is meginterjúvolt, forzaitáliás Alessandra Mussolinivel ellentétben politikailag is vállaló Caio Giulio Caesar Mussolini. Ő idén sikertelenül pályázott az Európai Parlamentbe.

Orbán lesz a főattrakció

A szombati esemény legnagyobb attrakciója Meloni szerint is Orbán Viktor, a jelenleg még néppárti Fidesz elnökének előadása lesz.

A magyar miniszterelnök „A nép Európája, a népek Európája“ címmel tart előadást,

majd utána beszélgetést fog vele vezetni Gennaro Sangiuliano, a közszolgálati Rai Due híradójának (TG2) főszerkesztője. Sangiuliano maga fiatalon a neofasiszta egyetemi mozgalomban vett részt, onnan került jobboldali újságokba, többek között a jobboldali Libero napilapnak volt főszerkesztő-helyettese.

Sangiuliano németellenes és putyinista nézeteiről ismert: 2014-ben Vittorio Feltrivel könyvet írt arról, hogy Németország „Negyedik Birodalmat” építene magának Európában; 2015-ben pedig egy ujjongó életrajzot közölt Putyinról „Egy cár élete” címen. Mindkét könyv a neves milánói Mondadori kiadónál jelent meg. 2018-ban a Legának köszönhetően került Sangiuliano a második közszolgálati csatorna hírszerkesztőségének élére, akkor többen is azzal vádolták, hogy „Tele Visegradot“ csinál a Telegiornale2 (TG2) híradóból.

Orbán mellett még két nemzetközi vendég lesz: a spanyol szélsőjobboldali Vox párt elnöke, Santiago Abascal, valamint a holland szélsőjobboldali, az ország EU-ból való kilépését szorgalmazó Thierry Baudet jogfilozófus, aki a Demokráciáért Fórum (FvD) elnöke. Mára Hollandiában ez a párt vette át Geert Wilders helyét a szélsőjobboldalon.

De mi ez a rendezvény?

A találkozó hagyományosan az olasz szélsőjobboldal évadnyitó rendezvénye, ahol nem csak politikusok, de a neofasizmushoz közelálló értelmiségiek is megjelennek.

Idén például a magyar miniszterelnök felszólalását megelőző pénteki napon Fiume száz évvel ezelőtti megszállására is emlékezni fognak. A fiumei ügy a napokban Olaszország és Horvátország között diplomáciai vitához is vezetett, ugyanis Triesztben a jobboldali polgármester az egykori megszállást irányító Gabrielle D´Annunzio író-költőnek avatott szobrot.

Ettől függetlenül

időről időre a neofasiszta mozgalmon kívüli szereplők is megjelennek a meghívottak között. 2006-ban a kommunista Fausto Bertinotti vett részt, idén pedig például Matteo Salvini

bukott legás belügyminiszterrel a jobboldali liberális Corriere della Sera napilap főszerkesztője, Luciano Fontana fog beszélgetni. De lesz Karl Marxról szóló könyvbemutató is. 

Azaz az idei résztvevők se csak az újfasiszták közül kerülnek ki, ott lesz például Antonio Tajani, a Forza Italia politikusa, az Európai Parlament korábbi elnöke, vagy Alessandro De Angelis, a Huffington Post olasznyelvű kiadásának főszerkesztője. Sőt, az eredeti meghívásnak eleget téve, a rendezvényen végül Giuseppe Conte jelenlegi olasz miniszterelnök is részt fog venni. Ellentétben azonban Orbánnal, aki előadni is fog, Conte egy interjú erejéig látogat el szombat délelőtt az idei Atrejura: Bruno Vespa, a Rai Uno legendás Porta a Porta műsorának vezetője fog interjút csinálni vele.

A római szabadegyetemet a német szerző, Michael Ende Végtelen történetének (Die unendliche Geschichte) főszereplője után Atréjunak nevezik: Atréju a romantikus-fantasztikus regényben egy mitikus királyságot ment meg.

Töretlen neofasiszta hagyomány

1998-ben tartották meg először az Atrejut, akkor még a poszt-mussolinista Nemzeti Szövetség ifjúsági találkozója volt, és Meloni még annak a pártnak az ifipolitikusaként vett részt a szervezésben. A Gianfranco Fini-féle Nemzeti Szövetség, mivel a Jobbikhoz hasonlóan centrista fordulatot akart venni, eltűnt gyakorlatilag, így mára – több, kisebb és vadabb parlamenten kívüli szervezet mellett –

a neofasizmus lángját a Meloni-féle Olaszország Fivérei párt viszi tovább.

Az Olaszország Testvéreinek is fordított – de szó szerint az olasz himnusz szövegéből vett Olaszország Fivérei névre hallgató – párt 2012-ben alakult meg. A neofasiszta Nemzeti Szövetség (AN) egyrésze addigra már beolvadt Silvio Berlusconi pártjába, a párt radikálisai viszont új pártot kezdtek építeni.

2013 óta – ezzel is kifejezve a neofasiszta örökséget – a Nemzeti Szövetség név is szerepel a pártjuk lógójában. Ez azért fontos, mert a második világháború után a mussolinisták az Olasz Szociális Mozgalomban (MSI) szerveződtek meg, ezt alakította át Gianfranco Fini a kilencvenes évekre egy áramvonalasabb párttá Nemzeti Szövetség néven. Azzal, hogy a Meloni-párt tudja továbbvinni a pártnevet, ki tudják fejezni, hogy ők az MSI szellemi örökösei.

A párt a jobbközép koalíciók részeként indult eddig a választásokon, 2018 márciusában is a Berlusconi-féle Forza Italiával és a Legával volt szövetségben. Önállóan hat-nyolc százalékra mérik a pártot, amely a nyár végi kormányválság idején a Lega mellett a leghangosabban követelte az előrehozott választásokat, Meloni ugyanis abban bízott, hogy Salvinivel egy színtisztán szélsőjobboldali kormány is kijöhet.

A pártnak ma a hatszázharminc fős képviselőházban harmincnégy, a háromszáztizenöt fős szenátusban pedig tizennyolc mandátuma van. Az idei EP-választásokon öt képviselőt tudtak bejuttatni, akik többek között a lengyel PiS-szel együtt az Európai Konzervatívok és Reformerek frakcióban ülnek. Róluk itt olvashatsz bővebben.

NYITÓKÉP: Az Atreju idei mottója szó szerint az, hogy „kihívás a csillagokig” (magyarosabban: a határ a csillagos ég), de a Legával ellentétben kormányon maradó Öt Csillagnak való odaszúrásként is értelmezhető. Fotó: Fratelli di Italia / Facebook

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek