+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Böcskei Balázs
2019. szeptember 20. péntek, 07:03
Ha az egy jelölt az eggyel szemben konstrukciója sem jön be, akkor október 14-e azzal fog kezdődni, hogy „Orbán 2030-ig tényleg marad”. A tét az ellenzékiség léte.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

A nagyobb jelentőségű választások mindegyike kapcsán elhangzott már az a mondat, hogy adott választás az ellenzékre nézve korszakos fontosságú és sorsdöntő lehet. Nyilván ezen érvelés mögött nem csak retorikai zümmögés húzódik meg, hanem annak hangsúlyozása is, hogy egy-egy nagyobb jelentőségű, és az ellenzéket illető áttörés lehetőségével kecsegtető választást követő vereséggel nemcsak az ellenzéki apátia és az érintett pártok beárazása történhet meg, hanem mindettől függetlenül az Orbán-rezsimnek saját jelenén is túlmutató megerősítése is.

 

Az MTA TK munkatársai által készített és a nyár elején publikált kutatás valahol már megerősíti az előbbit: a megkérdezettek 43 százaléka szerint ugyanis 2010 után új korszakról beszélhetünk. Szemben az 1989-et követő idővel, amelyet a megkérdezettek 22 százaléka tekint egységes korszaknak, és mely esetében több kormány regnálásáról is beszélünk, nehéz lenne azt gondolni, hogy a válaszadók az új korszakot ne Orbán-rezsimnek/rendszernek tekintsék – legalábbis politikai értelemben. A Kádár-korszakot, az 1990 és 2010-ig terjedő rendszerváltás időszakát és a 2010-at követő jelenünket olyan dimenziókban vizsgálva, mint például a nyugdíjak mértéke, az elhelyezkedés lehetősége, a munkalehetőségek, a vidéken élők boldogulása, vagy a családok helyzete, a megkérdezettek úgy látják, hogy a jelen korszak mindegyikben jobban teljesít, mint a rendszerváltás utáni időszak. (De nem jobban, mint a Kádár-rendszer.)

 

Nem érdemes lebecsülni a hivatalban lévő jelölt erejét

 

Mindezt csak azért citálom ide, mert az önkormányzati választás során az a kérdés és szempont is jelen van a választók fejében, hogy lokálisan milyennek ítélik egy-egy polgármester vagy testület munkáját. Ha egy polgármester a harmadik-negyedik ciklusát kezdi, vagy éppenséggel a jelölőszervezete adja immáron ciklusok óta a polgármestert és a többséget, annak teljesítménybeli okai vannak – függetlenül a jelölt pártállásától.

 

A hivatalban lévő jelölt ereje mindig más erő, mint egy ellenzéki mögött felsorakozó összefogás vagy együttműködés,

 

és ennek csekély mértékben oka az is, hogy ki és hányszor szerepel a leginkább idősebbek által olvasott kerületi, helyi lapokban.

 

Pont ezért az elemzők sokszor hangsúlyozták már, hogy az egyes választásokon az ellenzékre leadott és összeadott szavazatokat csak tájékoztató jellegűnek lehet tekinteni, az előrejelzés maximalizálására azok nem alkalmasak. Példával illusztrálva: a józsefvárosi ellenzéki polgármesterjelölt Facebook-„szórólapja” szerint a 2018. évi országgyűlési választáson a kerületben élők 58 százaléka a Fidesz-KDNP ellen szavazott. Azon az április 8-án nem volt teljes összefogás, és az IDEA Intézet 2018. április 24-én megjelent adatközpontú elemzésében egy következő polgármester-választás esetére az egyindulós modell szükségessége mellett fogalmazta meg álláspontját – azt csak minimumfeltételként „megszabva”.

 

Ez meg is történt, de ettől még a 2018. július 8-án az időközi polgármester-választáson a szavazatok 62,85 százalékával a fideszes Sára Botond lett a polgármester. Pedig az előbbi említett mostani ellenzéki szóróanyag szerint pár hónappal korábban, április 8-án 58 százalék Fidesz-KDNP ellen volt. Az időközi választás másnapján szintén szavazóköri adatokat elemezve arra az álláspontra jutottunk, hogy a várakozásoknak megfelelően alakult az időközi józsefvárosi polgármester-választás, mert

 

az „egyindulós” modell szükséges, de nem elégséges feltétele a sikernek.

 

Mindez most minden kétséget kizáróan felállt az ellenzék és az Orbán-rezsim szempontjából kulcsfontosságú településeken. Ugyanakkor, mint a fenti példa is mutatja, az önkormányzati választás nem országgyűlési, és nem is a másodlagos jelentőségű, azaz érték- és szimpátiaszavazást lehetővé tevő EP-választás. Az egyes választások alkalmával más-más szempontokat is mérlegelhetnek a választók.

 

Nem lesz elég az antiorbánizmus

 

Míg számos ejtőernyős ellenzéki szerzett mandátumot, vagy szerepelt a várakozásokhoz képest jobban tavaly április 8-án, addig egy önkormányzati választás esetén a helyi (polgármester-)jelölt alkalmasságát, eddigi teljesítményét és kompetenciáját, illetve azok hiányát is mérlegre teszik a választók, és azok alapján is döntenek.

 

Egy olyan városban vagy kerületben, ahol akár többedik ciklusát kezdi egy jelölt, ráadásul a fejlődés is „kitapintható”, ott a „megvan az egyetlen és tisztakezű ellenzéki jelölt” állítás nem kampánymondás.

 

Ennyiben az önkormányzati választás nagy kérdése lesz, hogy a jelöltek szintjén előálló „kétpártrendszerben” az ellenzék által meghirdetett antiorbánizmus lokális lecövekelése lesz az erősebb, vagy a hivatalban lévő jelöltek tudják érvényesíteni azt a helyzeti előnyüket, hogy eredményes(nek láttatott) városvezetői éveket tudhatnak maguk mögött. Nyilván nem a leginkább elkötelezett antiorbánisták, hanem az azokon túlmutató ezrek szerint eredményes éveket.

 

Sok mindennek kell ugyanis működnie október 13-án az antiorbánizmus motorjának berobbanása mellett, és csak a legfontosabbak egyikével foglalkozom a következőkben.

 

Nem árulok el nagy titkot, hogy ha bármelyik – vegyük az ellenzék legerősebb terepét – budapesti kerületben csinálnánk is felmérést, a kormánypártok támogatottsága mindenütt kiemelkedő. Bár az önkormányzati választási rendszer nem teszi szükségessé a közös indulásokat, azokra – mint az országos választás esetén is részben – azért van szükség, mert egyetlenegy ellenzéki párt sem közelíti meg a Fidesz támogatottságát, azaz az alacsony politikai elismerés viszi az ellenzéket az együttműködésbe. Ez azonban teljesen mindegy, a választók képesek és hajlandóak is az átszavazásra, a kérdés csak az, hogy mekkora arányban.

 

Például a bármely kerületi MSZP-sek, DK-sok, LMP-sek, monentumosok és persze bizonytalanok mekkora része gondolja úgy, hogy a politikailag az elmúlt években kevéssé létező közös jelöltek alkalmasabbak a város- és kerületvezetésre, mint egy hivatalban lévő fideszes. Erre ma senki nem tudja a választ, trendszerűséget felmutatni képes mérés-sorozatokat kellene készíteni ehhez, hogy bölcsebbek legyünk.

 

Utolsó dobások

 

Az tény, hogy lesznek politikusok, akiknek ez az utolsó dobása lesz.

 

Karácsony Gergely politikai sorsa most fog eldőlni,

 

és ha sok más között képes lesz az előválasztási kampány június 20-ával kezdődő időszakához hasonló módon menni, úgy a már meglévő mellett is nőhet esélye a győzelemre. Amennyiben nyer, úgy a sok szövetségi politikában „elfáradt” politikai karrierje revitalizálódhat, továbbá az ellenzék kulcspozíciót fog. „Egy torony ledől”, és ez még akkor is megéri, ha a Főváros Közgyűlése összetétele bizonytalan és nehézkes lehet.

 

Azok politikai karrierje is véget fog érni, akik próbálkoztak már 2014-ben országgyűlésin, aztán önkormányzatin, majd megint 2018-ban országgyűlésin, hogy aztán most ismét megpróbálják. Legalábbis véget kell, hogy érjen, mert a politika és a szavazók megcsúfolása lenne, ha ők maradnának a politikai térben.

 

S az ellenzék egészének sorsa – ha már ezzel kezdtük –, vehet többféle irányt. Győzelmek esetén a jelenlegi budapesti kerületek és megyei jogú városok mellett további jelentős győzelmek behúzása után nem kérdés, hogy előremutatót. Tömeges nem kívánt vereségek esetén viszont nem is érdemes elgondolni egy időre, hogy mi marad belőle. 

 

Merthogy ezen választással beteljesedik a mindenkori ellenzéki igény – mely a fentiek miatt szükséges és az egyetlen esélymaximalizáló eszköz is –, hogy az „lehető legszorosabb együttműködés” legyen, azaz egy jelölt álljon az eggyel szemben. Végül tehát ezt is kipróbálják.

 

Ha ez a konstrukció sem tud átrendeződés felé mutató eredményeket hozni, úgy október 13-át követően azzal kezdődhetnek értelmezések, hogy „2022 elment” vagy hogy „Orbán 2030-ig tényleg marad”.

 

Mint azt fentebb láttuk, a választók már most korszaknak látják az elmúlt éveket, és ha az ellenzék csak azt hozza, ami most van neki, úgy kevés ember fogja vagy akarja elgondolni az ellenzéki áttörés lehetséges dátumát.

 

Lehet, hogy a fentiek vészjóslónak hatnak. Célom viszont inkább annak tudatosítása volt, hogy kevesebb, mint egy hónappal előtte, de mégis még időben tudatosuljon azok fejében, akik lazán vagy biztosra veszik ezt a választást, hogy

 

a tét nem az ő létük, hanem az ellenzékiség léte.

 

A jelenlegi struktúra újratermelése esetén nincs különösebb értelme arról vitatkozni, hogy minek is nevezzük azt a rezsimet, amiben élünk. 

 

Győzelmek, egy jövőbeni áttörés felé mutató összeredmény esetén viszont megkezdődhet az olvadás, és a (lokális) választások immáron nem a legitimáció, hanem a lassú erjedés és demokratizálódás eszközei lehetnek.

 

Ez a választás tényleg egy időre a „végső harc” lehet.

 

A szerző politikai elemző, az IDEA Intézet igazgatója. Olvasnál még Böcskei Balázstól? Ide kattints!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Vagy a kínaiak tesztelnek egy új technológiát, vagy a homokcsempészek fedik el a nyomaikat, de egy biztos: valaki szórakozik a GPS-jelekkel a sanghaji kikötőben.

A Fidesszel ellentétben ők nincsenek felfüggesztve. De akkor hova tűntek?

A Báró Wenckheim hazatér című regény nyerte az amerikai Nemzeti Könyvdíjat a más nyelvről fordított könyvek kategóriájában.

A Twitter után a Google is lép, de ők a teljes betiltás helyett inkább a politikai hirdetések targetálását limitálják.

Ellenjelölt híján nem is ez volt a nagy kérdés, hanem inkább az, hogy mit kezd majd Tusk a Fidesszel: elnökjelölti beszédéből ítélve
Orbán nem sok jóra számíthat.

Ami egyelőre biztos: megválasztják Donald Tuskot a Néppárt elnökének, és beszélni fognak fél Európa vezetői.

A hét kérdése

Azt a sütit keressük, amihez reggelenként ugyanúgy tud lattét inni egy budai vállalkozó, mint odapörkölt feketét egy békéscsabai varrónő. Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Kinek kell Paks2? Akadályozza-e az áttérést a megújulókra? Lehet-e gazdaságos? Létezik-e ellátásbiztonság atomenergia nélkül? November 22-én.

És mindegyiktől lehet kóstolni! Ráadásul Budapesten! És még finomak is a borok. Nov. 23.

Fantasztikusirodalmi találkozó november 30-án!

Jávor Benedekkel, Stumpf Andrással és Bajomi-Lázár Péterrel december 12-ig.

November 22-től egészen december 15-ig a PIM-ben!

Ezt is szerettétek

Szerintünk az újságírókat korlátozó új szabályok nem felelnek meg az alkotmány követelményeinek, úgyhogy bepereltük az Országgyűlés Hivatalát és magát Kövért is.

Mikor lesz tárgyalás és ítélet? Mi lesz, ha nyerünk? Hogy néz ki egyáltalán egy kereset a házelnök ellen? Elmondjuk a perünk kulisszatitkait!

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Várhelyi a meghallgatásán profi teljesítményt nyújtott, más, nála jóval gyengébb biztosjelöltekkel ellentétben mégis csuklóztatják az EP-ben. Hogy miért?

Twitter megosztás Google+ megosztás