+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Ésik Sándor
2019. szeptember 14. szombat, 12:21
Konrád Györggyel és Rajk Lászlóval sírba szállt valami, ami miatt egykor az SZDSZ olyan párt volt, amelynek a véleményére adni kellett. Mára csak az elhatárolódás maradt belőle.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

A héten meghalt Rajk László és Konrád György, és mi, noha csak csökkent értelmű medvebocsok és fidesztrollok tartják ezt liberális oldalnak, megemlékezünk róluk.

 

Nem emlékeznénk meg, ha az élet nem hozta volna úgy, hogy e sorok szerzője szerény reggelijét a Lehel csarnokban költötte el. Miközben rántott csirkét ettem korhelysalátával és dobozos kólával, kedvtelve bámultam lefelé a galériáról, ugyanis szerintem a Lehel csarnok Budapest legjobb piaccsarnoka.

 

Van a Nagycsarnok a Fővám téren, amely több szempontból is idegen számomra. Budapest nagyságának emlékei közé tartozik. Az a birodalmi grandeur, ami építette, rég a múlté, miként a körülötte hömpölygő, tótból, rácból, bolgárból épp magyarrá váló kofatömeg is. Helyette a Kádár-korból itt maradt Pußta-Romantik paprikás zsíron dinsztelt műromantikájától bűzlik, miközben ugyanazt a zöldséget-gyümölcsöt árulják, amelyet a pincében levő Aldi is.

 

A Tripadvisor alapján nyaraló turisták lefényképezik, aztán megkérdik, merre van a Nemzeti Múzeum és tovább mennek. Mint vásárcsarnok, a Nagycsarnok nem élőbb, mint Angkor dzsungelből kiszabadított templomai.

 

Vagy ott van a Hold utca a maga NER-rongyrázásával, vagy a Klauzál téri csarnok a maga kissé erőltetett zsidulásával (tudják, amikor lenyűgözve kell állni a kifőzde előtt, amelyik hetven éve ugyanazt az ételt adja, ugyanabban a tányérban, és külön le kell nyűgöződni a lehetetlen kiszolgálási rendszerén, miközben a körúti kebabosokat lassan már harmadik generációs bevándorlók üzemeltetik és lassan mindegyikben van rántott hús és resztelt máj).

 

A Lehel csarnok más minőség

 

Él. Nagy, mert nagy létszámú kerületek határán fekszik, mert busz-metró-villamos fut össze előtte. De nem túl nagy. Rajk nem akart semmilyen grandeurt beletervezni. A hangosbemondó az üzletek hirdetéseit darálja. A legkülönbözőbb emberek járkálnak benne.

 

Élre vasalt nadrágban érkező szikár bácsik és miniatűr nénik Újlipótvárosból, kínaiak, vietnamiak, cigányok, a piacra járás gyönyöreiről valamilyen blogban olvasó huszon-harmincéves ökonők, akiket hamarosan szemfüles kofák fognak megkopasztani. Melegítőben az emberek közé menő hatodik kerületi prolik. Rendőrök, rezignáltan banyatankot cipelő, anyjukat bevásárolni kísérő középkorú férfiak és idősödő papucsférjek.

 

Sokan tartják a Lehel csarnokot rondának. Pedig nem az.

 

Budapestnek óriási szüksége van modern építészetre. A birodalmi grandeur eklektikája mára egy masszává olvadt össze a későbbi stílusokkal, a szecesszióval, a bauhaus-szal. Ezek együtt a korommal és porral borított, egységes szürkésbarna Budapest-stílust adják. Ameddig az autókat ki nem tiltják, legalább a kellős közepéből, addig még a szecesszió sötétzöldjei, világoskékjei és mályvái sem tudnak kontrasztban lenni a bauhaus pasztelljeivel és az eklektika világosszürkéivel. Minden barna.

 

A budapesti városfejlesztés pedig mostanában csak egy dolgot tud. Historizálni. Ha ugyanígy kell neveznünk, amikor a Kossuth tér sarkán a frissen épülő betonvázas irodaházra gipszből felrakják az egykor ott állt palota homlokzatát, akkor inkább önbecsapás ez, mint historizálás.

 

Rajk Lehel csarnoka azért az egyik kedvenc épületem, mert élő, új, természetes és budapesti. Nem a múltba néz, és nem akar valamiféle ideálképnek megfelelni.

 

Nem régi korokba mered vissza, és nem is a munkásság vagy az ipar vagy a tőke diadalát hirdeti. Nem karót nyelt öregurak elvárásainak felel meg, hanem abszolút funkcionális, kényelmes, mint egy jól kitaposott tornacipő. Művészkedik? Hát persze. Aki szerint ez olyan rossz dolog, annak javasolok felírni egy kirándulást Bilbaóba.

 

Nem elfelejteni a kilencvenes éveket

 

De kedvencem azért is, mert annak a kornak, amelynek gyermeke, Budapesten kevés emléke van. Az 1985 és 2000 közötti magyar építészetünk elég érdekes egyveleg. Kezdődik a még házgyári elemekből álló, de már „emberarcúra” formálni próbált, barna sátortetőkkel feldobott panelekkel. Megjelenik Makovecz és az ő tündeföldi stílusa. (Nekem nem tetszik. Volt egy jó barátom, aki nemrég halt meg motorbalesetben, imái, hogy nem akar vénember lenni, meghallgatásra találtak. Csóró volt, de egy lapdance bárt menedzselt Thaiföldön, öreg, értsd: 50-60 éves napjait kedves thai kurvák fényképezésével töltötte, mely fényképekből néha nekem is küldött pár tucatnyit. Na ő, ha valaki kiejtette előtte Makovecz nevét, azonnal csúnya trágárságokban tört ki.)

 

Vidéken pedig megjelenik egyfajta sajátos kilencvenes évekbeli magyar stílus, néhány postahivatal, áruház, bevásárlóközpont jellemzi azt a korszellemet, amely kiszabadulva a rendszerváltás előtti idők szigorúan kontrollált művészetpolitikájából, utakat keres. Szinte minden nagyobb városunkban van egy-egy ekkoriban épült nagyobb épület, amelyre a néző kapásból rámondja, hogy valamikor 1991 és 2002 között épült vagy tervezték.

 

Na, Budapest pont ilyen épületekben szegény. Az expóból nem lett semmi, Bán Ferenc nemzeti színháza nem épült meg (meglehet, jobb is így, még akkor is, ha a helyette épült Nemzeti, ha ember lenne, az oroszlán sírva enné meg, olyan ronda, főleg, hogy ott áll mellette a kultúra funkcionális atomerőműve, Zoboki cool MüPá-ja.)

 

De Budapesten alig van nagy építészeti emlék a Família Kft, a Dallas, a Szomszédok Magyarországáról, a Bajnokok Ligájába jutó Fradiról, Güttler és Rózsa úszásáról, a Fenyő-gyilkosságról.

 

Valahogy Magyarország el akarja felejteni a kilencvenes éveket, a liberális Orbán Viktort, a lila zakókat és Havas Henrik és Forró Tamás manspreadingelő, pofába hajolós interjúit.

 

Rajk László érdeme az, hogy ennek a kornak van egy nagy, egyedi, jól sikerült, élő és működő építészeti emléke. Talán ez az épület mutatja meg, hogy egy jól működő országnak miért van szüksége egy kozmopolita, értelmiségi, a „zemberekkel” nem túl sok kapcsolatot ápoló liberális pártra. Egy ilyen párt ne kormányozzon, vagy legalábbis ritkán. Viszont az ilyen értelmiségiek, mint Rajk képesek időnként a múltba meredésünket, a birodalmi nosztalgiánkat és a kispolgári „hogy néz ez ki” felháborodásunkat egy határozott taszítással előre lökni és megmutatni nekünk az újat és a modernet.

 

Az elhatárolódás mint politika

 

Végére érve a korhelysalátámnak és rántott húsomnak, visszaballagtam az irodába, azzal, hogy ha már bizonyos okokból korán keltem, dolgozom. Ehelyett esszét írok, de ez nem lett volna, ha nem látom meg az érdi polgármesterségért kampányoló Csőzik Lászlót (érdiek, szavazzatok rá, rendes ember). A derék kolléga, mint minden mostanában kampányoló politikus, vagy annak készülő elem, egy standnál látható, mosolygó aktivisták társaságában, és igyekszik meggyőzni a Facebook népét, hogy nála jobb dolog nem is történhet a településsel.

 

Ebben eddig sem érdekes nem lenne, de Csőzik doktor ugye ilyen balliberális alak, a standon meg szerepel a Jobbik logója is, lévén egységes ellenzéki jelöltről beszélünk. Erre odakommenteli valaki, hogy I-tenem, hát a Jobbikkal... Igen, a S betű szigorúan kihagyva, jelezve, hogy a kommentelő nem fejti ki, hogy az antiszemita nácikkal összeállás elfogadhatatlan, szégyellje magát, aki megteszi.

 

Az antiszemitizmus nem tréfadolog, nagyon nem az. Tegnap Rejtő Jenő botlatókövének avatásán vettem részt, és ha semmi másnak, annak a kis sárgaréz darabnak mindenkit figyelmeztetnie kell arra, hogy milyen szörnyeteg az, ami sajnos csak szunnyad, elpusztulni sose fog.

 

Ám itt nem erről van szó.

 

A Jobbik léte sajátos kortünet, könyvet lehetne írni arról, hogy a magyar szélsőjobboldaliság milyen ívet ír le a rendszerváltástól napjainkig. Az elfeledett kilencvenes évek neonáci mozgalmai, a jó elvtárs Csurka szélsőjobb pápasága, az öreg horthysták kihalása, a kilencvenes években fiatal generáció politikába lépése, a gárdisták és a nemzeti romantikába ragadtak szétválása mind nagyon érdekes téma. Számunkra annyi érdekes, hogy valószínűleg az érdi Jobbik nem veszélyesebb akármelyik kisebbségre, mint mondjuk a DK vagy a Momentum.

 

Polgármester meg úgy lesz valaki, hogy ő szerzi a legtöbb szavazatot. Ha pedig a választók egy jó része nemzetről, hagyományról, magyarságról akar hallani, beszélni kell velük. Az ő polgármesterük is lesz, ha megválasztják. Lehet elvi, nagyívű gondolatokon és elhatárolódásokon nyugodni, értelmiségi öntudattal elhatárolódni... csak azzal nem fog nyerni. Akkor főleg nem, ha az elhatárolódás hiányát feszt számon kérik rajta.

 

Hogy ez hogy függ össze Rajk Lehel csarnokával?

 

Annak is van koncepciója. Nagy, radikális újítás, újradefiniál és elhatárolódik. De aki megnézi a kékre festett vasszerkezetet bent, egy meglepően szimmetrikus és funkcionális dolgot lát. Olyat, amelyet mindenki szívesen használ, megtölt élettel. Rajk tudta, hogy mit lehet újítani, és mi az, aminek nincs értelme újdondász lelkülettel nekimenni. Tudta, hogy mitől áll egy épület, és mitől szeretik használói.

 

Arányérzék, az építész legjobb barátja. És a politikusé.

 

Az SZDSZ mellől fokozatosan kikoptak a Rajkok, a Konrádok, a Kisek és Tölgyessyk. Eltűnt a funkcionalitás, a szimmetria, a tartalom. Mára csak ez maradt, az elhatárolódás. Rajkkal és Konráddal két olyan ember szállt sírba, akikkel nem kellett egyetérteni, nem kellett őket szeretni, de nagyon lehetett őket tisztelni.

 

Velük sírba szállt valami, ami miatt egykor az Szabad Demokraták Szövetsége olyan párt volt, amelynek a véleményére adni kellett.

 

Nyugodjanak békében, és legyen Magyarországnak minél hamarabb újra olyan pártja, amelyet a Rajk Lászlók és Konrád Györgyök jellemeznek, nem pedig a mindentől elhatárolódás.

 

Ésik Sándor írása megjelent a Diétás Magyar Múzsán is!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Ateliers Jean Nouvel, a komplexum tervezéséért felelős építésztől több, mint ötvenmilliárd forintot követel a Filharmónia menedzsmentje.

Művésznevén Rico Racks öt évig nem rappelhet a drogozásról.

Orosz kémek kibertámadásokat hajtottak végre cseh célpontok és a környező országok ellen, lekapcsolták őket.

A tavalyi Győrkőcfesztivál meghívója illusztrálja, miért hozhat majd érdekes helyzeteket, ha Borkai Zsolt marad Győr polgármestere.

„Kompromittáló felvételek” kerültek róla elő, „botrányba keveredett” – ennyit tudhatnak csak a Kisalföld olvasói a győri polgármester ügyéről.

A parlament dönt arról is, hogy felfüggesztik-e a DK-s Varju László mentelmi jogát.

Úgy tűnik, a Vatikán azért nem ölt bele túl sok energiát az eddigi legmodernebb termékének fejlesztésébe.

A hét kérdése

Egy kormányközeli lap népszavazást akar arról, hogy a konzervatív Debrecen legyen Magyarország új fővárosa a liberális Budapest helyett. Mit szólsz hozzá? Ez a kérdés!

Azért ide elnéznénk

Pest felől csúnyán néz ki a Vác fölötti, leharapott hegy, de most egy túrán megmutatják a másik, szebbik oldalát. Október 20.

Bécsben, október 28-án!

Áldokumentumok, fiktív bizonyítékok, emlékkollázsok, időutazó tárgyak december 1-ig!

Ezt is szerettétek

Az olasz büszkeség napján ezen kívül a legfontosabb kérdést is feltettük, amit Rómában érdemes. Videó, felirattal!

Az EU leendő éléskamrája lehetne a zöldségek tömegét termelő Észak-Macedónia, aminek az új nevét a lakói nagy része rühelli, de elviselik az olyannyira vágyott EU-tagság áraként. De lesz-e ebből valami?

Bernie visszatért – zengte a több, mint húszezres tömeg. Helyszíni képriport a Queensbridge Parkból!

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Twitter megosztás Google+ megosztás