Orbán annyira gyűlölte a kommunizmust, hogy csinált egy ugyanolyat – a Jobbik fő kreatívja az Azonnalinak

2019.09.11. 07:05

Még az V. kerületi fideszes polgármestert is jobban csípi mint Karácsonyt, az MSZP-s Tüttő Katát pedig hiába tartja okos és jó nőnek, azért elindul ellene a jobbikos Losonczy Pál. De mit keres a plakátján a Sétáló Budapest logója, miközben a pártja rég kihátrált Puzsér mögül? Mit rontott el a 2018-as választáson a Jobbik, mit adott a Jobbiknak Kovács Béla, és milyen volt, mikor Simicska kivásárolta őt a Hír TV-ből? Nagyinterjú.

Orbán annyira gyűlölte a kommunizmust, hogy csinált egy ugyanolyat – a Jobbik fő kreatívja az Azonnalinak

A Fidesztől tanulta a plakátján látható stoptáblát, ami az V. kerület elbulinegyedesedését állítaná meg?

Marketingszakember vagyok, én csináltam az összes jobbikos kampányt eddig. Nem vagyok hülye, a stoptábla bejött eddig. És ami bejött, azt lehet követni. Az SZDSZ-nek is bejött annak idején Geszti Péter ötlete, a Lop-STOP, valószínűleg onnan vette a Fidesz is.

Ismerem a marketingeseiket, egy ruppót nem érnek, a saját agyukkal ilyet nem találnak ki.

Mivel magyarázza akkor a Fidesz sorozatos győzelmeit 2010 óta, ha a marketingesei bénák?

Mert sztereotip dolgokat használnak csak. Sok ötletet nem látok náluk, azt nyomják és nyomják, ami bejött nekik egyszer. Nincsenek jelmondataik, nincs egy normális szlogenjük, csak simán működik a rendszerük: arra játszanak, hogy – mivel a média a kezükben van – az emberek elhiszik, amit sokan sokszor mondanak. Ha végignézik az egyperces híradókat a meccsek szünetében, láthatják, hogy azokban mindig lenyomnak egy migránsos bejátszást. Ez hat az emberekre. Más kérdés, hogy 2015-ben a Jobbik kezdte el mondani, hogy le kell zárni a határt azonnal. Átvették tőlünk.

Nem ugyanolyan árnyékharc az V. kerületi bulinegyed ellen harcolni, mint 2019-ben is migránsveszéllyel riogatni?

Én az V. kerületben lakom. Akkor jöttem rá, hogy ez nagyon komoly probléma, amikor egy közmeghallgatáson minden harmadik ember erről beszélt. Nagyon zavarja az embereket a lakások airbnb-ztetése és az angol hordák, akikkel nem lehet mit kezdeni. A hetedik kerületi bulinegyedet nem ellenzem, de ha egyszer kialakult, maradjon is ott. A belváros sokkal többet érdemel, az elegáns dolgokat kell, mutasson. Madridban is van bulinegyed, de nem a királyi palota mellett.

Milyen diszkók zavarják önt a belvárosban? A most éppen „polgári mulatóként” futó Living Room az Astoriánál?

Az zavarja a legkevésbé az itt lakókat. A Zrínyi utcában lévő Ötkert viszont nagyon, főleg mikor egyszerre hagyja el vagy ezer ember az objektumot. Be vannak kicsit piálva, ha akarjuk, ha nem, hangoskodnak: a lakók ablakai meg nyáron éjszaka nyitva vannak, és megőrülnek ettől. A Jack Doyle pubra is rengeteg a panasz, oda járnak az angolok meccset nézni. Akik idejönnek fapadossal, nyilván nem lordok. Kivetkőznek itt magukból, a magyarokat pedig semmibe veszik. Egy liverpooli dokkmunkás itt magasabbra tartja magát, mint egy élő magyart. Borzalmas népség ez.

Viszont elköltenek itt egy csomó pénzt.

Igen, ezért vezetném be a csendrendészetet, mint amilyen a carabinieri Olaszországban. Muszáj lenne felállítani a rendőrség mellé, hogy figyelmeztethesse a rendetlenkedőket, de bűncselekményt még el nem követőket. Vagyis az utcán ordibálókat leginkább.

A probléma oka egyébként a dohányzás tilalma. Sok nyugat-európai országban megengedik ma már a dohányzást odabent, hasonló megoldásokkal, mint a reptereken: különálló, elszívórendszerrel kialakított szobákkal. Ha ezt meg tudnánk valósítani – mert a dohánycégek fizetnék ezek kialakítását a marketingkeretükből, így ezek a vendéglátósoknak egy fillérbe se kerülnének –, megszűnne az utcára kimenés és kiabálás. Ezt egyébként a Lázár Jánosnak kéne elmagyarázni, aki... na mindegy, borzasztó ember.

Ki rosszabb az ellenfelei közül, az ellenzéki jelölt Tüttő Kata vagy a fideszes Szentgyörgyvölgyi Péter?

Hogyan rosszabb? A Tüttő Kata sokkal szebb csaj.

Egy férfinél könnyű szebb csajnak lenni.

Mindkettővel töltöttem együtt egy ciklust. Tüttő Katával a fővárosi közgyűlésben, semmi bajom vele, nagyon okos és csinos csaj. Már-már kellemetlenül okos. Egy problémám van vele, hogy semmi köze a kerülethez. Olyan, mintha egy győri ember akarna Tatán polgármester lenni, vagy mondjuk én Csepelen. Tüttő Kata nagyon jó polgármesterjelölt lett volna a XII. kerületben.

Azért kérdezzük, mert mégiscsak Tüttő és Szentgyörgyvölgyi az a két jelölt, akik között eldől majd a polgármesterválasztás. Ön a 2018-as országgyűlési választáson 6,38 százalékot kapott az V. kerületet is magába foglaló választókerületben, tehát ennél olyan sokkal többre polgármesterjelöltként se számíthat.

Önkormányzati választáson inkább szavaznak arcra az emberek, mint pártra. Én pedig bízom abban, hogy – mivel 50 éve itt élek – egy jó szlogennel, egy jó kampánnyal többet kapok majd, mint az országgyűlési választáson. Hogy kik között dől majd el a választás?

Eddig csak az LMP-s önkormányzatiképviselő-jelölt Csonka Krisztiánt láttam itt standolni, Tüttőt nem, ő csak facebookozik, arra rengeteget költenek. Ebben az elöregedő kerületben ez felesleges. A Fidesz eközben dédelgeti, simogatja az embereket, múltkor Bécsbe vitt hajókirándulásra nyugdíjasokat.

Édesanyám is csak azért szavaz rám, mert én vagyok a fia: kapott ingyenkrumplit, ingyenmuskátlit, ingyensonkát, fűtéstámogatást.

Vagyis mindenki a nyugdíjasokra hajt?

A bulinegyedes problémát pont nem ők mondták, hanem 35+-os arcok. Persze, nyugdíjasok is mondták, de ők már akkor is szóvá tették ezt, amikor én voltam fiatal. Azt kell látni, hogy a belvárosban lévő éttermek nem a bulinegyedbe érkező turizmusból, hanem az idősebb turistákból élnek, akik persze szintén megnézik a bulinegyedet, de a napjukat itt, ebben a kerületben zárják. Ezt jó lenne ilyennek megőrizni. Most is áll a bál, az egyik kerületi társasházból telefonáltak, hogy tizenkét angol éjszaka meztelenül kiállt a körfolyosóra, majd lehugyozott onnan egyszerre.

Van egyébként klasszikus Losonczy Pál-szavazó?

Nem tudom. Furcsa a dolog: a baloldal azt hiszi, a Fidesztől veszek el szavazókat, a Fidesz azt, hogy a baloldaltól. Van egy radikális mag a belvárosban, az ő szavazataikra számítok, mivel a Mi Hazánk sem indít jelöltet a belvárosban. Én azt remélem, hogy a normálisan gondolkodók nem pártra, hanem névre szavaznak majd október 13-án.

Milyen volt együtt ülni Juhász Péterrel az V. kerületi képviselőtestületben?

Furcsa. Juhász Péternek sok dologban igaza van, de annyira előrement dolgokban, hogy az oknyomozói még oda se értek, de ő már kikiabálta. Ő lett az a juhász, aki farkast kiáltott. Túlpörögte ezt a dolgot, finomabban és okosabban kellett volna csinálnia.

Plakátján szerepel a Puzsér Róber által képviselt Sétáló Budapest logója.

Ühüm.

Ez azt jelenti, hogy a szavazóinak azt üzeni: a főpolgármester-választáson szavazzanak Puzsér Róbertre.

Ühüm.

Mit szóltak ehhez a Jobbikban? A párt kiállt Puzsér mögül, mikor ő kiszállt az előválasztásból.

Szabad kezet kaptam a Jobbikban. Megmondtam, hogy nem állok be se komcsi, se DK-s közé, mert eleve így vagyok kalibrálva családilag. Nagyapámat 1952-ben agyonverték, apám Recsken volt, majd meghurcolták az 1956-os szerepe miatt.

De ha valaki emiatt idegenkedik az MSZP-től, akkor az is jogos, ha valaki lenácizza a Jobbikot, nem?

Rólam tudják, hogy nem vagyok náci.

De a logika ugyanez mögötte, nem?

Rólam még sose mondta senki, hogy náci vagyok. Tele vagyok zsidó haverokkal, zenész vagyok, klubtulajdonos voltam, most is van egy éttermem. Abszolút urbánus ember vagyok, nem voltam szélsőséges soha. De mivel családilag ennyire érintett voltam, és

soha nem vesztettem el a becsületemet, egész életemben a „mocskos kommunistákat” hallgattam otthon, nem vállalhattam be, hogy beállok közéjük.

Hiába állítanak egy okos, jó nőt?

Hát figyi, megegyeztem velük, hogy külön indulok. Felhívtam ezt is, azt is, hogy nem állok be közétek, viszont elindulok, és közösen meg is egyeztünk ebben.

Hogyan reagált erre a Jobbik vezetése?

Először azt akarták, hogy el se induljak. Hát dehogynem indulok el! Nekem így van reális esélyem elérni az ötszázalékos küszöböt a töredékszavazatokkal. Az, hogy kapjak egy hatodik helyet egy négyfős kompenzációs listán, nekem nem buli. A másik, hogy én élvezem az önkormányzati képviselői munkát, egy csomó dolgot meg lehet valósítani, még ha a végén nem is az én nevem van ott. Ami jó a kerületnek, azt mindig megszavaztam, ami rossz, azt nem.

Mi ma a Jobbik?

Egy... jól kilőtt szervezet, amit többszázmillió forintból szétszedtek, egyelőre sikeresen. Mint emberhez, Vona Gáborhoz volt kapcsolható.

Vona olyan, mint az az énekes egy zenekarban, aki nemcsak sztár, de nótákat is tud írni. Őt kilőtték, elment a zenekarból, énekes nélkül maradtunk.

A mostani énekesválogatáson találtunk egy jó énekest, Jakab Pétert, de kell mellé egy jó csapat, mert ő nem tud kottát írni. Ez az új stratégia is: az ember megvan, de alá kell dolgozni. Vona nagyon kreatív volt, saját ötletekből találkozott – hogy a WC-n ülve vagy kirándulás közben találta-e ki őket, nem tudom –, de nem bírta tovább azt a mérhetetlen mocskot, amit rádobáltak.

Marketinges szemmel nézve Vona visszavonult a politikából, vagy csak átbrandeli magát?

Átbrandeli magát.

Később visszatérő politikussá, vagy végleg médiaszereplővé?

Egyelőre médiaszereplő. Neki nagyon óvatosan kell dolgoznia, mert egy lövése van már csak. Ha akkor megbukik, nem lesz visszaút a politikába. Okos ő, érzi, mikor kell újra megjelennie. De nem pártlogókban akar ő már gondolkodni.

Mint Bajnai Gordon tette?

Hasonló az elgondolása. Vona nagyon jól azonosította Magyarország rákfenéjeként a törzsi szemléletet. Itt demokrácia nincs. Volt valami olyasmi, de nem véletlen, hogy ahol több száz éve működik demokrácia, ott is kellett vagy negyven-ötven év, míg kialakult. Rombolta az országot Gyurcsány és a baloldal, most – igaz, máshogy – rombolja azt a jobboldal, szóval ideje végre középre rakni a dolgokat. Én jobboldaliként mondom, hogy ami most van, az már sok.

A jobbikos Szávay István azt mondta az Azonnalinak, hogy jelentős részben a Jobbikon múlt a Fidesz kétharmados győzelme 2018 áprilisában, miután túl sok választókerületről gondolták azt, hogy nyerhető, így ahelyett, hogy a biztosan hozhatókra koncentráltak volna a kampányban, végül csak elaprózták az energiájukat. Egyetért vele?

Van benne valami. De teljesen meg voltunk győzve arról, hogy sok helyen tudunk nyerni, ezt mondták a közvélemény-kutatásaink is. Másrészt meg láttak már olyan országot, ahol este hattól kilencig leáll a választási szerver?

Választási csalás volt?

Nem, de nekem nagyon gyanús a sztori. A választókerületekben minden rendben volt, elküldték az adatokat a központi szervernek, a delegáltak elégedetten hazamentek. A központban összegyűlik az anyag, látja azt vagy két ember – most próbálok egy krimit fantáziálni –, odahívják a választást levezénylő politikust, és megnézik, hogy na, ne. Az adatokkal ott úgy manipulálnak, ahogy tudnak.

De ezt mire alapozza?

Kiszivárogtak nekik dolgozó informatikusoktól dolgok, majd hirtelen elhalt minden, és csönd lett.

Azért a pártoknak vannak delegáltjaik, akik a szavazatszámlálás végeztével nemcsak a választási irodának, hanem vélhetően a pártjaiknak is elküldik egy időben a választókerületek eredményeit – más jött ki végül végeredménynek, mint amit az önök delegáltjai jelentettek?

Nem voltunk mindenhol jelen. Talán tudták, hol nem vagyunk jelen.

Nagyon nem erre az eredményre számítottunk. Minimálisan 25 és 30 százalék közé lőttem be akkor a Jobbikot.

A választási győzelemtől azért ez messze van.

Az mindegy, de nem lett volna kétharmad, bent lett volna 50 képviselőnk a parlamentben, erős ellenzéket alkottunk volna, és Vona Gábor sem mondott volna le.

Vona lemondott. Szabó Gábor pártigazgatónak nem kellett volna?

Szabó Gábor fontos kulcsfigurája a Jobbiknak, mindenkit ismer személy szerint, ő hozta létre az összes alapszervezetet, ő tartja kézben a hálózatot. Ő olyan, mint Kubatov Gábor a Fideszben: ha elmegy, szétesik az egész.

Milyen pártvezető Sneider Tamás? Lényegében alig hallani valamit a Jobbikról.

Sneider volt a válságmenedzser. A válságból kijöttünk, az utolsó mérések alapján növekszünk. Megtaláltuk Jakab Pétert, új koncepciók kerültek elő, amikről még nem beszélhetek.

Borítékolható, hogy Jakab Péter lesz az új pártelnök?

Nem, erről a választmány hoz döntést.

Nincs olyan, aki nótát is tud írni? Stummer János mintha bejelentkezett volna az elnökségre nemrég egy alfahíres interjúban.

Ő nem frontember-típus. Én is tudok nótát írni, a zenekaromban én írtam a legtöbb számot, mégis billentyűs voltam hátul. Zenét írni és előadni kevés ember tud egyszerre.

Ki fog Jakab Péternek számokat írni?

Össze tudok azért rakni egy kreatív csapatot, aki tud meríteni a Fidesz hibáiból meg a baloldal töketlenségéből.

És a saját hibáikból nem tanultak?

Hát hogyne tanultunk volna. Azért álltak össze egy csomó helyen az önkormányzati választáson.

Marketingszakemberként kérdezzük újra: milyen állapotú brand most a Jobbik?

Volt egy rossz széria, ami egy csomó vásárlót elijesztett, de ha megújul és jól alkalmazzuk a marketingfogásokat, vissza lehet hozni 16-20 százalék közé.

Akár egy névváltás is belefér ebbe?

Persze, de ezt majd az elnökség eldönti.

Milyen névvel lehetne ezt? Mondjuk azzal a Brenner Koloman által gyakran használt szlogennel, hogy Nemzeti Néppárt? Csak mert a néppártosodást nem nagyon hitték el az emberek annak a Jobbiknak, amelynek a listáján előkelő helyen ott volt Toroczkai László.

Korábban, már 2012-ben el kellett volna kezdenünk. A lényeg, hogy a néppártosodás útján tovább kell haladni, visszatérni szélsőjobboldalra nem megy.

Meg hát ott van már a Mi Hazánk.

A Mi Hazánk vitte el tőlünk a legfurcsább arcokat, akiket az RTL Klub meg az Index mindig fotózott meg videózott a rendezvényeinken: nincs foga, tiszta tetkó, szatyros. Akkor ezek a képek jöttek le a Jobbikról, mert a médiának az volt a célja, hogy ez a kép jöjjön le rólunk. Más kérdés, hogy 2010-ben kellett a cigánybűnözéses retorika, hogy átüssük a médiafalat. Budapesten, pláne a Rózsadombon fogalmuk sincs az embereknek, mi van a Taktaközben vagy Borsod csücskében – ez átjött, nem véletlen, hogy szinte csak vidékiek szavaztak ránk.

Önök mikor kezdték úgy látni, hogy a Jobbikot komolyan veszi a média?

A 2009-es ferencvárosi időközi országgyűlési választáson, ahol az volt a célunk, hogy megugorjuk az 5 százalékot. De Szegedi Csanád 8,5 százalékot szerzett – ekkor mondták azt, hogy hoppá. A 2009-es EP-választási kampány marketingjét már én csináltam: kiválasztottuk Morvai Krisztinát, mert kellett egy jól dumáló, szimpatikus és mosolygós, de kemény és határozott nő. Nagyon telibe találtuk.

Annyira, hogy 2018-ban már a Fidesznek kampányolt.

Hát persze. Nem tudom, min vesztek össze Vonával. Nem is kérdeztem tőle. Hagyjuk.

És Kovács Béla, aki szintén kiment Jobbik-listáról az EP-be?

Kovács Béla...

Milyen volt ő a Jobbikban?

Semmilyen.

Ott se volt?

De, ott volt.

Csak semmit nem tett hozzá?

Dehogy tett.

Orosz kapcsolatokat se?

Egy-kétszer volt kint valami konferencián Vona Gábor, de amint átvette Kovács Bélától ezt a vonalat a félig orosz Szaniszló Adrienn, azonnal hívták mindenhova Vonát az oroszok. Kovács Béla alatt semmi nem volt, azt meg ne tőlem kérdezzék, hogy kémkedett-e.

Hogy került akkor ő fel az EP-listára?

Ezt Szabó Gábortól kell megkérdezni, én nem tudom. De volt ott azért más is, például Balczó Zoltán, aki a MIÉP-ből jött. Egy talpig úriember. Én személyi kérdésekkel nem nagyon foglalkoztam, eleve a parlamentbe se akartam soha bekerülni. Az EP-választás meg végképp nem érdekelt igazán. Az, hogy 2019-ben csak egy EP-képviselőt tudtunk küldeni, viszont csalódásként ért.

Nagyon durván kihúzták alólunk a szőnyeget az egymilliárdos ÁSZ-bírsággal. Ennél mocskosabb, szemetebb, mondvacsináltabb dolgot nem lehetett volna kitalálni. Ez nem is annak köszönhető, hogy Simicska Lajos cégétől a nagyszámú megrendelés miatt olcsón vettünk ki plakáthelyeket, hanem inkább annak, ami kikerült végül a plakátra: „Ti dolgoztok, ők lopnak.” Ezt akkor telibe találtuk. Pontosan tudom, hogy akkor nagyon nem röhögtek, zuhant is a népszerűségük, én meg rajta vagyok a kilövendők listáján.

Ha már Simicska Lajosnál tartunk: ön ugye alapítója volt a Hír TV-nek? Milyen volt Simicska üzlettársának lenni?

Nem voltunk azok. Az történt, hogy mi megcsináltuk a Hír TV-t, a többségi tulajdonos pedig elkezdett pénzt felhajtani, mert egy tévé finanszírozása nehéz azért. Itt lépett be a képbe az a csapat, aki azzal kezdett, hogy megemelte a törzstőkét több százmillióval. A többi tulajdonosnak szintén emelnie kellett volna, nekem hetvenvalahánymilliót kellett volna bevinnem három napon belül.

Mondtam, hogy akkor hagyjuk. Nem bizniszként gondoltam erre, hanem úgy, hogy legyen egy középen vagy jobboldalon álló tévé a baloldali médiatúlsúllyal szemben.

Sose gondoltam volna, hogy 2019-ben egy RTL Klub- vagy egy ATV-híradó felüdülést okoz nekem.

Milyen érzés volt ezek után, hogy Simicska végül megjelent a Jobbiknál?

Az előbb-utóbb várható volt. Borzasztóan nagy kenyértörésbe került Orbánnal, aki elengedte a kezét. Simicska úgy tekintett erre a szituációra, hogy „én találtalak ki, Viktor, én gyűjtöttem a pénzt”. A hiúságának és az önérzetének egy borzasztó késszúrás lehetett. Két ember egójának küzdelme volt ez.

Lehet ezt úgy is nézni, hogy a Jobbik ebben a helyzetben iszonyatosan át lett verve. És hülye volt besétálni a csapdába: pedig akkor nem lett volna se ÁSZ-bírság, se plakáttörvény.

Nem. Én bár stratégiailag jóváhagytam, de nem értettem egyet az egész kampányunk felépítésével. Sokkal finomabb és gyengébb mezőkről indultam volna, és csak az utolsó hónapban szórtam volna ki a „Ti dolgoztok, ők lopnak” plakátokat, mert akkor durrant volna nagyot. Ehelyett odavertünk rögtön az elején.

A kampány végére pedig teljesen eltűnt a plakátjaikról Vona Gábor. Mi volt ennek az oka?

Stratégiai okokból nem raktuk ki. Akkora ő már volt buzi, szürke farkas, szélsőséges iszlamista, nyugdíjasgyűlölő, sorolni sem tudom tovább. Teljesen szétroncsolták az utolsó hétre. Az utolsó napokban még a macskáját is megmérgezték – mindent elkövettek, hogy elpusztítsák ezt az embert. Ez a populista világ ez ilyen, most már csak ez lesz.

Ön benne van a Vona Gábor-féle Második Reformkor Alapítványban is. Vállal is benne konkrét szerepet?

Igen, de még nem akarok beszélni róla.

Ez arra fut ki, hogy Vona visszatérjen a politikába?

Ez annál sokkal mélyebb. Ő egy új korszakot szeretne, úgy, ahogy anno kialakult a reformkor vagy a kiegyezés utáni szabadelvű kormányok. Olyan embereket akar, akik hisznek valamiben. Ma fojtó itthon lenni, én sokszor fulladok ettől a sok idiótától. Ezek az emberek életükben soha nem dolgoztak! Én tényleg nemzeti érzésű vagyok, bebőgök a himnuszon, büszke vagyok az olimpikonokra, örülök, ha jó az imidzsünk külföldön, de amit a Fidesz csinál, az már sok. Egyszerűen túltolják. Ez sok. Hiányzik a középút – ez nálunk sose sikerült. Mindig kellett valaki: Horthy, Kádár, most Orbán.

Ön Horthyról anno utcát akart elnevezni. Ha ön lesz az V. kerület polgármestere, melyik utca nevét cseréli le az egykori kormányzó nevére?

Nem az V. kerületben akartam volna, hanem valahol valami kis pici utcácskát, hogy azért mégis emlékezzünk rá valahol. Horthy nagyon sok zsidót mentett meg a náci haláltáboroktól, a bukását is annak köszönheti, hogy ki akart ugrani a németekkel kötött szövetségből. Inkább pozitív nálam az ő megítélése, mint negatív.

Karácsony Gergely nemrég bejelentette, hogy amennyiben nyer, elbonttatja a Szabadság téri német megszállási emlékművet. Erre pont a jobbikos Stummer János mondta, hogy oké, de vigyék akkor a szovjet emlékművet is. Hol az igazság ebben a kultúrharcban?

Mindkettő sértő – hogy melyik kit mennyire sért, abba nem tudok beleszólni. Nézegettem nemrég ezt a német megszállási emlékművet. Művészetileg is elég tré. De az egész fideszes szoborállításos hóbelevanc is az: legyen gyorsan kész, legyen minél nagyobb – ezt a kommunistákra meg a náci Németországra emlékeztető monumentalizmust látom a német megszállási emlékműben is. A szovjet emlékművet meg nyilván azonnal eltávolíttatnám, ha tehetném. Vigyék ki a Fiumei úti temetőbe, koszorúzzák felőlem minden héten, de harminc évvel a rendszerváltás után miért áll az még mindig ott? 

Mert Putyinnál kell elintézni, hogy eltűnjön?

Orbán annyira gyűlölte a kommunistákat meg a kommunizmust, hogy csinált egy ugyanolyat.

Tényleg ugyanolyannak látja? Most még el tud ön indulni a választáson.

Most igen. De nyolc év múlva már lehet, csak az integetők fognak tudni.

Ki lesz a főpolgármester október 13-a után?

Tarlós István. 5-6 százalékpontnyi különbséggel nyer majd szerintem. Ismerem Tarlóst és Karácsonyt is: Tarlós tényleg jó. Oké, hogy életkora miatt már csak kevés dologhoz tud energiát hozzátenni, de Demszky húsz éven át semmit nem csinált az Andrássy út és a Bartók Béla út felújításán meg a négyes metró félig-meddig való megépítésén kívül – a felét ennek is ellopták. Karácsony okosabb és intelligensebb, mint Demszky volt, de nagyon befolyásolhatónak tartom.

Hát akkor jelentkezzen hozzá tanácsadónak!

Nem akarok neki dolgozni.

Esküszöm, hogy még Szentgyörgyvölgyi Pétert is jobban csípem, mint Karácsonyt, pláne mióta kezdi magáról ledobni a Rogán-vonalat.

FOTÓK: Bukovics Martin / Azonnali

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől
Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek