Van orosz ellenzék. Olyan, amilyen lehet

Hegyi Gyula

Szerző:
Hegyi Gyula

2019.09.10. 18:51

A moszkvai és isztambuli eredmények remélhetőleg a magyar ellenzéki pártokat is arra ösztönzik, hogy keményen küzdjenek a hazai választásokon. Ha lejt a pálya, akkor erősebben kell tekerni felfele.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Illés Gergő írása a moszkvai önkormányzati választásokról abban az értelemben korrekt, hogy valós tényeket közöl a szerző szubjektív véleményével együtt. Én néhány kiegészítő tényt szeretnék megemlíteni és eltérő véleményt megkockáztatni.

 

Erősebben tekerni felfele

 

Először azonban a választások hazánkra vonatkozó tanulságát kell megemlíteni. Az isztambuli után a moszkvai voksolás is azt bizonyította, hogy az ellenzéknek sohasem szabad eleve feladnia a választásokon való részvételt, a politikai küzdelmet. Tökéletesen zárt rendszerben, mint Észak-Korea vagy Szaúd-Arábia, természetesen nem is lehet választásokról beszélni. De ahol több párt és jelölt indulhat a választásokon, ahol van valamennyire szabad média és internetes közbeszéd, ott mindig érdemes megpróbálni a választók elé állni és politikai alternatívát kínálni.

 

Minden leadott ellenzéki szavazat a demokrácia melletti kiállást jelenti, míg a választások bojkottja csak a tömeges apátiát erősíti.

 

A moszkvai és isztambuli eredmények remélhetőleg a magyar ellenzéki pártokat is arra ösztönzik, hogy keményen küzdjenek a hazai választásokon. Ha lejt a pálya, akkor erősebben kell tekerni felfele.

 

Azzal viszont nem értek egyet, hogy a mostani moszkvai eredmények különösképp meglepőek lennének. A 2016. decemberi országos Duma-választásokon az Egységes Oroszország listája 55 százalékot, egyéni jelöltjei körülbelül 50 százalékot kaptak. Moszkvában ugyanakkor csak 38 százalékra, Szentpétervárott pedig 39 százalékra futotta a kormánypártnak. A szavazók közel fele már akkor is kifejezte elégedetlenségét a kormányzás módjával, vagy a kormánypárti képviselők személyével szemben.

 

Mindig csodálkoztam azon, hogy az Oroszországgal foglalkozó elemzők figyelmen kívül hagyták ezt a választást. Igaz, hogy az ötvenvalahány százalékos kormánypárti voks háromnegyedes többséget hozott a parlamentben a kormánypártnak. Ennyiben valóban „lejt a pálya”, de a választói szándék ettől még valós szándék marad. Vagyis a rá következő elnökválasztáson a Vlagyimir Putyinra szavazó 76 százaléknyi állampolgár egyharmada nem volt elkötelezett híve a kormánynak. Csak vagy a „jó cár” mítosza, vagy jobb jelölt híján, esetleg személyes rokonszenvből szavazott az elnökre.

 

Kikből áll Putyin ellenzéke?

 

Itt következik az a kérdés, amiben nem értek egyet Illés Gergővel (és a legtöbb „kremlinológussal”). Illés „rendszeren belüli ellenzéknek”, mások álellenzéknek, Putyin ügynökeinek nevezik az orosz választásokon mandátumot szerző összes pártot és képviselőt.

 

A „rendszeren belüli ellenzék” furcsa kifejezés. Ha jobban meggondoljuk, Magyarországon, de Németországban, Hollandiában és a legliberálisabb demokráciákban is csak rendszeren belüli ellenzéki pártok vesznek részt a parlamenti életben.

 

Természetesen Nyugaton is vannak szélsőséges pártok, mint a német AfD, amelyek célozgatnak a rendszer nem alkotmányos megdöntésére is, de ők sem mondják ki nyíltan, hogyan képzelik ezt. Zahar Prilepin orosz író magyarul is megjelent, Mert mi jobbak vagyunk című regénye amúgy egy ilyen oroszországi puccsról szól nagy rokonszenvvel, de ez valóban olyan „vörösbarna”, szélsőjobbos-bolsevik kísérlet, amelyhez képest Putyin maga a centrum.

 

„Rendszeren kívüli ellenzéknek” azt kellene neveznünk, aki fegyveres felkeléssel vagy „színes forradalmakkal” próbálja megdönteni a hatalmat. Lehet, hogy túl opportunista vagyok, de szerintem Isten mentse meg ettől Oroszországot és a világot.

 

Attól félek, nem a CNN-nek jó angolsággal nyilatkozó moszkvai egyetemisták kerülnének hatalomra, viszont sötét erők szabadulnának el egy anarchiába süllyedt nukleáris szuperhatalomban.

 

A létező orosz ellenzék meglehetősen különböző ideológiai platformokon áll. Vlagyimir Zsirinovszkij, akivel a strasbourgi Európa Tanácsban magam is sokszor találkoztam, kétségkívül gátlástalan demagóg, a mi hajdani Torgyánunkhoz hasonló karakter. Ő valóban álellenzéknek nevezhető. De a liberális Jabloko, a kommunista párt, a cári-monarchista ellenzék politikailag nem áll közelebb a putyini kormánypárthoz, mint mondjuk a német szociáldemokraták a kereszténydemokratákhoz.

 

A nyugdíjreform elleni heves tiltakozást, több százezer ember mozgósítását a kommunista párt szervezte. Nem is eredménytelenül, mert a hatalom kénytelen volt a szigorítások egy részét visszavonni, így például a nők nyugdíjkorhatára csak 60 évre emelkedett a tervezett 63 helyett.

 

Legyünk őszinték, a magyar ellenzéknek mostanában ennyi eredményt sem sikerült elérnie a Fidesz döntéseivel szemben.

 

A Jabloko és a szociáldemokrata párt is teszi a dolgát, nehéz körülmények között küzd egy demokratikusabb, illetve szociálisabb Oroszországért. A monarchisták pedig – az ortodox egyházzal karöltve – ideológiai és emlékezetpolitikai kérdésekben konfrontálódnak elsősorban a kulturális kormányzattal, amely náluk azért kevésbé reakciós. És ott a Sztálin-kultusz, amely sokakban bizarr módon összeolvad a cári birodalom iránti nosztalgiával.

 

A patriotizmus és a nacionalizmus közti határvonalat mindig nehéz meghúzni. De abban biztos vagyok, hogy Oroszországban ez a kettő együtt erősebb a nyugati típusú demokrácia iránti vágynál. Ezt sajnos elfelejtik azok, akik azt képzelik, hogy minden orosz ellenzéki a Nyugat feltétlen híve.

 

És Navalnij?

 

Alekszej Navalnij bátor ellenzéki politikus, aki valóban felfelé teker a lejtős pályán, nem adja fel, és sikeresen építi személyes imázsát. Huszonnégy évvel fiatalabb Putyinnál, van ideje a politikában.

 

De nyugati értelemben liberálisnak nevezni szerintem tévedés. Nacionalista politikus, aki ellenzékben olyan rasszista megjegyzéseket is megengedett magának a grúzokkal és általában a kaukázusi emberekkel szemben, amit Vlagyimir Putyin óvatosan elkerül. Azt is világossá tette, hogy elnökként ő sem adná vissza a Krímet Ukrajnának.

 

Egyik fő kritikája az elnökkel szemben az, hogy Putyin nem képviseli elég hatékonyan az orosz érdekeket a világban.

 

És legyünk őszinték: lényegében a politikai öngyilkosságra való felszólítás lenne azt várni egy orosz politikustól, hogy a Krím Ukrajnának való visszaadása mellett érveljen.

 

Hegyi Gyula az MSZP alelnöke, publicista, volt európai parlamenti képviselő. Hozzászólnál te is? Vitáznál vele? Írj nekünk!

 

Hegyi Gyula

Volt európai parlamenti képviselő, az MSZP alelnöke.

olvass még a szerzőtől
Hegyi Gyula

Volt európai parlamenti képviselő, az MSZP alelnöke.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek