+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Techet Péter & Bakó Bea
2019. szeptember 10. kedd, 07:17
Négy évvel ezelőtt volt a menekültválság döntő pontja. Miután Orbán Viktor a Keleti pályaudvar előtt rekedt menekültek kérdését „német problémává” minősítette, a menedékkérők pedig gyalog indultak meg Ausztria felé a Keletitől, Angela Merkel egy rendkívüli döntést hozott: bejöhetnek Németországba a menekültek. Erről szól a német közszolgálati ZDF dramatizált dokumentumfilmje. Elmondjuk, hogy sikerült a film, amin már a berlini magyar nagykövet is felháborodott.

A német közszolgálati ZDF televízió múlt hét szerda este egészestés dramatizált dokumentumfilmmel dolgozta fel a négy évvel ezelőtti eseményeket: a sokszor rendezői fikció szülte, színészek szájába adott párbeszédeket, amelyek Merkel irodájában vagy a Keleti pályaudvaron történteket akarják közelebb hozni, tényleges felvételek és interjúk egészítették ki.

 

Mi vezetett 2015. szeptember 4-e éjszakájához, amikor Merkel kancellár megnyitotta a határokat a Budapestről elindulni hagyott menedékkérők előtt?

 

Christian Twente filmje arra tesz kísérletet, hogy az ismert képek és a merkeli, orbáni nyilatkozatok mögötti hátteret is megmutassa – értelemszerűen ennek megfelelően nem egy dokumentum-, hanem sok tekintetben játékfilmmel van dolgunk, bár a film részletes leírásában hangsúlyozzák, hogy a dramatizált részek Merkel bizalmasi köréből szerzett háttérinformációkon alapulnak. Twetten már Luther Márton, Marx, vagy a bukott Bayern München-vezér, Uli Hoeneß életét is megfilmesítette: a történettudomány által nem lefedett részeket szintén rendezői fantáziával töltve ki.

 

A főszereplők nem szólalnak meg a filmben: se Orbán, se Merkel

 

Német és osztrák részről számos szereplő megszólal maga is, a magyar kormányzati részről viszont senki. Hogy keresték-e őket egyáltalán, az nem derül ki egyértelműen: a film elején csak annyit írtak ki, hogy nem minden érintett akart nyilatkozni. Például Merkel sem nyilatkozott a filmben: őt végig egy színész játssza, illetve az aznapi nyilvános programjának felvételeit játsszák be a filben.

 

Az osztrák Gerald Knaus, az EU-török menekültügyi megállapodás egyik kidolgozója már a másfél órás film elején azt mondja: Orbán tudatosan katasztrófára játszott.

 

„Orbánnak nincs semmiféle morális gátlása“

 

– mondja a magyar miniszterelnökről Knaus. Szerinte Orbán tudatosan arra játszott, hogy a Keleti pályaudvarnál borzasztó képek készüljenek, mert azokat „belső propagandára” használhatja. Thomas de Maizière akkori német belügyminiszter elismeri a filmben: a német kormány azt remélte, hogy az összes többi EU-ország is közös, európai megoldásokban érdekelt, de a többiek csak hitegették Berlint. A kereszténydemokrata politikus szerint igenis jó megoldás lett volna az európai menekültkvóta.

 

Ebben azonban még Knaus sem ért vele egyet: az Orbán-kritikus szakember szerint a menekültkvóta „mindig is egy illúzió” volt. Szerinte a német kormány sok hibát követett el azzal, hogy túl sokáig ragaszkodott ehhez a megoldáshoz. Knaus szerint azonban tényleg csak Németország volt képes belátni: a Földközi-tengerben és a balkáni útvonalon annyian haltak meg, hogy az emberáldozatok számát tekintve „nyugodtan lehet háborúról beszélni”.

 

Maizière szerint a Merkel-kormány a közvélemény nyomása alatt állt: a német közélet és a társadalom többsége a Willkommenskultur mellett volt, „senki nem beszélt bezárkózásról”.

 

Maizière elismeri: az autópályán Ausztria felé megindult menedékkérők látványa őt is „megindította”.

 

Reinhold Mitterlehner, egykori konzervatív osztrák alkancellár – aki nemrég írt lesújtó könyvet Sebastian Kurzról –, úgy véli a filmben: „Orbán tovább akarta adni a problémát azoknak, akik emberséget mutattak”, azaz az osztrákoknak, németeknek, svédeknek.

 

A filmben megszólal Mohammad Zatareih is: ő az a szír menekült, aki megindította és vezette a menedékkérők menetét az osztrák határig.

 

A filmből két személy marad ki még a dramatizált, színészi szintről is, ők csak a színészek említéseiben jelennek meg: Orbán Viktor és Horst Seehofer. Seehofer azokban a döntő napokban tényleg eltűnt, a szeptember negyedikei határnyitásról szóló döntésnél Merkel hiába kereste az akkori bajor miniszterelnököt, annak mobiltelefonja – sokak szerint tudatosan – ki volt kapcsolva. A filmbeli Merkel Seehofer eltűnésére azt mondja: „ez már mindegy is, ezzel együtt kell élnem”.

 

A ZDF dokumentfilmjében bejátsszák Lázár János tényleges sajtótájékoztatóját, amiben a politikus buszokat ígér „a bevándorlók” számára, hogy azok elérhessék az osztrák határt. Zavaró, hogy a ZDF a bevándorlót végig menekültként fordítja – bár az is igaz, hogy egy jó hosszú filmbeli lábjegyzet kéne annak elmagyarázásához, hogy mi a különbség a menekült és a bevándorló között, és miért nevezi egyik kormány ennek, másik annak őket.

 

Merkel szeptember negyedike estéjén-szeptember ötödike reggelén hozza meg a döntést: a megindult menedékkérőket felveszi Németország.

 

A filmbeli Merkel ezt azzal indokolja a háttérbeszélgetéseken: nem akarja, „hogy Orbán leverje a menekülteket”.

 

A történelmi tudás hiányát a fikció tölti ki

 

A filmben tehát számos rész, döntés fiktív párbeszédekkel van bemutatva. Itt Merkel környezetét – főleg a Merkelt a kezdetektől kísérő, a nyilvánosságot kerülő Beate Baumann-nal való beszélgetéseit, illetve a kormányzati megbeszéléseket – próbálják meg a fikciós részek érthetőbbé tenni.

 

A játékfilmes részeknél mutatkozik meg egyértelműen a Merkel-környezetében a film alkotói szerint feltétetelezett Orbán-kritikusság. Amikor például egy eljátszott kabinetülésen felmerül, hogy Merkel és Orbán közösen álljanak ki egy sajtótájékoztatóra, Merkel (tehát a filmbeli színész) azt mondja: jól ismeri ő ahhoz Orbánt, hogy tudja, nem fog ilyen szívességet tenni Berlinnek. A filmbeli Merkel szerint „Orbán kiszámíthatatlan”, és őt az, ami Magyarországon zajlik a menekültekkel, „1989-re emlékezteti”.

 

A Peter Altmaier kancelláriaminisztert játszó színész Merkelnek azt mondja (még mindig a játékfilmes résznél vagyunk), hogy

 

„Orbán nem érdekelt a megoldásokban, ő nem megoldást, hanem problémákat akar”.

 

Merkel elképzelt környezete mellett a Keleti pályaudvar a másik játékfilmes környezet: a mostani, tényleges helyzetnél tisztábbnak ható budapesti pályaudvaron a menedékkérők Ausztria felé való gyalogos megindulását mutatják be. Ez a döntés még inkább a nyitás felé lökte ugyanis a német kormányt.

 

Sie haben es geschafft

 

A film végén Sigmar Gabriel egykori szocdem pártelnök és akkori alkancellár elismeri: Merkel a történelmi döntésével a CDU liberalizmusát igencsak kitolta. Miközben szerinte ez morálisan helyesnek is tekinthető, a szocdem politikus úgy véli:

 

azzal, hogy Merkel a menekültkérdésben vállalt be egy nagyon merész és sok kritikát kiváltó döntést, elvesztette annak lehetőségét, hogy más, Európa számára akár fontosabb kérdésekben – például a macroni politikai és szociális unió kapcsán – merjen szintén nagyot dönteni, lépni.

 

A határnyitás után a CDU ugyanis még több olyan merkeli lépést, amely a német jobboldali addigi identitását teszi majdnem kockára, nem fogadna el.

 

Sigmar Gabriel ha visszatekint az akkori eseményekre, azt kell mondania: „illúzióban éltünk”. Gabriel szerint ugyanis az volt illúzió, hogy azt remélték: ez egy rendkívüli, egyszeri döntés lesz. Nem számoltak azzal, hogy milyen politikai mozgásokat fog mindez beindítani – amelyek, mint például a német szélsőjobb parlamenti jelenléte, nem tűnnek egyszerinek és átmenetinek.

 

Gerald Knaus szerint azonban nem szabad elfelejteni: a politikai következmények ellenére is „Merkel megmentette Európa lelkét”. És végső soron Merkelnek igaza lett: sikerült megoldani a válságot,

 

„Németország ma nem áll rosszabbul, mint négy éve”, ráadásul „az ország és a társadalom helyt állt egy morális próbán”.

 

Miért akadt ezen ki a berlini magyar nagykövet?

 

A filmből új részleteket nem tudunk meg, a játékfilmes kiegészítések értelemszerűen nem történelmi dokumentumok, egyszerűen átélhetőbbé tesznek egy történelmi pillanatot. Ennyiben érdekes az alkotás, de nem újszerű. Ráadásul van azért pár slendriánság, amely nem a politikai, hanem művészi tartalomra vonatkozik, de mégis nagyon zavaró. Például az, hogy a Werner Faymann akkori osztrák kancellárt játszó színész nem bécsiesen beszél, hanem úgy, mint egy német politikus – ami teljesen hihetetlenné teszi a róla szóló részeket.

 

A film szerint egyébként Faymann azon az estén elég türelmetlenül hívogatta Merkelt, attól tartott ugyanis: az Orbán-kormány erőszakot fog alkalmazni, és ezáltal ők, az osztrákok is sárosak lennének. A filmbéli Faymann azt mondja Merkelnek: beengedi őket, ha utána az áradat felét Merkel továbbengedi Németországba. Ezen a ponton különösen érdekes lett volna tudni, mit mond egy magyar kormányzati érintett, és milyen alapja volt Faymann aggodalmainak.

 

Érdekes módon mégsem ezt, a kormányzati megszólalók hiányát reklamálja a magyar fél a filmen, hanem azt, hogy a Keletit a menekültválság kiindulópontjának állították be, ami egyébként nyilvánvalóan nem igaz a filmre.

 

Orbánt viszont úgy állította be a film, mint aki hülyére vette az osztrák és a német kancellárt – ezt akár bóknak is vehette volna a magyar kormány jó híréért aggódó nagykövet,

 

pláne, hogy az egész film mégis azt az összbenyomást hagyja maga után, hogy egy Merkelről szóló imázsfilm. Ráadásul úgy, hogy a névvel-arccal nyilatkozók közül érdemi döntési pozícióban egyedül Thomas de Mazière belügyminiszter volt. Rajta kívül csak a B-ligából szólalnak meg politikusok, míg sem külügyminiszter, sem kormányfő nem szerepel sem német, sem osztrák, sem magyar részről.

 

Aki tehát egy alapos munkára kíváncsi, annak érdemesebb a neokonzervatív Die Welt napilap újságírója, Robin Alexander 2017-es könyvét, a Getriebene-t elolvasnia. (A címben szereplő Getriebene – azaz Űzöttek – szó egyszerre utal a menekültekre és a helyzetre folyamatosan reagálni kényszerülő német elitre.) A könyv kizárólag történelmi források alapján dolgozza fel a 2015-ös merkeli döntés előzményeit és következményeit.

 

FOTÓ: ZDF

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A Boszniában született német író, Saša Stanišić frankfurti beszédében bírálta Handkét.

Ez úgy sikerült Csorbai Ferencnek, hogy ellenfele, a fideszes Szekó József a kampány közben meghalt. Csorbai pártja, az MSZP egyhetes nyilatkozattal válaszolt a morális kérdésre.

Borkai Zsolt a szexbotránya óta másodszor szólalt meg. Kérdésekre nem válaszolt.

Kilenc méter mély kútba esett egy kecske a fővárosban, tűzoltók kellettek a megmentéséhez. Videós cukiságkontent a politikába belefáradt olvasóknak!

Zelenszkij elnöksége óta az orosz és az ukrán közvélemény is pozitívabban tekint a másik országra, amellyel de facto egyébként háborúban áll.

És azt, hogy egy csomó nagyvárosban tarolt az ellenzék? Pedig ott van, csak keresni kell.

Azzal, hogy két női jelöltet is megbuktatott az Európai Parlament, felborult az új bizottságban a nemi egyensúly. Szerinted ki legyen a magyar női jelölt? Szavazz!

A hét kérdése

Egy kormányközeli lap népszavazást akar arról, hogy a konzervatív Debrecen legyen Magyarország új fővárosa a liberális Budapest helyett. Mit szólsz hozzá? Ez a kérdés!

Azért ide elnéznénk

A számok és olvasatok dzsungelében az Ellensúly folyóirat szerzői vágnak majd szépen rendet október 16-án.

Kömlődi Ferenc kiállításmegnyitója Barcs Miklóssal, október 18-án a Jurányi Suterene-ben!

Piactúra, szitabuli, térbeéneklés, séta és számháború a 8-ban. Október 18-19-én!

Bécsben, október 28-án!

Ezt is szerettétek

Minek folyton inspirálódni? – kérdez vissza Tarlós István, mikor arról kérdezzük, melyik kelet-európai város példájából inspirálódhatna Budapest. Nagyinterjű a főpolgival!

Elfogadna-e Tarlóstól tanácsot, és lesz-e Kálmán Olga az alpolgármestere? Azonnali-nagyinterjú Karácsony Gergellyel, az ellenzék főpolgármester-jelöltjével!

A főpolgármester-jelölt elmondja, miért foglalkozik ennyit Berki Krisztiánnal, és mit szól a Fidelitas cirkuszos plakátjaihoz, vagy Tarlós megafonozásához. Nagyinterjú!

Bécsben a lakások csaknem egyharmada önkormányzati tulajdonban van, és a város a magáncégek bérházépítési programjait is támogatja, hogy kordában tartsa az albérletárakat. Videó!

Twitter megosztás Google+ megosztás