Nem klímaválság van, hanem etikai válság!

Ha mostantól klímakatasztrófának nevezzük a klímaváltozást, azzal csak hárítjuk a problémát, úgy teszünk, mintha nem kizárólag mi, emberek lennénk érte felelősek.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Az Extinction Rebellion Magyarország nyílt levélben kérte a klímaváltozás helyett súlyosabb kifejezések használatát a magyar sajtótól. „Arra kérjük tehát Önöket, hogy a témával kapcsolatos cikkeikben és beszámolóikban a továbbiakban ne a »klímaváltozás« kifejezést használják, hanem a valóságot sokkal inkább leíró »klímaválság«, »klímaösszeomlás« vagy »klímavészhelyzet« szavakat” – írták többek közt az Azonnalinak.

Aki követi az ökolpolitikailag progresszív sajtót, annak nem új ez a kezdeményezés, a Guardian például már májusban részletes szerkesztőségi állásfoglalást adott ki a terminológia-váltás melletti elkötelezettségükről. A nyílt levél lényegében ezt a trendet követi.

Nem pánikolni kéne, hanem észrevenni, hogy nem csak a klíma van válságban

Aki a témával kapcsolatos írásaimból akár csak pár sort olvasott az utóbbi években, azt hihetné, hogy most fenntartások nélküli lelkesedéssel üdvözlöm ezt a kezdeményezést, de nem ilyen egyszerű a helyzet. Bár a gyökeres szemléletváltást halaszthatatlannul sürgősnek tartom, és ebben kiemelt szerepe van a szóhasználatnak, ugyanakkor

Nemcsak azért, mert az apokaliptikus pánikkeltés önmagában is veszélyes, önbeteljesítő jóslat, ha nem kínálunk egyúttal akár nagyon radikális, de megvalósítható alternatívákat. Legalább ekkora probléma, hogy a médiában és a közbeszédben a klímára szűkítik le az egész ökológiai és civilizációs válságot, aminek a klíma csupán egyik és nem is a legfontosabb aspektusa, részproblémája.

Amikor a klímáról beszélünk, még mindig nem elég világos a szóhasználatunkban a probléma voltaképpeni természete. Úgy tűnik, mintha a probléma valami természeti katasztrófa lenne, vagy az ember által súlyosbított természeti katasztrófa. Pedig nekünk kizárólag saját egyéni és kollektív felelőtlenségeink rendszerén kéne változtatni, kizárólag ezért kellene felelnünk és ezt kellene azonosítani, mint fő problémát.

A klímakatasztrófa fogalma emiatt ugyanúgy nem hoz elég gyökeres szemléletváltást mint amikor természeti katasztrófákról vagy környezeti katasztrófákról beszélünk – ezáltal is eltávolítva, elidegenítve magunktól a problémát, amiért pedig etikailag kizárólag mi emberek volnánk felelősek. Nem környezeti vagy klímaválság van, hanem etikai válság, az emberi felelőtlenség példátlan felhalmozódása (kapitalizálódása!) és rendszerré tétele itt a probléma gyökere. Szóval

A nyílt levél által kipellengérezett klímaváltozás kifejezés egyébként nyelvileg, fogalmilag is szerencsétlen, gyakorlatilag értelmetlen, mivel a klíma szó eleve elhajlást, azaz változást jelent (az eredeti görög magyar tükörfordítása épp ezért lett éghajlat). Mivel a klíma már önmagában változás, a klímaváltozás (mint a változás változása) merőben ellentmondásos fogalom.

A vészhelyzettől függetlenül is helyesebb tehát a klímaválság kifejezést használni, vagy ha annak sürgető jellegét akarjuk hangsúlyozni, akkor klímavészhelyzet a helyes kifejezés. A pánikkeltő, és felelősségünket nyelvileg a természetre hárító klímakatasztrófa szó kevésbé szerencsés. Nehogy a nagy klímabuzgóságban úgy járjunk, mint az, aki az égő házból csak a tűz szítására használt fújtatót mentette ki – vagyis pont azon nem változtatunk fogalmainkban, szemléletünkben, ami leginkább természetellenes.

Akkor mégis mi a bánat a klíma?

Csak annak tisztázása marad el rendre a klíma-okoskodásokban, hogy végső soron mi is az a klíma, ami itt válságosan változik. Klíma önmagában nem létezik, mert ugyan mihez képest hajlana el az időjárás – mi a mértéke vagy a viszonyítása alapja? Elég nyilvánvalóan mi emberek vagyunk a viszonyítási alap, sőt: általunk és miattunk következett be a klímának olyan válságosra forduló elhajlása, amivel már kezdeni kéne valamit.

A klímaválság nem a hőmérsékleti adatok, hanem az ember, illetve a civilizáció elhajlása.

Az ősi kultúrákban még evidens volt az ember és a kozmosz sorsközössége, amitől gyakorlatilag csak a modern nyugati civilizáció idegenedett el a történelemben példátlan módon és mértékben. Ilyen elhajlás csak nálunk és általunk következett be.

Mára már olyan durva következményekkel jár, hogy újra be kell látnunk az emberi tevékenység és a kozmosz eredendő összefüggéseit, amitől civilizációnk sokáig megpróbált elvonatkoztatni, sőt: elmaradott, primitív népekre jellemző naiv világnézetként sajnáltuk le azt, hogy ha bárki kozmikusan is felelősnek érezte magát és közösségét a világ sorsáért. Tulajdonképpen a modernitásban sorsunk minden kozmikus összefüggését tagadni próbáltuk, sőt: azt is, hogy az emberi élet egyúttal kozmikus dimenzióval is bíró sors lenne…  Inkább erről kéne tehát beszélnünk klímahisztéria vagy klímatagadás helyett. Mert sajnos

A világgal való klíma-perünkben a koronatanúk az őslakosok lehetnek

Hogy milyen természetű és mélységű a felelősségünk, a fogyasztói civilizáció felelőssége, azzal tökéletesen szembesíthet minket az, amit az égő Amazónia egyik törzsfőnöke vág a szemünkbe: „a törzsek közül sokan egymás ellen harcoltak, de most összefogunk, hogy együtt küzdhessünk közös ellenségünk ellen. És ez a közös ellenség ti vagytok, a nem őshonosok, akik megszálltátok a földjeinket, és most azokat a kisebb őserdőket is felégetitek, amit eddig még meghagytatok nekünk.” 

Ha csak egy pillanatra az erdők szóvivőjeként és a Föld hangjaként tudjuk meghallani, amit mond a törzsfőnök, az sokkal mélyebb szemléletváltást hozhat, mintha klímakatasztrófáról beszélünk.

Amíg azt képzeljük, hogy a törzsfőnök csak Bolsonaro táboráról vagy a nagytőkéről beszél, és nem a mi egész civilizációnkról, mindazokról, akik a fogyasztói társadalom részei (akár valamivel tudatosabb fogyasztókként mi magunk is azok vagyunk), addig nem döbbenünk rá, milyen gyökeres és milyen természetű váltásra van szükség, és ez mennyire sürgős történelmi szükségszerűség. És hogy mennyire nem lesz elég hozzá a szelektív hulladékgyűjtés meg hasonlók. Civilizációs exodus nélkül nem ússzuk meg.

Modern nyugati civilizációnk lényege máig az egész természet leigázása és kizsákmányolása – a Föld gyarmatosítása. Nem csupán helytelen fogalomhasználatunkra utal a törzsfőnök, hanem arra, hogy nem látjuk (nem érezzük) azt a közös szellemiséget, ami által rokonainkat, testvéreinket kellene látnunk nemcsak a természeti népekben, hanem a fákban, állatokban és az egész földi élet minden megnyilvánulásában. Enélkül pedig természetellenes (elidegenedett) marad minden megnyilvánulásunk. Amíg objektívnek és tudományosnak a természetestől és az organikustól elidegenített szemléletet tartjuk, addig nem lesz megoldás, nem lesz életképes szemléletváltás.

A jelenleg elhatalmasodó klímapánik sajnos még jobban elidegenít minket a természettől ahelyett, hogy visszafordítana minket felé, ezért hosszabb távon nem lehet jó irány. Annál is inkább, mert a klímapánik egyelőre nemhogy megdöntené a Bolsonarok, Trumpok, Putyinok és Orbánok rendszerét, hanem még erősíti is a hatalmukat, sőt: egyre több hivatkozási alapot szolgáltat nekik az erőszak rendszerének kimaxolására.

Olvasnál még Kardos Gábortól az Azonnalin? Ide kattints! Van ötleted, hogy minek kéne nevezni mostantól a klímaváltozást? Szavazz itt!