Megszeretni Varsót

A varsóiak meg vannak győződve, hogy Krakkóban a múltban ragadt, lusta értelmiségiek vannak, a krakkóiak szerint az affektáló varsóiakat csak a pénz érdekli. Elmeséljük nektek, milyen valójában Varsó.

„Szmogmaszk a poggyászomban, tudod, haver, ez azt jelenti, Varsóba repülök”, rappeli Taco Hemingway lengyel rapper Varsóról szóló legújabb lemezén. Most azonban, amikor augusztusban Varsóba repültem, a Kultúrpalota felett kék volt az ég. Nyoma sem volt a lengyel telet átható szmognak, amelyről a fűtésszezon alatt a beszélgetések nagyrésze szól a Visztula partján. Amikor feljöttem a Warszawa Centralna vasútállomás aluljárójából, eszembe jutott, hogy hónapra pontosan hat éve álltam itt először a város szocreál felhőkarcolója előtt.

Akkor sokszor néztem a város paneleit és felhőkarcolóit egy Grzybowska utcai tömbház erkélyéről, és őszintén szólva nem értettem, mit keresek ebben a városban. Budapestről jőve Varsó Krakkóval szemben teljesen megfoghatatlan volt számomra. Varsó egyszerre nem volt sem a „fejlett” Nyugat, sem pedig az otthonosan málló vakolatú Közép-Európa. A Sztálin-barokk és a nagyzoló felhőkarcolók keveréke volt. Azóta viszont sokat álltam a Kultúrpalota előtt téli szmogban és a kellemes varsói nyárban is. Mostanra szeretem ezt a várost, és talán értem is valamennyire.

Az, hogy mit szeretünk, persze eléggé személyes és sokszor irracionális. Ennek ellenére, azon túl, hogy mit jelent ez a város, mégis megpróbálom azt is leírni, hogy hogyan lehet megszeretni Varsót.

Varsó és Lengyelország

Lengyelországban szeretem, hogy minden nagyobb város egy erős identitással rendelkezik. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy egészséges lokálpatriotizmustól vezérelve a helyiek meg vannak győződve arról, hogy az adott város a legjobb Lengyelországban. Vagy legalábbis Varsónál mindenképpen jobb, hiszen hogy néz már ki az a város. Ez nem egy vidék-főváros ellentétből fakadó kisebbségi komplexus kompenzálása, hanem tényleg van élet Varsón kívül is: Lengyelországban nincs nagyon fővárosfetisizmus, egalitás uralkodik a városok között.

Ha Varsóról beszélünk, ebben a koordinátarendszerben kell gondolkodnunk. Varsó csak egy a lengyel nagyvárosok közül, és talán ez az egyik legjobb tulajdonsága. Egyszerűen nincs jelen az a Budapestre jellemző túlterheltség.

De hogyan is definiálja magát? A sztereotípiák szerint – amelyeknek persze van alapja – általában Krakkóval szemben. Kis leegyszerűsítéssel ez a két város a legfontosabb a lengyel történelemben. Na jó, ott van még Gdańsk, de most ne bonyolítsuk túl dolgot.

és az állandó rohanásban semmi érzékük az élet élvezetére. Ennek egyik legjobb példája Marcin Świetlicki Tizenkettő című Krakkó-noirregénye, amelynek lecsúszott értelmiségi főszereplője mindig a Krakkóba tévedő varsóiakat tartja a leghülyébbnek.

A legyőzhetetlen város

És hogyan látják Varsót az ott lakók? Ez egy kemény város, amely ha kell, harcol, és ha legyőzik, újra feláll. Nem véletlenül éneklik a Legia Warszawa szurkolói – ami focicsapatként szintén Varsó egyik fontos szimbóluma –, hogy „legyőzhetetlen város, legyőzhetetlen klub”. A varsói identitás középpontjában a felkelés áll. Az 1944. augusztus 1-én kitört, nagyjából öngyilkossággal felérő felkelés során a varsóiak 63 napig harcoltak reménytelenül a megszálló Harmadik Birodalommal szemben, miközben mindezt a Visztula balpartján a Vörös Hadsereg tétlenül nézte.

A várost aztán porig rombolták a németek, de a háborút követő évtizedek során a lakói építették újjá. Egy beszélgetésben szó szerint elhangzott, hogy az igazi varsói az, akinek valamelyik őse harcolt a felkelésben. A többiek mind csak słoikik, azaz dunsztos üvegek, amely névvel a varsóiak illetik azokat a vidékieket, akik vasárnap befőttes üvegekben hozzák fel otthonról a következő heti ebédet.

A T. Love zenekar még a kilencvenes években énekelte Warszawa című számában, hogy „ahol Hitler és Sztálin megtette a magáét”. Ehhez még hozzátehetjük az 1989 utáni kapitalizmust is. Ugyanis egyszerre több Varsó van. Van a régi város, amelynek nyomai a Visztula balpartján a Praga negyedben még megtalálhatóak, van a PRL (a Polska Rzeczpospolita Ludowa, azaz a Lengyel Népköztársaság) Sztálin-barokk Varsója és a harmadik köztársaság felhőkarcolói.

Amerikai cikkek kötelező kelléke, amikor a szerző kijelenti, hogy a nagybetűs és tragikus történelem mennyire áthatja az adott kelet-közép-európai várost. Míg Budapest vagy Krakkó kapcsán ez elég egyértelmű, hiszen az itt lakók nagyjából a történelem díszletei között élik napjaikat, Varsóban azonban ez meglehetősen furcsán létezik. Hiszen a történelem egyszerre van jelen – és nincs. Maga a történelem mint fogalom ott van minden sarkon a varsói felkelés harcosaira emlékező táblákban. A történelem viszont, ahogy mi ismerjük Budapesten, azaz a régi épületek képében, viszont nincs.

Ha Szczepan Twardochot olvasunk, aki az egyik legjobb lengyel kortárs íróként rendkívül jól meg tudja eleveníteni ezt az időszakot, láthatjuk, hogy a bohém és fényűző Śródmieście (belváros) mellett, a város másik arca Praga, a zsivány negyed volt. Míg előbbi a vigadóival és bárjaival az enyészeté lett, ez a rossz hírű negyed megmaradt. Azonban sietnünk kell, ha még szeretnénk az omló vakolatú házak között sétálni és látni a régi pragai apacsok utódait a Legia-pólós, melegítős dresy-éket (a dres szó szerint melegítőt jelent, a lengyel szleng így hívja a rosszarcú kopasz férfiakat). Ugyanis a metró második vonala ide is megérkezett, és vele együtt a dzsentrifikáció.

Varsóra leginkább az állandó változás jellemző. Viszonylag triviális és érthető, hogy a háború utáni építészetet különösebb lelkiismeretfurdalás nélkül elbontják. Az a szocreál blokkház a Plac Grzybowskin, amelynek aljában egy kávézóban még pár éve egy lengyel lánnyal randiztam, nincs már meg. A helyén egy újabb felhőkarcoló áll. Időről időre még a Kultúrpalota lebontásán is elgondolkoznak, amely Sztálin ajándékaként nem a legjobb emlékeket idézi. Legutóbbi ottjártamkor úgy tűnt, hogy végül inkább csak körbeépítik felhőkarcolókkal, hogy annyira ne látszódjon.

Varsó ma

A varsói ingatlanfejlesztők a felhőkarcolók megszállottjai. Ez az egész kívülállóként meglehetősen nevetséges és kérkedő. Szerintem azonban erre van magyarázat. Mindez összefügg azzal, hogy hogyan látja és látta magát a jelenlegi lengyel elit az elmúlt harminc évben. Megvan benne az önbizalom, és tudja, hogy Lengyelország egy európai középhatalom. És

Egy szombat este pár üveg bor után Olekből, a fiatal baloldali újságíróból előjött a részeg szláv férfiakra olyannyira jellemző dühös melankólia. A Rondo De Gaulle’a járdáján kifakadva egy borospoharat összetörve annyit mondott, hogy „Varsó egy kibaszott középosztálybeli utópia”. És mi más lenne Varsó, mint a az elmúlt húsz-harminc év lengyel gazdasági fejlődésének és az erős lengyel középosztálynak a manifesztációja?

Mindig jókat mosolygok, amikor budapestiek kijelentik, hogy ugyan sosem voltak még Lengyelországban, de az szellemi horizontjuk perifériáján valami lepukkant szláv helyként létezik. A valóság ezzel szöges ellentétben áll. Van a lengyelekben egy olyan szépérzék – vagy hívjuk igényességnek –, amit Budapestről nézve csak irigyelni lehet. A lengyel városokban nagyrészt jól öltözött embereket látunk, akik trendi kávézókban és bárokban múlatják az időt. Ha volt olyan étel- vagy italtrend az elmúlt tíz évben, amelyen fellelkesült a budapesti közönség, azt Varsóban nagy valószínűséggel egy-két évvel korábban már ették-itták.

Akkor micsoda is Varsó?

2019-ben Varsó ennek a három korszaknak az elegye. Mindegyik valamilyen módon markánsan ott van a város identitásában. A régi letűnt Varsó könyvekben, kiállításokban vagy a két világháború közti jazz-t játszó zenekarban létezik. Mindenképpen van egy erős emlékezetpolitikája a városnak, ami nem csak a varsói felkelésről szóló megemlékezésekben nyilvánul meg. A népköztársaság hagyatékát sem feltétlenül szégyellik. Rengeteg dizájner vagy plakátművész nyúl a korszakhoz. És a legtöbb vita a felhőkarcolók és a házbontások kapcsán az, hogy sokan vannak, akik a korszak építészetét inkább felújítva, mintsem lebontva látnák.

A harmadik köztársaság pedig azt jelenti, hogy egy szürke leszakadt városból egy modern és tiszta város lett az elmúlt harminc évben. És itt most nem a felhőkarcolókról beszélek. Hanem mondjuk arról, hogy Budapesthez képest szembeötlően sokkal több kerékpárút van, vagy az, hogy rendbe tették a Visztula partját és nyáron a fél város a folyó partján ül. De Varsóban ez a gasztroforradalomnak hívott valami is jobban jelen van. Legyen szó éttermekről, kézműves sörről, street foodról vagy csak az átlagos bar mlecznykről (tejbárok), ahol olcsón ehetünk klasszikus lengyel ételeket jó minőségben.

Miért jó Varsó?

Sosem éltem huzamosabb ideig Varsóban, emiatt ugyan nem tudom, milyen reggel nyolckor a varsói irodanegyedbe – amelyet a helyiek csak Mordornak hívnak – tömegközlekedni, de leginkább a város szellősségét szeretem. Nem igazán éreztem sosem azt a tömegiszonyt, ami Budapesten elkap. Varsónak van egy nagyon nyugodt hangulata. A turizmus Krakkóhoz vagy a magyar fővároshoz képest szinte elenyésző, és a szocreál építészet egyik előnye a hatalmas terek.

Amikor cserediák voltam a glasgow-i egyetemen, mindig jókat nevettem a város szlogenjén: „People make Glasgow”. Mi más, hiszen kedélyes skótokon kívül mást nem nagyon tud adni az a város. Ugyan Glasgow és Varsó ég és föld, de Varsóra is kicsit igaz ez, azzal a különbséggel, hogy a helyek teszik Varsót. Mint valószínűleg eddigre kiderült az ember nem a műemlékek miatt utazik Varsóba, hanem az éttermek, a kávézók, a kocsmák és különböző rejtett zugok miatt. Alábbiakban teljesen szubjektívan írok pár helyről, amelyek miatt megkedveltem Varsót.

+ Csak simán sétálni

Első pillantásra Varsó nem biztos, hogy annak a városnak tűnik, amely céltalan bóklászásra alkalmas, de nekem ez a kedvenc időtöltésem itt. Kedvenc útvonalam a Łażienki-parktól elsétálni Powiśléig, a Visztula parti negyedig. Útközben ott a diplomatanegyed sarkában megbújó Osiedle Jazdów környék, amely szó szerint egy hétvégi házas negyed 10 percre a belvárostól. Az itt lévő finn stílusú faházak közül többnek különböző civilszervezet a tulajdonosa, így a kertekbe nyugodtan bemehetünk. Egyik kedvenc kávézóm, amely sajnos mostanra bezárt, a muranówi Państwomiasto (Ország-város) is visz egy közösségi kertet itt.

Powiślébe érve általában iszok egy sört egyik kedvenc helyemen a Czeska Basztában, ami egy cseh söröző a Poniatowski-híd pilonjában, ajánlom. Egyszer jót beszélgettem a csapossal arról, hogy volt Magyarországon valami főzdelátogatáson, egyike azoknak a beszélgetéseknek, amikor a lengyelek könnybe lábadt szemmel mesélnek magyarországi utazásaikról.

+ Praga

Varsóban általában egy ismerős házaspárnál szállok meg Észak-Pragában, a Wileński pályaudvarnál, mostanra kicsit ez az én negyedem is lett. Ha kalandvágyból errefelé sétálunk, kereshetjük lengyel képzőművészek muráljait a tűzfalakon, de itt van a legautentikusabb bar mleczny is, amit Varsóban ismerek.

A Bar Rusałkában szigorú rend szerint először rendelünk és fizetünk a kasszás néninél, majd a kapott blokkal egy másik ablaknál átvesszük az ételt. Ne felejtsünk el kompótlevet is kérni a pierogi mellé, ami a kötelező innivaló a bar mlecznykben. A másik kulináris alapvetés a negyedben a Pyzy flaki gorące a Różycki-bazár mellett. A piacot ugyan lassan fölszámolják és már csak pár nyugdíjas árul fura dolgokat a standokon, de ez a hely egy a múlt század elejére visszanyúló tradíciót tart életben. A pyzy töltött a gombócokat takar, a flaki meg egyszerűen csak pacal. Régen befőttes üvegekben árulták ezeket a piacon, ahogy most is abban árulja az a pici kifőzde, amely a piac melletti utcában van. De ott a W Oparach Absurdu (az abszurditás gőzeiben) nevű kocsma, ahol a pulton lévő hatalmas üvegből kapod a kovászos uborkát a vodka mellé, amúgy nagyon jó kézműves söreik vannak.

+ PRL

Budapesttel ellentétben Varsóban nem igazán maradtak meg presszók, kiskocsmák. Ha Budapesten szeretsz a Bambiban üldögélni, ajánlom a varsói Bar Kawowy-t a Ratusz Arsenal-nál vagy a Piotruś-t a Nowy Światon, a belváros főutcáján. De ha mélyebbre merülnénk a Lengyel Népköztársaság hangulatában, akkor kávézhatunk a Kultúrpalota aljában is.

+ Újhullám

Ha pedig kávéznánk, akkor csakis a parkos Mokotów negyed délre a belvárostól, ez picit a helyi Újlipótváros az ingatlanárakat nézve. A modernista bérházak aljában viszont átlagos árakon találunk jó kávézókat, ilyen például a Relaks.

Fentebb már említettem a gasztroforradalmat Varsó kapcsán, a Hala Koszyki ennek az egyik legfőbb megnyilvánulása az utóbbi évekből. Itt nagyjából bármit lehet enni a klasszikus lengyel ételektől az olaszon át az indiaiig. A felújított vásárcsarnok nekem úgy tűnik, jóval sikeresebb projekt, mint a Hold utcai piac.

+ Sör

Lengyelország mindenképpen kézművessör-nagyhatalom a régióban, emiatt nagyon nem hibázhatunk bármelyik jobb sörözővel, ugyanis ezeket söröket a helyek többségében lehet kapni. Viszont ha konkrét kézművessörös helyről van szó, akkor a Kufle i Kapsle (korsók és kupakok) helyet ajánlom, ami van a belvárosban és a már említett Powiśle negyedben. Emellett nemrég nyílt, vagyis újranyitott egy legendás hely a belvárostól északra fekvő Żoliborz negyedben, amely az ott lakó értelmiségiekről és Jarosław Kaczyński PiS-pártelnökről híres. A Cafe Bar Havana még a rendszerváltás előtt lett a környék egyik kedvenc helye, amely aztán bezárt és évekig üresen állt. Most kézműves sörözőként és bisztróként nyitott újra, a felújított berendezésben is megőrizve korábbi hely hatvanas évekbeli hangulatát.

Szóval nehéz, de megéri

Antoni Libera, egy kiváló lengyel író még 2006-ban írt egy vitacikket a Więż katolikus értelmiségi folyóiratba „Lehet-e szeretni Varsót?” címmel. Ebben nagyrészt azon bánkódik, hogy a világháború és a kommunisták menthetetlenül elpusztították a hajdani „Észak Párizsának” urbanisztikai és társadalmi szövetét. A szerző irigykedve tekint Krakkóra és a fővárosban egyedül lakóhelyét, a Żoliborz negyedet tartja élhetőnek.

Szerintem ez a folyamat mára teljesen megfordult. Míg Krakkó egyre inkább a múltjában ragad és belefullad a turisták áradatába, akik miatt kultikus helyek (mozi, koncerthely) sorra zárnak be, mert hotel lesz helyükön, addig Varsóban évről évre nyílnak az izgalmas helyek és születnek előremutató városfejlesztések.

Varsó egyszerre friss, megújuló és egy olyan hely, amely a XX. századi megpróbáltatások ellenére – még ha nem is szembetűnően, de – meg tudta őrizni a múltját.

FOTÓK: Pál Benedek / Azonnali

Ha a képeket nem is láthattad, ezt a szöveget már olvashattad pár napja, ha jár neked a Reggeli fekete, az Azonnali hírlevele. Ha szeretnél ilyen cikkeket elsőként a postafiókodba kapni hetente háromszor, iratkozz fel!