Kampányt indítanak a klímaszkeptikus lobbisták és akadémikusok

Szerző: Pintér Bence
2019.09.08. 19:08

Nincs klímavészhelyzet, mondják, ezért aztán semmi szükség a klímasemlegesség törvénybe iktatására.

Kampányt indítanak a klímaszkeptikus lobbisták és akadémikusok
Kampányt indít több száz akadémikus, politikus és lobbista, akik szerint nem az ember okozza a klímaváltozást,

és akik most EU-s és ENSZ-intézmények vezetőinek „Nincs klímavészhelyzet” címmel írtak levelet – írja az Independent a Desmog által közölt levéltervezet alapján. A levelet négyszázan szignózták, akik szerint a klímaváltozás csak mítosz, további terveikről pedig Oslóban, Rómában, Hágában és Brüsszelben fognak majd sajtótájékoztatót tartani.

A tervezett levél aláírói szerint a klímaváltozás nem az emberi tevékenység, csak a szokásos ciklikus klímaváltozás számlájára írható, így semmi szükség a klímasemlegességet célzó törvények elfogadására,

mi több, a megszerzett levéltervezetben arról írnak, hogy a több szén-dioxid kibocsátás valójában jót tesz a bolygónak. Arról is írnak a levélben, hogy a klímával kapcsolatos számítások számítógépes előrejelzéseken alapulnak, amelyek szerintük nem pontosak.

A kampány azért most indul, mert hónap végén az ENSZ tart klímaügyi csúcsot, szeptember 20-án pedig a német kormány mutatja be klímasemlegességi terveit.

A Clintel nevű holland szervezet által koordinált kampány résztvevői az Independent szerint mind kötődnek egy think tank-hálózathoz, amelynek tagjai korábban is tagadták a klímaváltozással kapcsolatos tudományos eredményeket, és amelyik egyébként azért lobbizik, hogy a brexit után a britek enyhítsenek a környezetvédelmi törvényeken.

Az aláírók között az Independent kiszúrt pár, a klímaváltozásra alternatív (és általában tudományosan nem helytálló) magyarázatot adó tudóst, valamint több szabadpiaci lobbicsoportot, illetve konkrétan olajcégek vezetőit. A Clintel vezetője korábban a Shellnél dolgozott. A Desmog összesítése szerint csak pár klímatudós van az aláírók között, egyébként főleg lobbistákat, geológusokat, írókat és mérnököket találhatunk

A megszerzett levéltervezet aláírói között magyar tudósokat, politikusokat és lobbistákat nem találtunk.

FOTÓ: Wikipedia

Pintér Bence
Pintér Bence az Azonnali külsős munkatársa

Nappal újságíró a győri Ugytudjuknál; éjszaka fantasztikus irodalomról író blogger.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek