Bemutatjuk Budapest titkos esélyesét!

2019.09.06. 17:22

Révész Ferenc még villanyszerelőként dolgozik, és szabadságot vett ki, hogy kampányoljon, de ha sikerül összegyűjteni egyszemélyes stábjával az aláírásokat, elvileg Budapest főpolgármestere is lehet. A legmeglepőbb programja neki van. Videó!

Révész Ferencről már egyszer írtunk rövidebben, akkor a Nyugati pályaudvar aluljárójában kaptuk el, ahogy hősiesen gyűjtött egyedül aláírásokat azért, hogy a semmiből egyszer csak ő lehessen Budapest főpolgármestere. A villanyszerelőként dolgozó Révészről már akkor egyértelmű volt, hogy több van benne pár kósza szónál, ezért az Árpád hídnál tartott standolását látogattuk meg, hogy előadhassa, pontosan miért a kommunista időkben hozott közterület-elnevezések eltörlése lenne a boldog város alapja.

Révész programja szerint a Budapest Székesfőváros nevet is vissza kell állítani azon túl, hogy törlünk mindent, amit utána hoztak:

ha Puskás Ferencről van szó, akkor őt, hiszen azzal, hogy az akkori állam színeiben focizott, kiszolgálta a kommunista rendszert, közterületeket pedig csak példaképekről nevezzenek el!

Révész Ferenc most is teljesen egyedül vívja harcát a világ ellen úgy, hogy elmondása szerint még a programját se nagyon tudja ismertetni senkinek, a fiatalok pedig meg se hallgatják a különös technikával kampányoló magányos hőst.

Azért el kell mondanunk, hogy nem csak az utcanevekkel van baja, ugyanis a MOL-torony építését is azonnal megtiltaná, illetve több templomot is építene az országba, hogy az M1 és M7 autópályák közé épített új repülőtérről ne is beszéljünk.

Ezek után talán nem is meglepő, ha azt mondjuk, nem Karácsony Gergely, nem Puzsér Róbert, de még csak nem is Berki Krisztián az októberi budapesti főpolgármesteri címért folytatott verseny sötét lova, hanem az a Révész Ferenc, aki sajnos saját bevallása szerint egyelőre nem áll túl jól az aláírásokkal annak ellenére, hogy tizenegy nap szabadságot vett ki a projektre. Persze megérte, hiszen ez a hazája!

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek