Amikor a demokrácia arról szól, hogy ki mit nem akar

Bakó Bea

Szerző:
Bakó Bea

2019.09.06. 08:50

A britek nem akarnak EU-tagok lenni, a parlamentjük nem akar no deal brexitet, a miniszterelnökük meg nem akar halogatásért Brüsszelbe menni. Mindezek ellenére se érdemes őket lesajnálni.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A demokrácia azért jó, mert az emberek szabadon eldönthetik, hogyan is kéne intézni a közügyeket, menedzselni az országot. Persze csak választott képviselők útján döntik el mindezt, akik aztán vagy úgy járnak el, ahogy ígérték, vagy nem, ráadásul a többség rányomja az akaratát a kisebbségre, de ezek a demokráciával szükségszerűen együttjáró tökéletlenségek apró szépséghibák a lényeget tekintve, vagyis azt, hogy a nép eldönti, hogy mit akar.

Amit mostanában a modern parlamentáris demokrácia szülőhazájában, Nagy-Britanniában látni lehet brexitügyben, az viszont mintha fordított logika alapján működne: folyamatosan arról döntenek, hogy mit nem akarnak.

+ 2016 júniusában az emberek eldöntötték, hogy nem akarnak EU-tagok lenni.

+ Aztán David Cameron gyorsan eldöntötte, hogy ezt inkább nem akarja végigcsinálni.

+ A parlament többször is eldöntötte, hogy nem kell az a megállapodás, amit Theresa May kitárgyalt az EU-val.

+ De hogy helyette mi legyen, arról csak annyit döntöttek, hogy további nyolcféle megoldást sem akarnak a vámuniótól kezdve a második népszavazáson át a soft brexitig.

+ Aztán Theresa May is eldöntötte, hogy ezt inkább nem akarja tovább csinálni.

+ A helyébe lépő Boris Johnson pedig azt döntötte el, hogy nem akarja, hogy a parlament alkalmatlankodjon neki a brexit előtti utolsó pillanatban.

A sok nem akarás aztán most szerdán, a parlamenti szünet előtt sűrűsödött be igazán

+ A parlament eldöntötte, hogy nem akar no deal brexitet.

+ Boris Johnson meg azt, hogy ő ezzel a csomaggal aztán nem akar Brüsszelbe menni.

+ Erre a parlament még azt is eldöntötte gyorsan, hogy előrehozott választást sem akar, vagy hát azt még akarna is, csak nem úgy... (ez pont olyan, mint az egész brexitügy maga, de erről később)

+ Boris Johnson öccse az egész brexitsaga alatt már másodszor döntött úgy, hogy nem akar részt venni a kormányban: most épp a családi lojalitás és a nemzeti érdek ütközése miatt.

+ Ma délutánig pedig a lordok is kinyilvánítják majd, hogy mit akarnak vagy nem akarnak a no deal-ellenes javaslattal, amit így még a szünet előtt, hétfőn elfogadhat a parlament.

Mi van akkor, ha elfogadják a javaslatot?

Azt azért érdemes észben tartani, hogy önmagában egyedül a brit parlament egy törvénnyel nem tudja megakadályozni a no deal brexitet. Most úgy áll a helyzet, hogy ha október 31-ig nincs megállapodás magáról a brexitről (ez kábé kizárt ennyi idő alatt) vagy legalább a határidő tovább halasztásáról (ez benne van a pakliban, a javaslatban január 31-i határidő szerepel), akkor bizony no deal brexit lesz. Mindenféle megállapodáshoz pedig két fél kell, tehát az EU is. Persze az EU szívesen elkerülné a no deal brexitet, ezért valószínűleg benne lenne a halasztásban – de ehhez egyrészt az kell, hogy a többi huszonhét tagállam közül egyik se köpjön bele a levesbe, másrészt meg az, hogy a brit kormány kérje.

A mostani javaslat ennek a kérésnek a kierőszakolásáról szól tulajdonképpen, amit Boris Johnson hülye lenne teljesíteni, hiszen úton-útfélen azt ígérgette idáig, hogy deallel vagy anélkül, de kiviszi az országot az EU-ból az október 31-i határidőben.

És persze még az addig hátralévő időben megbonyolíthatják a dolgokat egy előrehozott választással – attól még, hogy a szerdai szavazáson a parlamentben ez nem jött össze, később még simán összejöhet.

Nigel Farage végre mondott egy okosat

Egy előrehozott választáson pedig

nem tory-k és munkáspártiak fognak szavazni, hanem brexiterek és remainerek

– mondta azt bölcsen a Brexit Párt elnöke, Nigel Farage, szépen megfogalmazva a gyökerét az egész brexitbénázásnak.

Azt, hogy a brexitnépszavazáson csak a kilépés és a maradás volt opcióként, de azt elfelejtették megkérdezni a választóktól, hogy akkor most vámuniós, közös piacos, vagy épp WTO-s brexitet akarnak. Biztos akkor másodlagosnak tűnt. Csakhogy ez nagyon is releváns kérdés: hogy mennyire, azt nagyon szépen megmutatta a parlamenti show, amit az azóta eltelt időben láttunk. Meg lehet ígérni a választóknak a brexitet, csak épp nem lehet betartani, ha a hogyan kérdésében nincs nemhogy egyetértés, de még konstruktív opciók se az utolsó utáni pillanatig.

Az pedig borítékolható, hogy Farage-nek ebben igaza van, és egy ilyen helyzetben kiírt választáson nem arról szólna majd a kampány, hogy válaszokat keresnek a hogyan-kérdésre. Hanem a fullba tolt „elcsalják a brexitet” és „elbaszott brexit” jelszavakról.

Ó jaj, demokraták és fasiszták!

Európa liberális buborékjaiban valószínűleg már elkezdődött jó előre az aggódás, hogy mi lesz, ha „nagyon feljön a Brexit Párt”, hiszen „azok fasiszták”. Akik így gondolják, azok bizonyára nem olvasták a baloldaliként brexitpárti Claire Foxszal az interjúnkat, különben nem kevernék össze a fasisztákat a demokratákkal. Merthogy

egy népszavazáson meghozott döntés végrehajtását reklamálni végső soron micsoda, ha nem demokrata dolog?

Más kérdés, hogy elegánsabb lenne ezt konstruktívabban csinálni. Épp ezért még drukkolok is egy kicsit annak, hogy felelős pozícióba kerüljön a Brexit Párt, és egyszer nekik kelljen betartani a sok hangzatos és lebutított ígéretet. 

Ezen a ponton pedig be is fejezem az óvatos kárörvendést, ugyanis mindenkinek, aki innen a „makulátlan” magyar demokráciából röhög a britek brexitbénázásán, vagy esetleg sajnálkozik a nagymúltú brit demokrácia hanyatlásán, érdemes belegondolnia: az ott egy véleménynyilvánító népszavazás volt, aminek a betartani akarása ezt az egész shitstormot elindította.

Vajon nálunk okozna-e akár csak feleekkora fejtörést, és vezetne-e akár csak negyedennyi miniszter és miniszterelnök lemondásához egy kötelező erejű, érvényes népszavazás eredményének a betartatása?

Most olvastad először ezt a szöveget? Az azért lehet, mert még nem jár neked a Reggeli fekete, az Azonnali hírlevele. Iratkozz fel, és hetente háromszor küldünk reggelente ilyen cikkeket és még sok mást is!

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől
Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek