Előbb hisszük el a sárkányok létezését, mint azt, hogy egy fekete színész is eljátszhat egy lovagot

Nem csak a kormánypárti megmondók és a fociszurkolók, de a popkulturális rajongótáborok tagjai is rettegnek már a PC-diktatúrától. De miért? Mit jelent ez a számukra, és mi lehet a valódi oka annak, hogy egyre inkább figyelnek a diverzitásra a filmiparban?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Hol született ez a komment? Vajon a Ferenczvárosi C-közép nevű szurkolói oldal azon kérdése alatt, hogy mikor romlott el a Fradi, amire az az egyik válaszlehetőség, hogy „mióta négerek vannak a csapatban?” Vagy a Kuruc.infón? A Mandiner egy cikke alatt? Mennyire meglepő, ha azt mondom, hogy ez egy olyan beszélgetésben hangzott el, ahol alapvetően egy kevésbé fontos, fantasztikus könyveket író szerzőket honoráló díj átnevezéséről folyt a vita?

Az elmúlt napokban több olyan internetes vitában is részt vettem, amelyből kiderült: nem csak a kormány publicistái, egy-két konzervatív értelmiségi és a futballszurkolók tekintik a világ egyik legnagyobb problémájának a politikai korrektséget és a „PC-diktatúrát”, hanem olyan emberek tömegei is, akik hasonló könyveket szoktak olvasni, hasonló filmeket szoktak nézni, mint én: amiben űrhajók meg sárkányok vannak.

De mégis mi köze a populáris kultúrának a politikai korrektséghez?

Volt itt egy GamerGate, volt botrány és szélsőjobboldali kampány a Hugo nevű fantasztikusirodalmi díj körül, de ide sorolhatjuk talán a #metoo-mozgalmat, és velünk voltak a folyamatos konfliktusok amiatt, hogy egyes filmek, sorozatok egyes szereplőit milyen bőrszínű színészek játsszák el, tehát hogy mondjuk egy eredetileg színesbőrű (people of color) karaktert fehér, vagy egy eredetileg fehér karaktert színesbőrű színész játszik el egy adaptációban, folytatásban, rebootban.

Engem személy szerint nagyon kevés esetben szoktak zavarni az ilyen jellegű változtatások. Eleve a jelenség, illetve a körülötte szerveződő valódi kultúrharc inkább amerikai történet: a hollywoodi produkciókat hiába fogyasztja egy egész világ, azokra mégis leginkább az amerikai viszonyok vannak jelentős befolyással, és fordítva: maguk a filmek, sorozatok, stb. is – néhány kivétellel – elsősorban az amerikai társadalomra vannak közvetlen hatással.

Éppen ezért lepett meg, hogy a kasztingdöntések, és azoknak is leginkább az úgynevezett diverzitásra törekvő verziója, tehát

Az ilyen döntések – mint az Andrzej Sapkowski könyveiből készülő Vaják, vagy a Robert Jordan műveiből készülő Az Idő Kereke c. sorozat kasztingja, vagy az új A kis hableányé – nyomán itthon is a döntést elítélő vélemények, kommentfolyamok jelennek meg, amelyekben gyakran a „PC-mániát”, „PC-terrort”, tehát a politikai korrektséget jelölik meg a hozzászólók annak okaként, hogy ezekkel a döntésekkel adott esetben eltérnek az eredeti művektől, és ezzel el is rontják azokat.

Nemcsak a kasztingdöntések kapcsán kerül elő azonban a „PC-mánia”. Csak az elmúlt hetekből válogatva azt is ennek a számlájára írták sokan, hogy a már említett Hugo-díjra egy kivétellel idén csak nőket jelöltek, meg azt is, hogy átnevezték a John W. Campbell-díjat, miután névadójáról – aki a műfaj egy korai, fontos szerkesztője volt – többen is megállapították, hogy elég rasszista fickó volt.

Mivel ez a „PC-mánia” közelebbről körül nem határolt toposz ezekben a bejegyzésekben, és mivel alapvetően fikciós, gyakran fantasztikus művekben mondjuk sárkányok és egyéb képzeletbeli lények mellett szereplő fiktív karakterekről beszélünk, ezért elkezdett érdekelni:
egészen pontosan mi is zavarja azokat az embereket, akik itthon kiakadnak ezeken a döntéseken, illetve mit jelent egyébként számukra pontosabban körülhatárolva a „PC-mánia”?

„Erőszakot tesznek a képzeletemen”

Az elmúlt hetekben leginkább a kasztingdöntések kapcsán próbáltam megérteni, hogy egészen pontosan mi is zavarja az embereket, mit értenek PC-diktatúra alatt. A válaszok egy része személyes: nyilván mindenki máshogy képzel el egy karaktert, ezért aztán úgy érezheti, hogy „erőszakot tesznek a képzeletén”, másrészt pedig

Ez azonban szerintem megkérdőjelezhető. Én például alapvetően adaptációszkeptikus és könyvpurista vagyok, szerintem a legritkább esetben fordul elő, hogy egy kiemelkedő könyvből jó mozgóképes adaptáció készül, az viszont még ritkábban fordul elő, hogy egy, az alapanyagot betűről betűre követő adaptáció jól sikerüljön – egész egyszerűen azért, mert ami egy könyvben valahogy működik, az nem fog ugyanúgy működni egy filmben vagy egy sorozatban.

Nagyon könnyű ráadásul átesni a ló túloldalára, ahol aztán rajongóként azt érezzük, hogy az adott történet a miénk, és azt is, hogy jogunk van számonkérni az alkotón, alkotókon, hogy mit csinál – ezt hívják szakszóval toxikus rajongásnak, és ez az, ami szerintem egy részről sok ilyen beszélgetésben meg is jelenik.

De azt mondom, arról el lehet azért vitatkozgatni, hogy mondjuk a szláv mitológián alapuló Vaják néven ismert fantasyvilágban elférnek-e színesbőrű karakterek, vagy hogy mennyire lenne hiteles egy fekete James Bond.

De tényleg, mi az isten az a PC-diktatúra?

Ennek a cikknek az eredeti verziójában azt fejtettem ki elég sok idegen szóval meg progresszív okoskodással együtt, hogy miért hülyeség szerintem kiakadni a fekete színészek szerepeltetésén,

Engem alapvetően idegesít, ha ilyen körül nem határolt dolgokkal dobálózunk egy vitában, és tényleg csak a közpénzmédia fizetett statisztáinak nézek el ilyenfajta szellemi lustaságot, tehát – mivel igazán választ senkitől sem kaptam rá – megpróbálom én leírni, mi is történik jelenleg az óceán másik felén, amelynek nyomán folynak itthon is ezek a viták.

1. A popkultúra történetében egészen a közelmúltig az intézményes előítéletek miatt nehéz dolga volt megjelenni a kisebbségi problémákat bemutatni vágyó kisebbségi művészeknek, így a popkultúra ismert ikonjai között kevés az olyan karakter, amelyben a különféle kisebbségekhez tartozó emberek magukat láthatják.

2. Az intézményes előítéletek visszaszorulásával egyrészről megjelentek a fizetőképes, kisebbségi, magukat a többség előtt vállaló emberek, és ezzel a kisebbséghez tartozó művészek történetei. Ettől a populáris kultúra rajongótábora színesebb lett, másrészről a filmipar is úgy határozott, hogy manapság profitábilis minél szélesebb közönség számára vonzóvá tenni a műveiket.

3. A „PC-mániaként” azonosított jelenség tehát egyrészről egy valós igényeket kielégítő eltolódás (piacbővülés), ami így egy piac által diktált szükségszerűség is lett; ebben kevésbé az ideológiai, mint inkább a profitmaximalizálási szempont játszik szerepet a nagy gyártóknál – jelen számokat nézve többnyire sikeresen.

4. Ezek a változtatások a valóságban szerintem semmilyen negatív következménnyel nem járnak a „fehérek” számára, akik továbbra is egy sor karakterhez tudnak kötődni a különféle művekben, miközben lehetőséget adnak például színesbőrű, vagy LMBTQ+ emberek számára, hogy viszontlássák magukat is a népszerű produkciókban.

Olvasnál még Pintér Bencétől? Itt megteheted! Vitatkoznál vele? Ide kattints!