+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2019. szeptember 2. hétfő, 06:55
Az, hogy egy egykori posztkommunista országrészben a helyi Fidesz a szavazatok kicsit több, mint negyedét elhozza, egy nyugatnémet városból és pláne szerkesztőségből nézve felettébb aggasztónak tűnhet – Magyarországról viszont csak annak bizonyítéka, hogy nem történelmi szükségszerűség az autoriter leágazás.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Vége a nyárnak, szeptember elsejével elkezdődött a keletnémet tartományi választások sorozata. Vasárnap a kereszténydemokrata vezetésű Szászország és a szociáldemokrata irányítású Brandenburg szavazott, októberben pedig a szélsőbaloldali miniszterelnök kormányozta Türingia jön.

 

Mindenki attól tartott, hogy tegnap megszülethet Németország első AfD-s tartományi miniszterelnöke, elvégre mind Brandenburgban, mind Szászországban az AfD az első helyért versenyzett.

 

Az AfD második, de nem zavaró

 

Szászországban a verseny különösen kiélezett volt, ugyanis a Drezda központú tartományban a szélsőjobboldal már a 2017-es országos, majd az idei EP-választásokon elhozta az első helyet.

 

Egy tartományi választás azonban nem csak az országos ügyekről szól. Ennek megfelelően elmaradt a teljes áttörés. Hatalmas mozgósítás volt, mindkét tartományban növekedett a részvétel. A megszólított bizonytalanok pedig láthatóan mégiscsak biztosra mentek: mindkét tartományban – a jelentős visszaesések ellenére is – megőrizték elsőségüket az eddigi kormánypártok, azaz a kereszténydemokraták (CDU) a szászoknál és a szociáldemokraták (SPD) a brandenburgiaknál. Se Drezdában, sem Potsdamban

 

nem lett a helyzet olyan szoros, hogy ne lehessen működő koalíciókkal megkerülni az AfD-t.

 

Szászországban a CDU-nak vélhetően az eddigi koalíciós partner SPD mellett a Zöldeket is be kell vonnia a kormányzásba, Brandenburgban pedig az SPD vagy egy baloldali koalíció mellett dönt (azaz a Linkével és a Zöldekkel áll össze), vagy pedig a CDU-val és a Zöldekkel alkot centrumkormányt.

 

Az AfD mindkét tartományban a második helyen végzett, az ellenzék vezető ereje lehet – ami a saját várakozásaihoz és az ellendrukkerek félelmeihez képest visszaesés. Hiába ünnepelt az AfD látványosan, a cél, miszerint legalább az egyik tartományban a szimbolikusan (is) fontos első helyet szerzi meg, nem jött össze. Az AfD maradt az, ami a választások előtt is volt: egy erős, de nem a legerősebb keletnémet néppárt.

 

Miért lódulhatott meg az AfD ennyire éppen a keletnémeteknél? És elérte-e a lehetőségeinek maximumát?

 

Miért lett a keletnémetek pártja az AfD?

 

Az AfD 2013-ban nyugatnémet pártként alakult: egy hamburgi professzor körül jöttek össze páran egy Frankfurt am Main melletti kisvárosban, hogy létrehozzanak egy neoliberális, polgári, euróellenes pártot. Az AfD repertoárja később kibővült: az alapító-pártelnök, Bernd Lucke elűzésével a párttagság egyre inkább nyitott a nem gazdasági témák, mint az idegenellenesség vagy a konzervatív családkép felé. A 2015-ös „menekültválság” pedig az addigra gyakorlatilag tetszhalottá vált pártot felélesztette, és 2017-re az ország harmadik (a keletnémet rész második) legerősebb pártjaként a berlini Bundestagba repítette.

 

A pártot a mai napig a nyugatnémet vezetők határozzák meg, a keletnémetek a párt szélsőségeseit tömörítő Flügel (Szárny) csoportosulásban jönnek össze. Az, hogy az AfD mára a keletnémet tartományokban igazi néppárttá vált, értelemszerűen a párton belüli szélsőségeseknek kedvez, akik majdnem kivétel nélkül – ellentétben a hivatalos vezetőkkel – keletnémetek.

 

A párt keletnémet sikereinek több oka is van.

 

Az NDK nem tűnt teljesen el: felolvadt ugyan az NSZK-ban, de mégiscsak ott maradtak az emberek, akik ugyanolyan szocializáción mentek keresztül, mint bárki a posztkommunista térségben.

 

Azaz nem csak az utódpártokra, de az idegenellenességre is fogékonyak voltak. A nyugatnémet társadalom a hatvanas-hetvenes évektől kezdve – a beindult múltfeldolgozásnak, a társadalom multikulturalizálódásának és különösképpen az ezekkel összefüggő „hatvannyolcas” (mára jelentősen visszaszorult) kulturális-értelmiségi dominanciának hála – nyitott társadalommá vált.

 

A keletnémet területeken viszont elmaradt mindez. Az újraegyesülés – amely alkotmányjogilag az NDK megszűnését és NSZK-ba való felvételét jelentette – elfedte a társadalomfejlődésből következő különbségeket. Az újraegyesülés azt az illúziót keltette, hogy hirtelen mindaz, ami a nyugatnémet területeken is évtizedek alatt formálódott, alakult ki, percek alatt az egykori NDK területére is átterjedt volna.

 

Mivel az egységes Németországot értelemszerűen a nyugatnémet előzmények határozták meg, és mivel a nyugatnémetek számszerűleg is többségben voltak, nem tűntek ki olyan élesen a posztszocialista átmenet problémái, visszásságai, mint azon országokban, amelyek nem egy nagyobb nyugati nemzetrésszel egyesülve csinálták végig a politikai, gazdasági és társadalmi rendszerváltást.

 

Az egykori NDK területén azonban – hiába lettek gyorsabban felújítva a belvárosok, mint más posztszocialista országokban – ugyanúgy megvolt minden, amely a rendszerváltásokat másutt is kísérte: egyrészről a gazdasági visszaesés, az új elvárások, a keresztbe tört életutak okozta csalódás; másrészről az autoriter, zárt társadalmiságból fakadó antidemokratikus mentalitások.

 

„TELJESÍTSD KI A RENDSZERVÁLTÁST!” – AZ AFD SZLOGENJE AZ IDEI BRANDENBURGI TARTOMÁNYI VÁLASZTÁSI KAMPÁNYBAN. FOTÓ: AFD BRANDENBURG / FACEBOOK

 

Az NDK gyerekeit is kiöntötték az NDK fürdővizével

 

Az AfD sikerének okainál sokszor csak az utóbbira, a zárt társadalmiság mentális örökségére szokás gondolni. Pedig idegenellenesség azért Nyugaton is lehetséges.

 

Ráadásul a keletnémet AfD-t a rendszerváltás és átmenet frusztrációi is magyarázzák.

 

Tízezrek vesztették el 1990 után az állásukat, és szembesülhettek – már csak az átejtőernyőztetett új, nyugatnémet főnökök miatt is – egyfajta másodrendűséggel, amely a mai napig is meglévő keleti vs. nyugati jövedelmi különbségekben szintén megjelenik.

 

Az AfD pedig az ebből fakadó frusztrációnak is hangot ad. Miközben a nyugatnémetek között az AfD legfeljebb csak az idegenellenességre építhet – és ennek megfelelően kisebb is a lehetséges választói bázisa –, a keletnémetek között az újraegyesülés okozta gazdasági és társadalmi sebekből is táplálkozik. Aki a keletnémetek között az AfD-t ikszeli, nem mind náci, de még nem is biztos, hogy idegenellenes – hanem az AfD-t tartja az egyetlen igazi keleti erőnek.

 

Gregor Gysi szélsőbaloldali (linkés) politikus berlini plakátjain szokott mindig az állni, hogy „a Kelet hangja”. Mára azonban a Kelet hangja az AfD lett. Számos keletnémet azért szavaz rájuk, hogy így hívja fel magára a figyelmet. És tény: amióta az AfD betört a volt NDK területén, sokkal több érdeklődés, akár megértés fordul azon keletnémet tartományok felé, ahol ugyan a lakosság közel ötöde él, de csak az össznémet GDP tizedét állítja elő.

 

Az AfD ennyiben alkalmat adhat arra, hogy a német újraegyesülést ne csak a nyugatnémetek szemüvegén – azaz egy történelmi sikerként – lehessen látni. Mert ha a keletnémetek szemüvegét veszi fel az egész ország – márpedig az AfD sikerei miatt erre kényszerülnek –, akkor sok minden láthatóvá válik, amiről kevesebb szó esett eddig.

 

Az újraegyesülés után nagyon sokan elvesztették az állásaikat, gyárak, üzemek szűntek meg – nem ritkán csak azért, hogy eltűnjön egy nyugatnémet cég lehetséges konkurenciája –, emberek középkorúan kényszerültek munkanélküliségbe, majd más munkakörökbe. És mindeközben nem csak azzal szembesülhettek, hogy nem érik el a nyugatnémet életszínvonalat (és ez még akkor is zavaró, ha közben pedig a többi posztszocialista társadalomhoz képest – a nyugatnémet segítségnek hála – jelentősen fejlődtek), hanem eleve az egész 1989 előtti életük, társadalmuk egy hibának, egy félreértésnek lett beállítva.

 

Pedig az NDK bizonyos intézményei, gyakorlatai megőrzésre lettek volna méltók.

 

Talán az újraegyesülést is jobban kifejezte volna, ha nem csak egyirányú lett volna minden, ha nem csak a keletieknek kellett volna mindent, ami nyugati, átvenni. A nőjogok, a bölcsődei, egészségügyi ellátás, a lakhatás tekintetében az egykori NDK például szolgálhatott volna példaként is. Nem véletlen, hogy a keletnémet tartományokban, ahol a szocialista rendszer jól működő és széles bölcsődei és óvodai hálózatot épített ki, a mai napig könnyebb az anyaságot és a munkát összeegyeztetni, mint számos nyugatnémet tartományban, ahol manapság is irgalmatlan nehéz bölcsődei vagy óvodai helyet találni a kisgyerekeknek.

 

Ezen szociális kérdéseket, ügyeket hosszú ideig az utódpárt, a PDS (majd az abból kifejlődött Die Linke) vetette fel. Azonban a keletnémetek sokszor jogos, szociális alapú dühe, frusztrációja csak akkor lett érdekes, amikor az AfD révén mindez etnonacionalista színezetet is nyert.

 

Az NDK jobbratolódását tehát sokban meg lehetett volna akadályozni, ha az újraegyesülés baloldalibban, szolidárisabban valósul meg.

 

A menekültválságban persze előjött a keletnémet társadalom homogenitásából és zártságából fakadó jobboldaliság. De az ott felszínre tört idegenellenességet is részben magyarázza, hogy nem lettek megoldva égető szociális problémák, így amikor a menekültek anyagi támogatása felmerült, számos keletnémet érezte úgy, hogy őket és az ő problémáikat bezzeg nem kezelték, kezelik ekkora megértéssel nyugatnémet értelmiségi körökben.

 

Az, hogy ez túlzó és leegyszerűsítő érzés, teljesen mindegy, mert – amint Edmund Stoiber egykori bajor kormányfő szokta mondani – a politikában az érzések is tények. És így a tény az, hogy jogos, szociális frusztrációk tudtak megjelenni az AfD idegenellenes agendájában és nyelvezetében.

 

Az AfD kiugró eredménye mögött tehát meg kell látni azon okokat, amelyek egy antirasszista tüntetéssel nem orvosolhatóak.

 

Nem rosszabb a helyzet, mint „Nyugaton”

 

De azt is meg kell látni, hogy minden probléma, frusztráció, kelet- és nyugatnémet közötti különbözőség ellenére, egy olyan párt, amely más posztszocialista országokban – mint például Magyarországon vagy Lengyelországban – könnyedén akár a szavazók felét is elérheti, egy menekültválság után is legfeljebb a szavazatok egynegyedét hozza el.

 

Az AfD alig kapott többet Szászországban és Brandenburgban, mint a Nemzeti Tömörülés Franciaországban vagy a Szabadságpárt (FPÖ) Ausztriában szokott,

 

és messze nem kapott annyit, amennyit a PiS a lengyeleknél vagy a Fidesz a magyaroknál elért már.

 

Az AfD ennyiben a félig sikeres, félig kudarcos újraegyesülés lenyomata. Igen, itt van egy keletnémet társadalom, amelyben sok düh halmozódott fel, és amely még mindig másképp él, másképp gondolkozik, mint a szabadságban, multikulturalizmusban szocializálódott nyugatnémet többség. De ez az AfD már egy zárt társadalom maradványaiból tud csak élni: minden jogos düh ellenére se tud – éppen az idegenellenessége miatt – többeket megszólítani, mint amire nyugat-európai demokráciákban is mutatkozik szélsőjobboldali fogékonyság.

 

A SZÁSZ ZÖLDEK BÉCSBE IS ELVITTEK EGY PLAKÁTOT, AMIN MICHAEL KRETSCHMER CDU-S SZÁSZ MINISZTERELNÖK (BALRA) MELLÉ MONTÁZSOLTÁK SEBASTIAN KURZ VOLT OSZTRÁK KANCELLÁRT A KÉRDÉSSEL, MISZERINT MÉGIS MENNYIRE SIKERESEK AZOK A KORMÁNYOK, AMELYEKBEN A JOBBOLDALI POPULISTÁK IS SZEREPET KAPNAK? FOTÓ: SZÁSZ ZÖLDEK

 

Ahogy Svédországot, Ausztriát vagy Franciaországot se szoktuk kiírni a demokráciák közül, mert a szavazók negyede, ötöde akár szélsőjobbra ikszel, úgy a keletnémet tartományi választások esetén is az AfD eredményeiben nem holmi hihetetlen jobbratolódást, bebarnulást, hanem egy európai korszellem jelentkezését kell látni. Vészharangokat nem kell zúgatni. A szász és a brandenburgi választások ugyanis nem döntötték be a német demokráciát, nem weimarizálódik a berlini köztársaság.

 

Az össznémet politikára kifejtett hatások helyett ezért sokkal érdekesebb lesz majd azt megnézni, miként befolyásolják az eredmények az AfD-n belüli erőviszonyokat, az ottani nyugatiak és keletiek, mérsékeltebbek és igazi barnák közötti harcokat. Márpedig ha az AfD-ben – akár csak a jó keletnémet eredmények miatt – tovább erősödik a keletnémet meghatározottságú radikális befolyás (a nyugati mérsékeltebbek kiszorulásával), akkor mindez országosan inkább az AfD elszigetelődését, mint jelentőségét növeli majd.

 

CÍMLAPFOTÓ: Björn Höcke kampányol. AfD Brandenburg / Facebook

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Az egyik legnevesebb filmfesztiválon vitte haza az Eufória című sorozat első részében nyújtott teljesítményéért a legjobb pilotnak járó díjat.

Egy új kutatás szerint már napi 78 perc zenehallgatás is elegendő ahhoz, hogy fent tartsuk mentális egészségünket.

A kínai nagykövetség egyenesen megfenyegetett egy svéd írószövetséget, hogy ha nem vonják vissza a Kínában fogságban tartott író, Gui Minhai díjazását, „annak következményei lesznek”.

Bár nyíltan nem határolódott el Orbántól, Bakunak és Ankarának is beszólt Várhelyi Olivér. Mutatjuk, miket válaszolt a bővítési biztosjelölt!

Párizs blokkolta két nyugat-balkáni ország EU-csatlakozásának megkezdését: most elmondják, szerintük hogyan kéne csinálni a bővítést.

Az Európa utolsó diktatúrájának is nevezett országban független megfigyelők számtalan választási visszaélést jelentettek, a hatóságok ezekből egyet sem ismertek el.

Fideszes nincs a jelöltek között, a párt néppártbeli tagsága ugyanis még mindig revízió alatt van. De KDNP-s, felvidéki hidas és MKP-s vagy épp erdélyi RMDSZ-es politikus sem jelöltette magát pozíciókra.

A hét kérdése

Azt a sütit keressük, amihez reggelenként ugyanúgy tud lattét inni egy budai vállalkozó, mint odapörkölt feketét egy békéscsabai varrónő. Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Kinek kell Paks2? Akadályozza-e az áttérést a megújulókra? Lehet-e gazdaságos? Létezik-e ellátásbiztonság atomenergia nélkül? November 22-én.

És mindegyiktől lehet kóstolni! Ráadásul Budapesten! És még finomak is a borok. Nov. 23.

Fantasztikusirodalmi találkozó november 30-án!

Jávor Benedekkel, Stumpf Andrással és Bajomi-Lázár Péterrel december 12-ig.

November 22-től egészen december 15-ig a PIM-ben!

Ezt is szerettétek

Szerintünk az újságírókat korlátozó új szabályok nem felelnek meg az alkotmány követelményeinek, úgyhogy bepereltük az Országgyűlés Hivatalát és magát Kövért is.

Mikor lesz tárgyalás és ítélet? Mi lesz, ha nyerünk? Hogy néz ki egyáltalán egy kereset a házelnök ellen? Elmondjuk a perünk kulisszatitkait!

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Várhelyi a meghallgatásán profi teljesítményt nyújtott, más, nála jóval gyengébb biztosjelöltekkel ellentétben mégis csuklóztatják az EP-ben. Hogy miért?

Twitter megosztás Google+ megosztás