Összefogás néven új választási mozgalmat alapítanak felvidéki magyarok

2019.08.30. 20:35

Még akár a Hídból és az MKP-ból kiugró politikusokat is várják, csak legyen összefogás 2020-ra.

Összefogás néven új választási mozgalmat alapítanak felvidéki magyarok

Amint arról beszámoltunk, Szlovákiában lőttek a nagyobb magyar pártok összefogásának, 2020-ban jelen állás szerint külön indul a kormánypárti, Bugár Béla vezette Híd és a parlamenten kívüli, a budapesti kormánnyal szoros viszonyt ápoló Magyar Közösség Pártja (MKP).

Most azonban Összefogás (avagy szlovákul Spolupatričnosť) néven új szereplő tűnt fel a felvidéki magyar politikai palettán

írja az Új Szó. Az alakulat alapítói úgy gondolják, hogy az MKP és a Híd összefogása nélkül nem lesz a magyaroknak képviselete 2020 után a szlovák parlamentben. Mint írták, ők nem új pártot akarnak létrehozni, hanem egy nyitott platformot, „amely egyesíteni tudja a közösségünkért tenni akaró, nemzetünk sorsa iránt elkötelezett embereket, amely végre megteremtheti a kívánt és szükséges egységet” – vagyis ha nincs közös lista, akkor legyen inkább egy olyan lista, ami alulról jövő kezdeményezésként fogad be mindenkit, aki a magyar képviseletért akar tenni.

A mozgalom előkészítő bizottságában eddig heten vannak: Mózes Szabolcs, a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatója; Laboda Róbert, pedagógus, költő; Orosz Örs, a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője, az MKP Nyitra megyei képviselője; Kotiers Róza, a Pozsonyi Comenius Egyetem hallgatója, a Kétnyelvű Dél-Szlovákiáért mozgalom aktivistája; Szabó Krisztián, építész, civil aktivista; Bauer Edit, az MKP egykori európai parlamenti képviselője és Zászlós Gábor jogász, volt miniszterelnök-helyettes.

Ebben a videóban külön el is mondják céljaikat:

Vissza akarják állítani a jogállamiságot

A mozgalom egyelőre aláírást gyűjt az összefogásért, és egyeztetésbe fog kezdeni a programjukról, amelynek lényege, hogy a Smer uralma után a demokratikus pártokkal együtt állítsák vissza a jogállamiságot – ez egyben kritika is Bugárék felé, hiszen a Híd tagja a Robert Fico-féle Smer által vezetett jelenlegi kormánykoalíciónak. Ezen felül céljuk a dél-szlovákiai régió (a magyarok túlnyomó többsége itt él) gazdaságának fellendítése és a magyarság fogyásának megakadályozása is

Zászlós Gábor, az előkészítő bizottság egyik tagja elmondta, hogy nem zárják ki, hogy befogadjanak a Hídból és az MKP-ből távozó képviselőket is.

Sajtóértesülések szerint ugyanis Nagy József volt EP-képviselő, Sólymos László környezetvédelmi miniszter, Pfundtner Edit igazságügyi államtitkár, talán Gál Gábor igazságügyi miniszter és Rigó Konrád kulturális államtitkár is távozna a Hídból. Az új kezdeményezésben szerepet vállaló Zászlós Gábor erre rímelve interjút is adott az Új Szónak, amiben elmondta: azokat, akik már kormányzati tapasztalattal rendelkeznek – a miniszterek és az államtitkárok –, kár volna kihagyni, tapasztalataikat nem hasznosítani.

Az Összefogás mindenesetre most elkezd aláírásokat gyűjteni: ha összejön legalább tízezer szignó, regisztrálják a mozgalmat.

A Híd és az MKP nem ájult el

A mozgalom megalakulására a Híd szkeptikusan reagált:

a Híd szóvivője, Debnár Klára szerint az Összefogás a neve ellenére csak tovább forgácsolja a magyar szavazatokat,

csak úgy, mint a májusban alakult Magyar Fórum.

Az MKP szerint amíg nem világos a mozgalom tartalma és szándéka, addig ugyanúgy viszonyulnak hozzá, mint a Zuzana Čaputová szlovák államfőt is adó centrista-újhullámos szlovák párt, a Progresszív Szlovákia nemrég bejelentett magyar platformjához.

Hogy egészen pontosan milyen mozgások vannak a szlovák politikában, azt a hónap elején itt foglaltuk össze.

FOTÓ: Összefogás / Facebook

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől
Pintér Bence
Pintér Bence az Azonnali külsős munkatársa

Nappal újságíró a győri Ugytudjuknál; éjszaka fantasztikus irodalomról író blogger.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek