Lőttek a felvidéki magyar együttműködésnek: külön indul a Híd és az MKP

Szerző: Bukovics Martin
2019.08.26. 20:27

Mégsem köt választási koalíciót a Híd és az MKP, legalábbis a Híd erről döntött. Így a közös 7 százalék helyett külön-külön kell 5-5 százalékot megugraniuk februárban.

Lőttek a felvidéki magyar együttműködésnek: külön indul a Híd és az MKP

Külön utakon vág neki a 2020-as szlovákiai parlamenti választásnak az Orbán-kormánnyal jóban levő, de a szlovák parlamentben régóta nem tényező Magyar Közösség Pártja (MKP), valamint az éppen komoly botrányba keveredett Bugár Béla vezette Híd-Most, ami a szlovák kormánykoalíció tagja jelenleg is, derült ki hétfő este.

Az MKP és az onnan pont tíz éve kivált, az etnikai politizálás helyett az interetnikus együttműködést hangsúlyozó, a magyar mellett a többi szlovákiai kisebbséget is képviselni igyekvő Híd együttműködése mindenképpen egy kényszermegoldás lett volna csak: a Híd ugyan korábban magabiztosan megugrotta volna az ötszázalékos bejutási küszöböt a közvélemény-kutatások szerint, az EP-választásokon hozott 2,59 százalékos szereplés óta azonban 4,3 százalék körülire mérik Bugárékat. Jobban az MKP sem áll – most éppen 3,5 százalékra mérik a Menyhárt József vezette pártot –, ám a párt a Hídnál jobban tudja mozgósítani szavazótáborát, ezt mutatja az EP-választáson elért 4,96 százalékos eredménye is.

Ravasz Ábel, Bugár pártjának alelnöke a részleteket ecsetelve azt mondta,

a két szlovákiai magyar párt együttműködése azon bukott meg, hogy az MKP azt akarta, fele-fele arányban állítson jelölteket a két párt. Ám a Híd szerint nem lehet úgy tárgyalni, ha ez az első és egyben az utolsó ajánlata a tárgyalópartnernek.

Sajtóinformációk szerint a Híd országos tanácsának 35 tagja szavazott az MKP-val alkotott választási koalíció ellen, öten mellette, és ketten tartózkodtak. A Híd persze így sem marad összefogás nélkül: a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség nevű kispárttal együtt indulnak el a 2020-as választáson. Bugár az MKP-val való összefogás kudarcáról szóló hétfői sajtótájékoztajóján hangsúlyozta: látja, hogy mindkét párt szeretné megvédeni a magyar kisebbség érdekeit, de a Most-Híd továbbra is képviselni kívánja az összes többi kisebbséget is.

Nyár elején, az MKP és a Híd közötti tárgyalások kezdetekor még szó volt arról, hogy az MKP esetleg felkúszik a Híd listájára, vagy fordítva, ezt azonban mindkét párt kizárta azóta, ahogy azt is, hogy választási pártot hozzanak létre. Így már csak egy lehetőségük van a külön indulást leszámítva: ha választási koalícióként indulnak el jövő február végén. Koalíció esetén azonban már nem 5, hanem 7 százalékos bejutási küszöböt kell megugraniuk. Így külön-külön kell majd 5-öt.

A felvidéki magyar szavazókért a Híd és az MKP mellett harcba száll majd a centrista-újhullámos Progresszív Szlovákia is, amely Zuzana Čaputová elnökválasztási kampányában már kampányolt magyarul az óriásplakátokon, és amely párt pont a hétvégén állt elő a magyar platformjával, és azt ígéri, hamarosan bemutatja a kisebbségekről szóló programját is.

Ha jobban meg szeretnéd érteni a szlovákiai eseményeket, olvasd el az Azonnali Jarábik Balázzsal készített interjúját!

FOTÓ: Bukovics Martin / Azonnali

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek