Látványosan kiállt közönsége a zaklatással vádolt Plácido Domingo mellett

Szerző: Fekő Ádám
2019.08.26. 08:20

Nyolc nő állította, hogy zaklatta őket a világhírű operaénekes. A botrány utáni első fellépésén felállva tapsoltak neki.

Látványosan kiállt közönsége a zaklatással vádolt Plácido Domingo mellett

Általában nincs különösebben hírértéke, ha vastapsot kap egy operaénekes, pláne akkor nem, ha Plácido Domingóról van szó, de mivel a 78 éves művész vasárnap lépett fel első alkalommal azóta, hogy több nő is szexuális zaklatással vádolta, mégis az: Domingo Ausztriában lépett fel a Salzburg Fesztiválon, és már a színpadra lépésekor tapsot kapott, előadása végén pedig felállva köszönt meg neki mindent a közönség, ezzel egyértelműen utalva arra, ki mellett állnak a kérdésben – írja a Guardian. 

Augusztus közepén nyolc énekes és egy táncos számolt be arról az amerikai AP hírügynökségnek, hogy a világ egyik leghíresebb operaénekese szexuálisan zaklatta őket az 1980-as években. A nyolcból egy énekes vállalta arccal a történetet, a többiek név nélkül nyilatkoztak, mert féltek, hogy ellehetetlenítik őket a szakmán belül,

de akkor az újság további megszólalókkal erősíttette meg: nyílt titokként kezelik, hogy Domingo pályakezdő énekesnőket zaklat.

A cikkben ketten vallották, hogy lefeküdtek Domingóval, aki addigra már régóta legyeskedett: hozzájuk simult, ha egyedül volt velük, mivel ismerte az öltözők belépési kódját, váratlanul meglepte őket öltözködés közben. Éjszaka telefonálgatott nekik, karrierlehetőségekkel csábította a nőket, akik ha nemet mondtak, szerepektől, álláslehetőségektől estek el.

Domingo különösképpen amúgy nem is tagadta a dolgot: egy közleményben válaszolt, amelyben nyugtalanítónak és pontatlannak nevezte a nők történeteit, illetve kifejtette, harminc éve még mások voltak a társadalmi normák, mint ma, és szerinte aki ismeri, azt tudja, hogy senkit nem bántana.

Az események hatására azonnal lemondták Domingo amerikai koncertjeit augusztusra, de úgy tűnik, Európa bevállalósabb a kérdésben.

FOTÓ: Wikipedia

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek