Egyeseknek azért jobboldali, amiért másoknak baloldali: ma 90 éves Paul Lendvai

Ma ünnepli kilencvenedik születésnapját Paul Lendvai, magyar származású osztrák újságíró, elemző. Noha a magyar jobboldalon sokszor hazaárulónak kiáltják, második hazájában sokat tett azért, hogy Magyarország imidzse jó – talán a valóságosnál is jobb – maradjon.

Június közepén egy kiváló portugál étteremben ültem Strasbourg egyetemi részében egy osztrák történésszel, és valahogy a szó Paul Lendvaira terelődött. Mondta, hogy kedveli, ismeri az elemzéseit,

Kicsit csodálkoztam, azt hittem, esetleg valaki másról beszélünk. Paul Lendvai, noha párton kívüli, közismerten a szociáldemokráciához áll közel, a legendás kancellárnak, Bruno Kreiskynek nem csak életrajzírója, de politikailag is jó barátja volt. Magyarországon a jobboldali közegben Lendvai pedig eleve baloldalinak számít – ennek minden mellékes mellékhangjaival.

Kiderült: nem, nincs tévedésről szó.

Az osztrák történésznek Lendvai azért volt jobboldali, mert 2000 után megvédte a néppárti Wolfgang Schüssel vezette ÖVP-FPÖ-kormányt a nácizó vádaktól, ráadásul Jörg Haider kapcsán ugyanúgy, mint Orbán Viktor esetében kész Lendvai elismerni, felismerni a politikai tehetséget. Beszélgetőpartnerem szerint Lendvai Orbán-könyve sem elég harcos, nem elég baloldali, és eleve Lendvai szerinte túl sokat foglalkozik történelemmel (ami sajátos vád egy történésztől), különösen az egykori osztrák történelmi érdekszféra, azaz Délkelet-Európa országaival. Mindezek egy igazán balos bécsi értelmiségi szemében nem jelentenek mást: Lendvai jobboldali.

Mindez nem csak azért érdekes, hogy mennyire különbözőképpen lehet valakit látni – ami Magyarországon már gonosz baloldaliság, az Ausztriában még bőven jobboldaliság (és tény, hogy az egész magyar társadalom, beleértve az ellenzéki közéletet is, jobbra áll a nyugati értelmiségi mércék szerint) –, hanem azért is, mert a „vádak”, miszerint Lendvai túlságosan megértő akár radikális jobboldali politikusokkal szemben is, megállják a helyüket.

Lendvai nem jobboldali, erről egész életrajza tanúskodik (azaz az osztrák történész bizonyos értelemben nagyon is tévedett), de valóban, egyébkénti politikai nézetei nem akadályozzák meg abban, hogy folyamatokat, politikusokat dühök, moralizáló bunkósbotok nélkül elemezzen. És az ilyen elemzésekből többet megtudunk akár Jörg Haider, akár Orbán Viktor sikereinek okairól, mint morálisan túlfűtött elítélésekből.

Igen, Lendvai nem moralizálni akar, ő újságíró – még abban az értelemben, amilyen értelemben egykoron én is újságíró akartam lenni: információkat rendezve, folyamatokat bemutatva az élet és főleg a politikai folyamatok többjelentűségét, többes lehetőségeit tárva az olvasók elé.

Ha valaki azt mondta 2000 után, hogy Ausztria náci ország lett, Lendvai valóban megszólalt: elmondta, hogy mekkora botorság ilyet mondani, és mennyire nem értik például éppen a katolikus Néppárt (ÖVP) szellemi alapjait azok, akik egy ÖVP vezette kormányt bármilyen értelemben lenáciznának. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne bírálta volna az FPÖ-t vagy akár az ÖVP-t – de nem könnyen kimondható, semmit se jelentő vádakkal.

Ahogy Orbán kapcsán sem elégszik meg kiváló könyvében vagy interjúiban azzal, amibe a magyarországi balliberális értelmiségi egyrésze menekült, azaz a tehetetlen düh kiordibálásával. Hanem megpróbálta megérteni, miért lehetett képes Orbán arra a mindenképp figyelemre méltó és politikailag fantasztikus teljesítményre, hogy egy tízmilliós országot gyakorlatilag teljesen a minden korlátot vesztett hatalma alá vonjon.

Igen, Lendvai talán ebben az értelemben nevezhető konzervatívnak, mert érdeklik az előzmények, az okok, és nem moralizál, hanem analizál. És nevezhető liberálisnak is, mert elfogadja, hogy a világot sokféleképpen lehet látni, azaz a tőle eltérő politikusoknak, legyen ez Jörg Haider vagy Orbán Viktor, megadja az érdeklődés tiszteletét.

Cikkeit, könyveit ezért tudják azok bírálni, akiknek már „jobboldaliság”, ha valaki nem nácizik, és „baloldaliság”, ha valaki nem nacionalista.

A második világháború után, amit ellentétben több rokonával ő túlélt, a baloldalon találta meg politikai otthonát, ami több, mint két évtizednyi magyarországi jobboldali autoriter rendszer és végső pusztítás után kevéssé érthetetlen, kevéssé elítélhető tett.

1957-ben azonban elhagyta az országot, 1959 óta osztrák állampolgár. Bécsben először a Financial Times, majd az osztrák rádió (ORF) nemzetközi, angol nyelvű adásának lett munkatársa. Csak később váltott az angolból a német nyelvre, amelyet ma is – a Bécsben mindig is monarchikus hangulatot idéző – erős magyaros kiejtéssel beszél.

Ausztriában évtizedek óta megy az Europastudio című elemző műsora, mellette az Europäische Rundschau folyóiratot szerkeszti, és minden héten kolumnával jelentkezik a balliberális Der Standard napilapban, húsz könyve jelent meg eddig, amelyeket több nyelvre is lefordítottak.

Elhagyva Magyarországot, nem záródott be – mint oly sok menekült magyar értelmiségi – egyfajta disszidens párhuzamos világba. Egyrészről idegen nyelvekre váltott. Másrészről nem csupán Magyarországgal foglalkozott, hanem az egész közép- és dél-kelet-európai térséggel, különösen a harmadikutas Jugoszláviának és a már-már exotikus Albániának vált elismert szakértőjévé. Ezzel ki tudott törni a magyar, disszidens újságíró szerepéből – Paul Lendvai ma tényleg Ausztria egyik vezető újságírója,

És akinek köszönhetően számos osztrák ember Magyarország-képe még mindig a K-und K-nosztalgiától átitattottan pozitív. Pozitívabb, mint a magyar valóság. És pozitívabb, mint Lendvai megítélése Magyarországon, pláne a magyar jobboldalon.

És itt megint visszajutottunk a megítélésekhez.

Magyarországról szóló könyvei magyar patriotizmusról tanúskodnak (újabb ok, miért nevezte őt jobboldalinak strasbourgi beszélgetőtársam), ezekben tényleg számos magyar sajátosságot, szomorkodást próbált meg elmagyarázni a nyugatiak számára. És közben

Lendvai bizonyosan többet tett azért, hogy Magyarországot a németnyelvű világban ismerjék, tiszteljék, mint azok, akik Magyarországon őt hazaárulónak és hasonlóknak szokták nevezni.

De ez is egy magyar sors: akik ezt az izolált népet, kultúrát feltették a világ térképére, sokszor ezt csak külföldön tehették meg. Ahogy Nobel-díjasaink nagyrésze is nem csupán zsidó volt, de kiteljesedni is a mélymagyaroktól távol tudott.

Azonban Paul Lendvai mindezekre is csak elemző szemmel néz: tudja, hogy hosszú távon még Magyarországon is mindig a tehetség marad fenn a történelmi, irodalmi emlékezetben. Magyarországi megítélése kapcsán is csak ebben bízhat. Ausztriában azonban már életében megkapta mindezt.

Isten éltesse Paul Lendvai professzort!

Még márciusban, Bambergben készített interjúnkat Paul Lendvaival itt olvashatjátok újra el.