Mégsem leszel profi zenész tízezer óra gyakorlástól :(

Szerző: Petróczi Rafael
2019.08.25. 13:55

Két amerikai professzor megismételte azt a híres kutatást, ami először mondta ki: a kiemelkedő zenei teljesítmény kulcsa, hogy az ember legalább tízezer órát gyakoroljon. De van-e egyáltalán értelme erről beszélni olyan kutatások alapján, amik szinte csak női hegedűsöket vizsgáltak?

Mégsem leszel profi zenész tízezer óra gyakorlástól :(

„A gyakorlat teszi a mestert” – szól a híres mondás, amely a zenészvilágban úgy hódít, hogy tízezer óra gyakorlással bárki a legjobbak között találhatja magát, minden csak elhivatottság kérdése. Két amerikai professzor friss kutatása szerint ez merő leegyszerűsítés, és a siker hátterében ennél sokkal komplexebb tényezők állhatnak, mint a motiváltság vagy a genetikailag meghatározott tehetség.

De honnan jött ez a tízezerórázás?

A tízezer órás kijelentésnek egyébként van tudományos alapja: K. Anders Ericsson svéd pszichológus és társai egy 1993-as tanulmányukban vizsgálták meg, hogy a kiválasztott hegedűsök és zongoristák teljesítményét mennyiben magyarázza a gyakorlásra fordított idő. Ennek volt az egyik fő eredménye, hogy

az igazán jó zenészek húsz éves korukra legalább tízezer órát szánnak fókuszáltan gyakorlásra, azaz arra, hogy minden nap, módszeresen, teljes mértékben koncentráltan fejlesszék hangszeres tudásukat.

Az 1993-as tanulmány nem zárta ki az egyéb tényezőket sem, mint a zeneórák látogatása, a zeneelméleti tudás vagy a zenei versenyeken való részvétel, de Ericssonék szerint a zenészek közti minőségi különbség végsősoron leginkább abból fakad, hogy azok hogyan és mennyit gyakorolnak.

A tízezer órás szabály megihlette Malcolm Gladwell kanadai újságírót is, aki egy 2008-as, az átlagosnál sikeresebb embereket (mint Bill Gates vagy az elméleti fizikus Robert Oppenheimer) vizsgáló könyvében, a Kivételesekben azt igyekezett bizonyítani, hogy Ericssonék tézise nem csak a zenére, hanem az élet minden területére alkalmazható. A tízezer órás ökölszabály ezután került be a köztudatba.

Idén a clevelandi Case Western Reserve Egyetem pszichológusprofesszora, Brooke Macnamara és kollégája, Megha Maitra arra vállalkozott, megismétli az 1993-as kutatást, hogy lássák, ugyanazokra az eredményekre jutnak-e.

Ennek során – követve Ericsonnék módszertanát, akik a nemzetközi elismertséggel rendelkező Nyugat-Berlini Zeneakadémia hallgatóival dolgoztak – 26 hegedűst válogattak ki egy magasan jegyzett konzervatórium, a Clevelandi Zenei Intézet diákjai közül, akiket – az egyetemi karok besorolásai alapján – a legjobb és a jó zenészek kategóriáiba osztottak be. Ezen túlmenően további 13 leendő művészt is kerestek a clevelandi kutatók a saját egyetemük alacsonyabbra rangsorolt zenei tanszékén, ők lettek a kevésbé jól teljesítő hegedűsök.

A VIZSGÁLAT ALANYAINAK KIVÁLASZTÁSI ÉS BESOROLÁSI MÓDSZERTANA A KÉT KUTATÁSBAN. FORRÁS: A MACNAMARA-FÉLE KUTATÁS

A megismételt kutatás során ebben a három csoportban végeztek interjúkat a kutatók, igyekezve feltárni minden lehetséges tényezőt, ami a jobb teljesítmény mögött állhat, mint a gyakorlás egyes fajtáit (egyedül vagy zenésztársakkal, szisztematikusan vagy csak a saját örömére gyakorol-e az alany), a szolfézsismereteket, a zenehallgatási szokásokat, vagy a zenészi élethez nem kapcsolódó tevékenységeket, mint a vásárlási és az alvási szokások.

Módszertani kitérő: eléggé bajos, ha szinte csak női hegedűsöket vizsgálsz

Ha megnézzük a módszertani táblázatot, egyből szemet szúrhat, hogy az egyes kategóriák alapsokaságánál mindkét kutatásban messze felülreprezentáltak a nők a férfiakhoz képest. Míg például Ericssonék kutatásában a legjobb hegedűsök tíz főt számláló kategóriáját 107 nő és 3 férfi közül válogatták ki, addig ugyanezt a 13 fősre duzzasztott kategóriát Macnamaraék 136 női és 7 férfi zenészből állították össze. Ugyanilyen arányokat találunk a többi csoport esetében is mindkét kutatásnál. 

Holott a valóságban messze nem ennyire egyoldalú a nemi összetétel, még a hegedűsökön belül sem. A teljes zenésztársadalomra kiterjesztett adat erről nincs (ahogy átfogóbb kutatás sem a zenészek gyakorlási szokásaival és eredményességével kapcsolatban). A valóságot talán leginkább leíró felmérést az üzleti élet híreire szakosodott Quartz hírügynökség készítette még tavaly, amiben a világ húsz legnagyobb profi, szimfonikus zenekarának (köztük a berlini vagy a bécsi filmharmonikusoknak) nemi összetételére voltak kíváncsiak. Az eredmények magukért beszélnek: a 2438 főállású zenész 69 százaléka (1677 fő) volt férfi, és mindössze 31 százalék (761 fő) nő.

Ha az arányokat hangszerekre lebontva nézzük, még szembetűnőbb a nemi aránytalanság: úgy tűnik, 2018-ra is megmaradt az a történelmi örökség, hogy az úgymond fiús, robosztus vagy hangos hangszereken, mint a nagybőgő, a timpani, a tuba vagy a trombita elsöprő többségben férfiak játszanak, és mindössze

hárfán, fuvolán és hegedűn játszott több nő, mint férfi. És az utóbbi esetében sem olyan drasztikus mértékben, mint azt a két kutatás mintája tükrözi: a Quartz által vizsgált zenekarok hegedűseinek mindössze 52 százaléka volt nő.

AZ EGYES HANGSZEREKEN JÁTSZÓ ZENÉSZEK NEMI MEGOSZLÁSA 2018-BAN A VILÁG HÚSZ LEGNAGYOBB SZIMFONIKUS ZENEKARÁBAN. FORRÁS: QUARTZ

Akárhogy is nézzük tehát, az 1993-as és az arra reagáló 2019-es kutatás aligha tekinthető reprezentatívnak a teljes zenésztársadalomra nézve, aminek köszönhetően a megállapítások is minimum megkérdőjelezhetőek. Felvetődnek például olyan praktikus kérdések, minthogy

a női hegedűsök gyakorlásai szokásai, adottságainak, képességeinek fejlesztése nem tér-e el annyira mondjuk egy férfi hegedűsétől, vagy akár tubásétól, hogy ne lehessen általános következtetéseket levonni az eredményekből,

mint ahogy azt a két kutatás szerzői eredményeiket kommentálva megteszik.

Nem attól leszel virtuóz, ha mindenkinél többet gyakorolsz

A 2019-es kutatás eredményei szerint az egyedül történő gyakorlás mennyiségének csupán a kevésbé jól teljesítő és a náluk jobb zenészek között van jelentősége: míg az előbbi csoportba tartozók húszéves korukra átlagosan csak 6000, addig a felső két csoport tagjai eddigre már 11 ezer órányi gyakorlást tudhattak a hátuk mögött.

A mindenkitől elzártan történő gyakorlásra szánt idő jelentősége azonban a jó és legjobb hegedűsök között eltűntek, sőt, a legjobbak még valamivel kevesebb gyakorlással múlták felül a „csak jó” zenészeket. Összességében Macnamaraék szerint

az egyedül való gyakorlás és a magasabb zenészi teljesítmény között mindössze 26 százalékos összefüggés található.

AZ EGYEDÜL TÖLTÖTT GYAKORLÁSRA FORDÍTOTT ÓRÁK SZÁMA ÁTLAGOSAN A KÜLÖNBÖZŐ CSOPORTBA SOROLT HEGEDŰSÖK KÖZÖTT. FORRÁS: A MACNAMARA-FÉLE KUTATÁS

Hasonló tendenciát találtak Macnamaraék akkor is, amikor a zenészek gyakorlási módszerét (például hogy mit, mikor csináljanak a gyakorlás során, milyen technikával készüljenek rá a konkrét darabok gyakorlására, azok mely részeit hogyan gyakorolják ki) egy tanáruk tervezte meg, és arról folyamatosan konzultálhattak a tanárral. Ez a fajta gyakorlás a kutatók szerint csak 23 százalékos összefüggésben áll azzal, hogy kiből lesz jobb zenész.

A TANÁR ÁLTAL MEGTERVEZETT GYAKORLÁSRA FORDÍTOTT ÓRÁK SZÁMA ÁTLAGOSAN A KÜLÖNBÖZŐ CSOPORTBA SOROLT HEGEDŰSÖK KÖZÖTT. FORRÁS: A MACNAMARA-FÉLE KUTATÁS

Ha nem vagy motivált és tehetséges, felejtsd el, hogy zenész leszel!

Macnamara az eredményeket úgy kommentálta, hogy

amint az ember belép a magasan képzett zenészek kategóriájába, a gyakorlás mennyiségének már nincs (vagy legalábbis jóval kisebb) a jelentősége.

A megismételt kutatás arra nem vállalkozott, hogy általánosságban azonosítsa azokat a tényezőket, amik a gyakorlásnál többet számítanak, de Macnamara szerint az eredmények arra engednek következtetni, hogy az 1993-as tanulmánynál sokkal nagyobb jelentősége lehet a zenészpalánta motiváltságának, vagy az Ericsonnék által kritizált, nem tanulható tehetségnek. Ahogy Macnamara magyarázta, nem arról van tehát szó, hogy egyetlen tényező (a fókuszált gyakorlás mennyisége) áll mindenek felett, hanem egy sokkal komplexebb folyamatról beszélünk, amiben az egyik tényező vezet a másikhoz.

„Például egy gyerek, aki élvezi, hogy hegedűn játszhat, boldogabban és koncentráltabban gyakorolhat, mert azt nem házifeladatként, munkaként éli meg” – mutatott rá a kutató.

Máris elkezdődött a tudósok cicaharca

A tanulmányt még csak augusztus 21-én publikálták, de már két nappal később megszületett a válasz az 1993-as, eredeti munka szerzőitől. Anders Ericsson szerint, aki jelenleg a Floridai Állami Egyetem professzora, Macnamaraék kutatásában nem volt objektív különbség a jó és a legjobb zenészek között, így nem is csoda, hogy nem találtak szignifikáns különbséget a gyakorlásra szánt idő tekintetében. (Miközben a megismételt tanulmány ugyanazzal a módszertannal dolgozott, mint az eredeti.)

Ericsson a friss eredményekkel szemben azzal érvelt, hogy az emberi testet kivételesen terhelő fókuszált gyakorlás során az egészséges egyén DNS-ében egy sor, a magasabb teljesítményt elősegítő alvó gén aktiválódik, illetve élettani folyamat indul el. Azaz „az ilyesfajta gyakorlás előnyei mindenki számára elérhetőek, aki szeretné növelni a teljesítményét” – magyarázta a kutató.

Hasonlóan válaszolt az eredeti tanulmány egy másik szerzője, a jelenleg a Leuveni Katolikus Egyetemen professzor Ralf Krampe is, aki – állítása szerint – sosem mondta, hogy egy zenész teljesítményét ne magyaráznák olyan tényezők is, mint a gyakorlás minősége vagy éppen a szülői és tanári támogatás, csak éppen a fókuszált gyakorlás szerinte messze a legfontosabb komponens. Éppen ezért úgy gondolja – Ericssonnal összhangban –, hogy a megismételt kutatás végsősoron nem kérdőjelezi meg a munkájuk eredményeit.

Válaszában Macnamara elmondta: fontos, hogy az emberek megértsék a gyakorlással elérhető eredmények határait. „A gyakorlás jobbá tesz a tegnapi önmagadnál, legtöbbször. De nem biztos, hogy jobbá tesz, mint a szomszédod. Vagy egy másik gyereknél a hegedűórán.”

NYITÓKÉP: Whiplash / Facebook 

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek