+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Guba Ágoston
2019. augusztus 22. csütörtök, 15:25
A klímaváltozás egyedülálló kihívás az emberi történelemben: nem olyan helyzet, amikor csupán a saját elméleti konstrukcióinkat kell legyűrni.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Minden racionális vitát örömmel kell már fogadnunk a magyar közéletben, az pedig külön örvendetes, hogy a klímaváltozás témájában egyre több, olykor egymással vitázó vélemény is olvasható a magyar hírportálokon (igen, még a kormánypártiakon is). Most csak két, általam fontosabbnak tartott véleményre fogok reagálni. Az egyik Tóta W. Árpád cikke, mely közel két hete látott napvilágot a hvg.hu-n, a másik Ésik Sándor az Azonnalin is megjelent írása.

 

A különböző stílus és a részben eltérő tartalom ellenére a két cikkben sokkal több a közös, mint elsőre gondolnánk. Tóta W. Árpád egyértelműen, Ésik Sándor kevésbé nyíltan, de azért tetten érhetően érvel amellett, hogy amiképpen más problémák kapcsán korábban is, az emberiség (remélhetőleg) a klímaváltozás felett is győzelmet fog aratni – mindenekelőtt a technika segítségével. Mindkét szerző oszt tehát egyfajta optimizmust. És meglátásom szerint mindkét szerző – és jó okkal gyaníthatjuk, hogy velük együtt még sokan mások – súlyos kategóriahibát ejt.

 

Ez a hiba röviden abban áll, hogy a modernkori klímaváltozást, valamint ennek lehetséges megoldásait különböző történelmi események, vagy a történelem során megjelent gazdasági, jogi, társadalmi, stb. problémák analógiájára képzelik el.

 

Pontosan ez a kategóriahiba teszi lehetővé a gondolatmenetükben megjelenő optimizmust. De nézzük meg egy kicsit konkrétabban, hogy mire is gondolok.

 

A klímaváltozást nem csak mi találtuk ki, mint a jogot vagy a gazdaságot

 

Tóta W. Árpád a klímaváltozás elleni harcot azokhoz a problémákhoz hasonlítja, amelyeket az emberiség a történelem során technikai fejlődés révén legyőzött, Ésik Sándor pedig a klímamozgalmat (tekintsünk el most ennek a pontos definíciójától) hasonlítja különböző politikai mozgalmakhoz, példának az antirasszista és a nőjogi mozgalmakat felhozva.

 

Valójában azonban mind a szegregáció, mind a szavazati jog megvonása a nőktől teljes mértékig egy elméleti konstrukció eredménye, még akkor is, ha ennek húsbavágó következményei voltak.

 

A konstrukció megváltoztatásával (pl. elfogadva azt, hogy a nők a férfiakkal egyenjogúnak tekinthetők) a probléma felszámolhatóvá válik, még ha ez nem is egy csapásra történik.

 

Éppen ezért nem szükségszerűek, hiszen a jog, a gazdaság – annak ellenére, hogy hatással van mindennapjainkra – végső soron elméleti konstrukciók. Egy csoport, egy társadalmi jelenség ilyen-olyan megítélés függvénye. A klímaváltozásnál azonban nem ez a helyzet. A gondok nem – vagy legalábbis nem csak – egy elméleti konstrukcióból erednek. Egyrészt a komfort utáni vágyunk már-már determináló jellege (vö. Ésik Sándor néhai macskájával) idézi elő, másrészt az ennek következtében a levegőbe kerülő üvegházhatású gázok.

 

Ennek a rettenetesen durván felvázolt különbségtételnek van egy további folyománya. A jogkiterjesztések, a technikai megoldások, stb. esetében – bármennyire jó és a szenvedés mennyiségét csökkentő lenne minél előbb megvalósítani őket – az emberiség (nem az egyén!) bizonyos értelemben ráér. Tóta W. Árpád megfogalmazásában a „sötét hiedelmeket a betű, a nyomtatás, az adattárolás és az iskola” szorította vissza, csakhogy Gutenberg nyomdája és Kant Válasz a kérdésre: mi a felvilágosodás? c. esszéje között több, mint háromszáz év telt el.

 

Ésik Sándor szerint azoknak, amiket a mostani klímaaktivisták csinálnak, „valamikor 2060-70 környékén lesz majd döntő politikai súlyuk”. Valószínűnek tarthatjuk, hogy még erre az optimistább becslésre is felvonnák a szemöldöküket a kutatók (ne feledjük: ráadásul csak politikai súlyról olvasunk), a másik időtartamról pedig ne is beszéljünk, különösen hogy a változás üteme minden jel szerint nem kiszámítható.

 

Ugyancsak nem biztos, hogy a gyorsan fejlődő technika vagy a már rendelkezésünkre álló találmányok komolyabb optimizmusra adhatnának okot.

 

Tóta W. Árpád szokatlan részletességgel mutatja be, hogy milyen technológia teszi lehetővé a szénvegyületek levegőből való kiszűrését és föld alatti, nem káros formában való tárolásukat, de még ő maga sem tud szó nélkül elmenni a technika drágasága mellett. (Valószínűleg a vállalatok még kevésbé.) Ráadásul ezeknek a technológiai lehetőségeknek a megléte egyelőre nemhogy csökkenést, de még stagnálást sem hozott magával a károsanyag-kibocsátás terén (hogy más számokról ne is beszéljünk). Az elektromos autók aránya még a viszonylag jómódú EU-ban is elhanyagolható, az árakat és a megkívánt infrastruktúrát figyelembe véve pedig kétséges, hogy robbanásszerű változás lesz.

 

Az ökoszisztémát nem könnyű „megszerelni”

 

Egy további szempont, hogy mindkét szerző nagyban leegyszerűsíti a környezetszennyezés elleni küzdelmet, mely mintha nem állna másból, mint hogy kiszivattyúzzuk valamiképpen a szénvegyületeket a légkörből. A már egyetlen faj eltűnését is nagyban megszenvedő ökoszisztéma jóval bonyolultabb egy elromlott artefaktumnál, amely egyszerűen megszerelhető (Tóta W. Árpád). És akkor még egy szót sem ejtettünk a másik rémről: a mindenütt jelenlévő műanyagszennyezésről. A háború tehát több fronton zajlik.

 

Előfordulhat – válaszolhatja mindkét szerző –, hogy az elképesztő ütemben fejlődő technikai tudás és annak alkalmazása végül megnyeri a versenyfutást a klímaváltozással szemben. Hogyne, előfordulhat. Ennek megint csak a probléma összetettsége gördít akadályt az útjába.

 

Egy technológiai újítás ugyan kiküszöbölhet egy problémát, de nincs semmi biztosíték arra nézve, hogy nem hoz magával egy másikat:

 

az autók elterjedése ugyan megoldotta a nagyvárosokban hatalmas mennyiségű lótrágya jelentette epidemiológiai veszélyt, cserében viszont fokozta a légszennyezést. Ahogy arra sincs biztosíték, hogy a probléma egyik terén megvalósított technikai megoldással párhuzamosan a megoldás megjelenjen a probléma másik terén is. A 18 év múlva vezetni nem tudó (elsősorban nyugati nagyvárosi) fiatalok majd az önvezető elektromos autókban ülve tudják kinézni a vadonatúj okostelefonjukon az olcsó repülőjegyet a legközelebbi úti céljukhoz.

 

A klímaváltozás emellett olyan globális fenyegetést hordoz, amivel a legtöbb történelmi példánál egyszerűen nem kell számolni. A klímaváltozás még a nukleáris háború rémképével sem vethető össze (ahogy ezt például Yuval Noah Harari teszi), hiszen ott az azonnali pusztulással kell szembenézni, ráadásul a vitás ügyeket kifizetődőbb diplomáciai úton megoldani, ez a két körülmény pedig nagyban befolyásolja a döntés aktusát.

 

A klímaváltozás pusztítása folyamatos, a döntés meghozásához tömegek szükségesek, és döntést újra és újra, egy élethosszon keresztül kell meghozni.

 

A klímaváltozásból eredő károk megoldásában a legfőbb nehézséget éppen az jelenti, hogy nem képzelhető el a történelmi változások analógiájára, és globális jellegét illetően nincsen olyan történeti tapasztalatunk, amely bármilyen fogódzót is kínálhatna. (Ugyanezért kell jókora fenntartásokkal kezelni azt is, ha a klímaváltozás problémáit az elnyomó-elnyomott marxista terminológiájával írják le, és azonnali öko-proletárforradalmat követelnek.) Az egyetlen összehasonlítási pontul szolgáló jelenséget a nagy földtörténeti kihalási események szolgáltatják, amelyekről a tudásunk annyi kézzelfogható segítséget jelent, mint egy jól megírt sci-fi.

 

Greta Thunberg vagy a facebookos teknősfotó tényleg nem segít túl sokat (bár azért ne felejtsük el, hogy attól még az a teknős valóban szenved), sőt, talán még részei is a problémának.

 

A klímaváltozás miatti „hisztit” azonban az emberiségre néhanapján rátörő depresszív rohamok közé sorolni – mint azt Ésik Sándor teszi – tulajdonképpen nem más, mint rengeteg és különféle tudós kutatási eredményeinek figyelmen kívül hagyása,

 

ezzel pedig el is tűnt az oly éles határ Jair Bolsonaro brazil elnök és azok között, akik szerint a jelenlegi fogyasztási szint mellett a felvilágosodás és a technika kart-karba öltve fognak mindnyájunkat elvezetni elektromos rollereken az új budapesti parkokba. Ami pedig azt a fájdalmat illeti, hogy a „huhogó zöldhiszti” (Ésik Sándor) nem bízik az emberiségben – hát, a XX. századi történelemre pillantva talán nem kell ezen annyira csodálkozni.

 

Hozzászólnál a klímavitához? Ide írj!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Ilija Ivić az első koszovói szerb, aki Koszovó nemzeti mezét húzza fel Szerbia helyett, édesanyját ezért rúghatták ki pristinai munkahelyéről.

Arra kéri a koronavírus-gyanús helyeken járt dolgozóit az Európai Parlament, maradjanak otthon. Az Európai Bizottság viszont már kevésbé szívbajos.

Újabb négy politikus távozott, mert nem látnak már lehetőséget a konzervatív, jobboldali politizálásra.

Lesz-e hatással a Párbeszéd és az LMP közeledésére, hogy a DK éppen nagyban gyengíti az MSZP-t? Kik fognak tárgyalni minderről? Megkérdeztük!

Mi volt Gyurcsány legjobb húzása? Melyik elszakított nemzetrész fáj neki legjobban? Vágó István négy válaszból dönthet, és van, hogy a
közönség segítségét kéri! Videó!

Fókuszban: Orbán Viktor huszonkettedik évértékelője.

Egészen meglepő helyen tűnt fel a zalai termálváros: Európa legjobb helyeit listázva szavazták fel a tizenkettedik helyre a titokzatosan működő European Best Destinationsön.

A hét kérdése

Szombaton új parlamentet választ Szlovákia. Te kinek drukkolsz? Ez a hét kérdése, az Azonnalin te is szavazhatsz!

Azért ide elnéznénk

Mármint Kádár Barnabás, a momentumos jövőkutató. Február 26, Pannon Kincstár.

Szász Lilla a portugál exgyarmatok lakóinak visszatelepítését fotózta végig. Tárlatvezetés február 28-án.

Moldvai és gyimesi csángó táncház Budán február 29-én.

Történelmi diorámák, Star Wars-os csatajelenetek és világháborús terepasztalok Legóból Érden, a Magyar Földrajzi Múzeumban február 29-én és március 1-jén.

Mi vár Szlovákiára és a szlovákiai magyarokra a
február 29-ei választások után? Beszélgetés a Három
Hollóban március 2-án.

Ezt is szerettétek

A Fidesz EP-delegációjának vezetője szerint az EPP-vel szemben ők a nyugodt erőt képviselik, Habonynak és Mészárosnak pedig semmi
köze hozzájuk.

Igor Matovič a szlovák politika elszabadult hajóágyúja, mégis pont ez nyerheti meg neki a választásokat Szlovákiában.

Sokadik kormányzati kísérlet után is él és virul a famaffia. Elmondjuk, miért.

Merkel nem tudja teljesen meghatározni, hogy ki kövesse a kancellári székben. Nem volt ez másképp Helmut Kohl után sem.

A Fiat Professional kiemelkedően nagy jelentőséget tulajdonít a környezetvédelemnek, így folyamatosan új, jövőorientált megoldásokon dolgozik, annak érdekében, hogy mérsékelje az embert és a természetet érő káros hatásokat.

Twitter megosztás Google+ megosztás