+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Balázs Borbála
2019. augusztus 20. kedd, 15:34
Ahelyett, hogy az európaiság és a szabadság nevében ünneplünk egy nárcisztikus diktátort, jó lenne azzal foglalkozni, hogy mi hogyan alakíthatjuk a történelmet. Válasz Kardos Gábornak.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Heroikus nem vagyok, sőt, de tudatában a történelemre gyakorolt hatásomnak szeretnék válaszolni Kardos Gábor cikkére, amiben Napóleon állítólagos mai napig tartó hatását fejtegeti.

 

Kezdjük ott, hogy a történelmi személyek születésnapjának megünneplése eleve fölösleges energiapazarlás,

 

mert ilyenkor úgy, ahogy vannak, kivágjuk őket a múlt fényképéből, és átragasztjuk az éppen aktuális eszménk tüntimolinójára, olyan tulajdonságokat és hatásokat tulajdonítva nekik, amik nem is az övék. Vagyis kiragadjuk őket elmúlt életük és környezetük bonyolult szövevényéből és idealizáljuk őket. Csakhogy ezeknek az idoloknak a befogadása pszichésen nagyon megterhelő és környezetszennyező is, ha mondjuk szobrokat állítunk a fák helyére, vagy rengeteg szeméttel járó ünnepségeket rendezünk.

 

Ezen felül pedig Kardos Gábornak még öt dologban biztosan nincs igaza.

 

1. Napóleon karrierépítése és a „royalista felkelés”

 

Amikor a történettudományban nem jártas, vagy egyszerűen csak nem szemfüles olvasó a royalista szót látja, nagy valószínűséggel valami arisztokratikus, elit dologra gondol. Ha a szó pedig együtt áll a felkelés szóval, akkor (főleg ha az illető a szocialista történetírásban szocializálódott) esetleg jogosnak, sőt pozitívnak találhatja Napóleon kartácsos akcióját, amikor Párizsban az emberek közé lövetett.

 

Csakhogy jelen történelmi példánkban a „royalista” a Vendéek felkelésében  résztvett parasztokat és iparosokat jelöli, akik többek között a papjaik és egyházuk erőszakos államosítása meg a megnövekedett adóterheik miatt ragadtak fegyvert a köztársaság ellen. (De még ez sem ilyen egyszerű.) Ráadásul három ilyen felkelés is volt, amelyek története és a tudomány általi megítélése is elég bonyolult ahhoz, minthogy elintézzük ezzel az egy szóval: „royalista”.

 

Ha már valamihez hasonlítani akarjuk a francia forradalmat meg a köztársaság működését, akkor inkább a (városi) kommunista diktatúrákhoz lehet, mert a viszonyuk a vidéki lakossághoz igencsak hasonló jellegzeteségeket mutat. Napóleon tömegbelövetésének története pedig inkább szól az ő saját karrierjének építgetéséről, mint a nagyszerűségéről. Napóleon valóban elrendelte az 1799-1800 Vendée idején, hogy könyörtelenül járjanak el a fegyvert forgató felkelők ellen, de arra is utasítást adott, hogy a tömegeket ne bántsák (mint az első és második Vendéek-felkeléskor férfiak, nők és gyerekek ellen elkövetett mészárlások során), illetve a felkelők megnyerése céljából biztosította őket a vallásszabadságról.

 

Amellett, hogy ez a történet Napóleon saját karrierjének egyengetéséről szól, kiderül belőle, hogy a városban szocializálódott köztársaságiakkal ellentétben kisnemesi származásúként tudatában volt a parasztság és az iparosok fontosságának, vagyis annak, hogy ha őket kiirtják, nem lesz kaja.

 

2. Miért káros a történelmi mítoszgyártás?

 

Egy történelmi esemény után még kb. hetven évig él a történelmi emlékezet, utána mind az események, mind az ahhoz köthető személyek elvesztik jelentőségüket. Kihalnak az érintettek. Mivel már közvetlenül az események után, sőt közben is beindul a politikai propaganda mítoszgyártása, biztosak lehetünk benne, hogy ami eljut hozzánk, az nem a valódi, bonyolult és sokrétű történet.

 

Ezért sem mintája a bonapartizmus a populizmusnak. Sokkal inkább fordítva van ez a dolog: éppen az aktuális korszak aktuális politikai öntudatra ébredésének és az individualizmusnak a mértéke azok, amik létrehozzák a populizmust mintától függetlenül – ez lehet a történelem biológiája.

 

Nem tartom szerencsésnek a politikusok keze alá dolgozni és mai mintákat történelmi mítoszokkal megtámogatni: ez csak legitimálja és erősíti az emberek téveszméit saját magukról és a történetükről.

 

Éppen, hogy ennek kellene szembe mennie a történészeknek, újságíróknak, tudósoknak: a politikusoknak a hatalom megnyerése és megőrzése céljából sulykolt téveszméinek erősítése helyett a természeti valóságot kellene közvetíteni az embereknek, ellensúlyozva a politikai játszmák teljesen életidegen pszichózisát.

 

Természeti valóság alatt nem csak azt értem, amit látunk, hallunk, érzékelünk a természeti környezetből, hanem az emberi természetet, illetve az élőlények természetét, de még a történelem természetét is. Mivel ez a természeti valóság szinte felfoghatatlanul bonyolult, ezt mindenképpen jelezni és ismételni kellene a befogadók (olvasók, hallgatók stb.) felé. Amikor egy történelmi személyt vagy eseményt ünneplünk, az olyan, mintha virtuális szobrot állítanánk neki. Ezzel elkerülhetetlenül idealizáljuk.

 

Felmerül a kérdés, hogy akkor hogyan írjunk róluk. Megkockáztatom, hogy történelmi személyiségnek sem igazi, sem virtuális szobrot nem kellene állítani. De jó ötletem nincs – talán hagyjuk a szakemberekre? Vagy figyeljünk, hogy árnyalt képet adjunk a személyről? Vagy írjuk, ami jól esik, és majd jön valaki más, aki árnyalja a képet? Vagy ne írjunk róluk?

 

3. Ha valamit köszönhetünk Napóleonnak, az a nacionalizmus, nem az európaiság

 

Nem igaz az sem, hogy Napóleont egy emberként üdvözölték volna Európa lakói, főleg azok, akiket Napóleon a seregével megszállt. Ugyan miért lett volna üdvözlendő a fosztogatás, a beszállásolás, a besorozás, a háború? Nem igaz, hogy mondjuk a vidéki lakosság, amely a népesség nagy részét tette ki és a legtöbb terhet hordoznia kellett, ennek annyira örült volna. Sőt, a katonák sem meggyőződésből harcoltak.

 

A fentebb emlegetett történelmi események hatótávolsága miatt Napóleon azért sem forrhatott össze az európaiság és a világszabadság eszméjével, mert ezek széles körben a második világháború után fokozatosan kezdtek kialakulni és terjedni, és nem feltétlenül – sőt nagy valószínűséggel nem – egy közös őseszméhez kapcsolódnak. Aki ezt állítja, az a múltba réved, és teljesen figyelmen kívül hagyja mind az egyes országok történetét, mind az általa idealizált esemény vagy személy élete óta eltelt idők történéseit.

 

Amit esetleg Napóleonnak köszönhetünk, az a nacionalizmus eszméjének kibontakozása, de ezt is csak óvatosan gondolhatjuk, mert lehet, hogy nélküle is kialakult volna,

 

mint ahogy a különböző országok nacionalista hagyományai is különböznek egymástól.

 

4. A nagyhatalmi erőszak eléggé káros vízió

 

Szívünk joga vizionálni dolgokat, bár vigyázzunk vele, mert ha sokaknak van ugyanaz a víziója, az meg is valósul – erről szól az emberiség történelme, ahogy azt Yuval Noah Harari írja a Sapiens című könyvében. Ezért lehet, hogy nem a nagyhatalmi erőszakot kellene vizionálnunk, mert nem biztos, hogy ez jót tesz nekünk.

 

Számomra bizonyos jelek alapján úgy tűnik, hogy Németország éppen letér ezen, a 20. századi hagyományokat követő fegyverkezős-erőszakos nagyhatalmi törekvések útjáról, és mintha inkább az európai (és globális) békesség létrehozására törekedne. Ilyen jelek például a menekülők befogadása vagy a fegyverszállítások megtiltása, de még az is, hogy az országnak női kancellárja van.

 

Történelmileg igen, de a jelen időben ezért sem egészen érthető, miért lenne katonailag „még mindig megszállás alatt” Németország, ahogy azt Kardos Gábor írja. De ha még igaz is lenne, hogy fegyverkezésben elmaradottabb, ezt ellensúlyozva úgy tűnik, elég jól működnek a titkosszolgálatai, ami valószínűleg sokkal hatékonyabb mondjuk a terrorizmus elleni harcban. Vagy akár a klímaváltozás elleniben is az lehet. És ezt az irányt, vagyis a fegyverek háttérbe szorítását akár valamilyen mértékben tudatosnak is vélhetjük, lásd a fenti jelenségeket.

 

Itt jöhet az ellenérv, hogy Kína, Észak-Korea vagy Oroszország még mindig fegyverkezésben és hadviselésben gondolkoznak, és ne legyünk már naivak, stb. De azt senki nem állíthatja, hogy ezeknek a hatalmaknak a fegyverkezési mániáját ne lehetne egy teljesen más irányú gondolkodással leszerelni.

 

Merthogy ezt még nem próbáltuk ki, ellenben a hidegháborús fegyverkezési versennyel, amiről már kiderült, hogy nem éppen működőképes. Miért ne lehetne mondjuk konstruktív konfliktusmegoldással és békére törekvéssel megoldani a problémákat? Vagy természetesen kialakult közösségekre szabott megoldásokat találni?

 

5. Mit testesít meg ma Napóleon? Leginkább semmit, de biztos nem a szabadságot!

 

Visszakanyarodva Napóleon megítéléséhez és ahhoz, amit ő megtestesített: Napóleon ma már az európai lakosság számára nem jelent meghatározó figurát, többek között azért sem, mert nem él, illetve a fent említett ok, a történelem elavulási ideje miatt. A történettudomány is beárazta már a személyét, és a globalizáció erősödése is megkérdőjelezi a fontosságát.  

 

A történelmi eseményeknek vagy történelmi személyek cselekedeteinek inkább következményei vannak, de hatásaik az élőkre nincsenek, még ha ezt is érezzük.

 

Ezek érzések, nem tudományos tények.

 

Kardos cikke szerint Napóleonnak köszönhetjük azt az eszmét, hogy „az egyén alakíthatja a történelmet, a világ sorát meghatározhatja saját cselekvésünk”. Véleményem szerint ő ezt az eszmét sem akkor nem testesítette meg, sem ma nem lehet ezt így értelmezni.

 

Egyrészt azért, mert ő is elnyomással politizált, amiben egyáltalán nem érezhette az egyén, hogy ő képes lenne befolyásolni a történelem menetét. Legfeljebb azt érezhette, hogy Napóleon képes erre. Másrészt ez nem eszme, hanem ez egyszerűen tény. Az egyén minden mozdulata (mit vesz le a bolt polcáról) és lélegzetvétele (mennyi széndioxidot pöfög ki a kilélegzésén kívül) alakítja a történelmet, akár tudatában van ennek, akár nincs.

 

Harmadrészt pedig kérdéses, hogy egy nárcisztikus diktátor egyáltalán megtestesíthet-e olyan általánosan pozitívnak elfogadott eszméket, mint a szabadság vagy a szabad akarat. Szerintem ez képtelenség.

 

Teljesen függetlenül Napóleontól;

 

a régebbi korokhoz képest igenis a ma élő emberek vannak a leginkább tudatában a történelem folyására gyakorolt hatásuknak, és egyre többen vannak, akik élnek is ezzel az öntudattal.

 

Példának okáért ott az iráni nők biciklis tiltakozása vagy a Fridays for Future mozgalom, de akár a világ több országában rendezett tengerparttakarítások is ezt mutatják.

 

Az én vízióm a jövőről ugyanaz, mint az egyszeri szépségkirálynőé: világbéke meg ember és természet harmóniája. Ki csatlakozik inkább ehhez?

 

Olvasnál még Balázs Borbálától az Azonnalin? Ide kattints!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Éppen annak a kerületnek a polgármestere kelt ki egy rosszul parkoló autó ellen,
ahol a parkolási pénzek beszedése kérdéseket vet fel.

Rákosmente fideszes polgármestere, Riz Levente negyvennégy évesen hunyt el.

Nyilvánosan próbálják megszégyeníteni, akit zsebtolvajnak gondolnak. A városvezetés nincs elragadtatva.

Állítólag a saját termékeit favorizálja a cég a keresési eredményekben. A Google-t már megbírságolták ezért egyszer.

Ezentúl a titkosszolgálatoknak nyilvánosságra kell hozniuk, hogy mely újságírókkal, és miről háttérbeszélgettek.

A hét kérdése

A szélsőjobb által is oly sokat emlegetett európai életmód védelme névvel ellátott biztosi portfóliót sokan betámadták. Ha rajtad múlik, mire neveznéd át?

Azért ide elnéznénk

Kőváry Zoltán pszichológus válaszol a kérdésekre szeptember 19-én este.

Közlekedéstörténet minden mennyiségben szeptember
21-én, szombaton!

Milyen volt az erdélyi Magyar Autonóm Tartomány? Szeptember 27-én a Kutatók éjszakáján szó lesz róla.

Neoliberálisok, posztmarxisták, populisták vagy konzervatívok legyenek? Schiffer és Lányi megmondja. Szeptember 27.

Szeptember 28-án végig lehet kóstolni egy csomó gőzgombócot. Mellé koncertek.

Ezt is szerettétek

Ha már elkezdődött a tanév, itt az ideje kitombolni magunkat!

Kik azok, akikről első ránézésre nem mondaná meg az ember, hogy hosszú évek óta fideszesek? Összeszedtük!

Ugyan az ország nagy részében összefog az ellenzék, de ez nem jött össze Mosonmagyaróváron.

Összeszedtünk pár fideszest, akik vidéki létükre mégis befutottak karriert a fővárosban!

Twitter megosztás Google+ megosztás