+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Fekő Ádám
2019. augusztus 19. hétfő, 08:06
A Donyeci történetek olyan ízes humorral és stílussal mutatja be a Donyecki Népköztársaság teljesen értelmetlen hétköznapjait, hogy az tananyagnak és kikapcsolódásnak is tökéletes.

A nemzetközi filmvilág egyik nagy hiánya, hogy hagyományosan leszarják Kelet-Európát: ameddig a ruandai népirtásról már legalább három magas minőségű és közérthető mozifilm készült, addig az európai kultúrkör számára valójában sokkal súlyosabb délszláv háborúról a mai napig nem készült igazán erős darab (most Angelina Jolie szörnyűségét hagyjuk, a 2015-ös Egy tökéletes nap pedig legalább felsőközepes lett), pedig már 30 év is eltelt azóta. Ennek fényében annyira nem is meglepő, hogy

 

a 2014 óta zajló kelet-ukrajnai konfliktust nem dolgozza fel a nyugati filmipar, de abból ítélve, hogy még a szomszédos Magyarországon sem nagyon szokás semmit tudni az egészről azon kívül, hogy valamit szemétkednek az oroszok, gondolom továbbra is érdekesebb téma marad Afrika és Dél-Amerika.

 

A képleten talán a Csernobil-sorozat változtathat kicsit, aminek köszönhetően sokan kezdik el most felfedezni a térségben rejlő nyomorpornó-lehetőséget, de a szlávok valószínűleg nem elég egzotikusak ahhoz, hogy igazán bele akarjon mélyedni valaki a témába.

 

Ezért is óriási dolog, hogy 2018-ban megjelenhetett, és 2018-ban Cannes-ban díjat is nyert az ukrán Donyeci történetek (eredeti címén Donbass, pár napja könnyedén megtekinthető magyar felirattal is), ami nem kisebb feladara vállalkozik, mint hogy nagyjából képbe helyezze két óra alatt a nézőt azzal, mennyire értelmetlenek már a hétköznapok is a 2014-ben kikiáltott Donyecki Népköztársaságban. A szakadár államot a világ egyetlen hatalma sem ismeri el, és bár leginkább ki akarnak válni Ukrajnából, és csatlakozni Oroszországhoz, Vlagyimir Putyinnak a Krím mellett a legkevésbé sem áll érdekében ezt a területet is annektálni.

 

Épp elég bevallott és kevésbé bevallott katonai támogatást adni ahhoz, hogy folyamatos feszültség legyen a régióban.

 

Az amúgy sem túl vidám helyzetű Kelet-Ukrajnát végképp élhetetlenné sikerült tenni ezzel a húzással, hiszen annak ellenére, hogy a mindannapok részét jelentik a bombázások, igazából azt sem lehet kimondani egyértelműen, hogy háború van, azt meg pláne nem, hogy itt amúgy oroszokkal háborúznak. A maga módján egészen varázslatos környéket tavaly sikerült nekem is megtekintenem, azt a cikket itt el is olvashatod, de most térjünk vissza a filmhez!

 

 

Szóval a Donyeci történetek nem azt akarja, hogy sírjon a néző, hanem hogy el tudja képzelni egyáltalán az egészet: a rendező Szergej Loznyica eddig csak dokumentumfilmeket rendezett, és ez a múlt tökéletesen érezhető a filmen. Egyrészt azért, mert a szó szoros értelmében semmi nem történik benne, csak emberek életének egy részét látjuk, akik hétköznapi dolgokat próbálnak csinálni egy olyan térségben, ahol még az sem teljesen egyértelmű, ki irányít.

 

Az a cselekmény, hogy nincs cselekmény, hiszen a Donyecki Népköztársaságban a kisbetűs élet is épp elég kaland.

 

A koncepció egyszerű: a film egymáshoz sokszor csak a helyszín miatt kapcsolódó szereplők életéből mutat be általában maximum tíz-tizenöt perces részleteket. Láthatjuk a titkárnőt, aki képtelen hazavinni az édesanyját a hajléktalanszállóról, ott vannak a színészek, akiket azért fizetnek, hogy a híradóban panaszkodjanak a tönkrement életükről, találkozunk a német újságíróval, akinek egy ordibáló szakadár magyarázza el ordítva, hogy bassza szét az összes fasisztát, de még egy esküvőt is láthatunk, amit értelmezhető tisztviselők híján egy katona áld meg.

 

 

Szóval ha valaki őrületes feszültséget vár, az ne itt keresse, viszont ha az a vágyunk, hogy két óráig szinte mi is ott legyünk a megszállt területeken, és kicsit megértsük, mennyire kilátástalan ez az egész, akkor megvan a szórakozásunk. A Donyeci történetek nem csak figurákban figyelt a hitelességre, de helyszínválasztásban is: a Donyecktől 300 kilométerre lévő Krivij Rihnél forgatták, ami tulajdonképpen csak abban különbözik a megszállt területektől, hogy itt nincsenek a lakók közvetlen életveszélyben. Ezért nem csak sejtjük, hogy az omladozó panelházak, hiányos vagy már nem is létező betonutak, és még a Szovjetunióból maradt nyomorúságos középületek díszítik a helyszínt, hanem látjuk is őket az amúgy végig nagyszerű képeken.

 

Nagy előnye a filmnek, hogy nem próbál igazságot tenni sem egyes jelenetekben, sem az általános üzenetben. Az egyes szereplők motivációi pontosan úgy lógnak a semmiben, mint ahogy az egész konfliktus valódi mozgatórugói. Nincsenek főgonoszok vagy jótevők, csak egy teljesen indokolatlan helyzetet látunk magunk előtt működés közben. Nem sajnáltat senkit különösebben, leszámítva azokat az épelméjű embereket, akik csak nyugodtan szeretnének élni. A végig jelen lévő fekete humorral sikerült megelőzni a túlzottan szívszorító pillanatokat, hogy

 

annak láthassuk az egész donbaszi konfliktust, mint ami: egy rettentő szar helyzetnek.

 

Ha ezzel csak egy kicsit is közelebb jutunk ahhoz, hogy megértsük a saját térségünk problémáit, már megérte leülni megnézni a Donyeci történeteket, amihez most már amúgy magyar felirat is elérhető.

 

 

FOTÓK: Donbass

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Megszüntette volna a Madrid központjába behajtó autókat büntető intézkedést a város jobboldali polgármestere, civilek szerint emiatt sokat romlott nyáron a levegőminőség.

Ha Trócsányi megbukna az EP-meghallgatáson, és a kormány a helyére egy másik fideszes EP-képviselőt jelölne, azt a momentumosok nem szavaznák meg – mondta Fekete-Győr.

Több utcát is letakarítottak állítólag a Csarnoknegyedben szombaton, legalábbis ezzel dicsekszik a VIII. kerületi önkormányzat. Mutatjuk, mennyi látszik belőle most.

Csak egy kis áramszünet volt a támadás eredménye, de kiderült: valószínűleg nem ez volt a támadók célja.

Minél mérgesebb, annál erősebb: nem épp úgy történik a zöld fordulat a brit miniszterelnöknél, ahogy arra számítanánk.

A hét kérdése

Megjelent a nyomtatott Mandiner, de mellette van még Magyar Hang, Figyelő, Demokrata, és sok minden más is. Te melyikre rabolsz rá az újságosnál? Ez a hét
kérdése az Azonnalin!

Azért ide elnéznénk

Kőváry Zoltán pszichológus válaszol a kérdésekre szeptember 19-én este.

Közlekedéstörténet minden mennyiségben szeptember
21-én, szombaton!

Naná, ahogy azt az ausztrál gyökerű Rumjacks be is fogja mutatni szeptember 25-én a Dürer Kertben. További fellépők: The Crazy Rogues, Loch Nesz.

Milyen volt az erdélyi Magyar Autonóm Tartomány? Szeptember 27-én a Kutatók éjszakáján szó lesz róla.

Szeptember 28-án végig lehet kóstolni egy csomó gőzgombócot. Mellé koncertek.

Ezt is szerettétek

Ha már elkezdődött a tanév, itt az ideje kitombolni magunkat!

Kik azok, akikről első ránézésre nem mondaná meg az ember, hogy hosszú évek óta fideszesek? Összeszedtük!

Ugyan az ország nagy részében összefog az ellenzék, de ez nem jött össze Mosonmagyaróváron.

Összeszedtünk pár fideszest, akik vidéki létükre mégis befutottak karriert a fővárosban!

Twitter megosztás Google+ megosztás