A hongkongi tüntetések miatt mozgalom indult a Mulan-film bojkottjáért

Szerző: Fekő Ádám
2019.08.18. 18:25

Liu Yifei elég meglepő véleményt fogalmazott meg arról, kik mellé áll erkölcsileg a hetek óta tartó tüntetéssorozatban.

A hongkongi tüntetések miatt mozgalom indult a Mulan-film bojkottjáért

Mozgalom indult a majd 2020-ban megjelenő élőszereplős Mulan-film bojkottjára, miután annak főszereplője, az amerikai-kínai állampolgár Liu Yifei úgy érezte, érdemes elmondani a véleményét az egyre durvuló hongkongi tüntetésekről – írja a CNN. A túlzott kínai befolyás ellen és erősebb demokráciáért tüntető tömeget ugyanis már az elejétől brutális eszközökkel próbálja visszafogni a rendőrség, ennek ellenére Yifei mellettük állt ki a Twitter kínai megfelelőjén, Weibón:

„Támogatom a hongkongi rendőrséget. Lehet érte támadni. Szégyen, ami Hongkongban történik”

– írta a színésznő.

Az internet innentől két részre szakadt: a többség mélységesen elítélte, hogy egy az amerikai állampolgárság minden előnyét kiélvező ember leköpi azokat, akik a demokráciáért tüntetnek az utcákon, és már többtízezer ember szólította fel arra a világot, hogy bojkottálják a Disney Yifei főszereplésével készült filmjét.

Ezzel szemben a Weibón szinte elöntötték a színésznőt a támogató kommentek, az állami mikroblog talán annyira nem meglepő módon attól lett hangos, hogy milyen sokan bíznak a kínai kormányban.

A többi nálunk is ismert celebritás közül még Jackie Chan szólalt meg. Bár ő nem állt ki senki mellett egyértelműen, azért az jelzésértékű, hogy azt hangoztatta, ő az egész világon büszke rá, hogy kínai, és az ötcsillagos vörös zászlót mindenhol tisztelik.

A hongkongi tüntetéssorozat még júniusban indult, eredetileg azért, hogy ne módosítsák a kiadatási törvényt Hongkong és Kína között, ami miatt Kína simán elért volna a politikai üldözöttekig a független jogrendszerrel rendelkező Hongkongban. Bár a módosítást elvetették, a rendőrség brutális fellépése miatt folytatódtak a demonstrációk, a múlt héten pedig már a helyi repülőteret is elfoglalták és megbénították. Vasárnap zuhogó esőben is 1,7 millióra becsülták az utcára vonulók számát.

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek