+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Gyenge Dániel
2019. augusztus 16. péntek, 19:31
Napóleon zsarnoki, egységesítő uralma helyett manapság Európa országainak inkább a korai Egyesült Államok ideáit követve kéne együttműködnie.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Bonaparte Napóleon tagadhatatlanul nagy és tehetséges hadvezér volt, ugyanakkor – Kardos Gábor állításával szemben – kevésbé nevezhető az európai egység megtestesítőjének és a világszabadság szimbólumának.

 

Bonaparte Napóleon egy olyan Franciaország szülötte volt, melyet a „szabadság, egyenlőség, testvériség” zászlaja alatt kitörő forradalom egy kegyetlen, jakobinus diktatúra országává tett. Napóleon ebben az időben katonai parancsokként szolgált és kegyetlenül leszámolt a királypárti ellenforradalmárokkal: ágyútüzet zúdított rájuk.

 

Ez a cselekedet és uralmának további áldozatai éppen elég indokot kéne, hogy szolgáltassanak arra, hogy ne valamilyen dicsőséges történelmi személyként emlékezzünk rá.

 

Történelmi becslések szerint Napóleon zsarnoki uralma több százezer ember életébe került a folyamatos háborúskodásoknak köszönhetően. A hadvezér esete tipikus példája annak, mikor a fékek-ellensúlyok eltompulnak a hatalmas államszervezet mellett, s az egy személyben összpontosuló hatalom saját vagyonának és hatalmának növelése érdekében bizonyos törekvésekre hivatkozva intenzív háborút hirdet. A túlméretezett francia állam feje az 1800-as évek elejétől olyasvalaki lett, aki először magát konzullá, majd császárrá koronázta.

 

Egyenlőség és buzgó nacionalizmus

 

A fentiek tükrében a „világszabadság” koronás királyának nem nevezhető, hiszen Napóleon, a jakobinusok dédelgetett parancsoka inkább volt az „egyenlőség” híve, semmint a szabadságé. A francia forradalom is éppen azért torkollott egy véres, tragikusan végződő diktatúrába, mert az egyenlőség és a buzgó nacionalizmus kiütötte a szabadság nemes eszményét a mérleg serpenyőjéből.

 

Hogyha a világszabadság szimbolikus személyiségeit keressük, sokkal inkább George Washington körül kéne keresgélnünk, nem pedig Napóleonnál.

 

Washington is páratlan hadvezér volt a maga korában, aki a technikailag fejlettebb, fegyelmezettebb brit birodalmi hadsereg felett fölényes győzelmet aratott. Ugyanakkor nem rohanta le egész Amerikát és nem vezetett be zsarnoki uralmat, hanem megalapozott egy olyan politikai rendszert, mely hazáját a világ egyik legszabadabb országává tette. A francia Napóleon ezzel szemben bár győzelmet aratott számos európai nemzet serege felett, nem a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméjére épülő rendszert valósított meg, hanem a legkeményebb családi diktatúrát – nem sokkal jobbat, mint amit Kim Ir Szen hozott el Észak-Koreába.

 

Miután konzullá választotta magát a századforduló első éveiben, és a koronát is a saját fejére tette, erős központosítást vezetett be hazájában, helytartókat nevezett ki a helyi közösségek és intézmények élére, emellett protekcionista politikát folytatott: kontinentális blokádot vont Európa köré, hogy Nagy-Britanniát ellehetetlenítse. Egy olyan birodalom felépítésére törekedett, mely az ő és rokonainak kezében egyesül a francia nemzet nevében.

 

Napóleon egy tipikus buzgó nacionalista hadvezér volt, aki arra törekedett, hogy saját országának gazdasági, külpolitikai érdekeinek eleget tegyen, és az évszázados, kényszerű bezártságnak ellenállva rabigája alá döntse az európai nemzeteket.

 

Nem törődött nagyon az európai értékekkel, az évszázados hagyományokkal rendelkező birodalmak, királyságok sajátságos jellegével. Egyetlen célja volt, hogy francia szolgaság alá hajtsa Európát.

 

Korszakalkotó személy volt, aki felborította a kontinens vérkeringését. Igaz, szembeszállt a merev feudális hagyományokra épülő királyságokkal, ugyanakkor az ő uralma alatt sem feltétlenül volt kisebb szenvedés volt jobbágynak lenni, s átélni ki tudja, mennyi jogtalan fosztogatást. Ugyanis ennek a korszaknak is éppen azok voltak a legnagyobb áldozatai, akik a legalsó, politikai joggal nem rendelkező társadalmi réteghez tartoztak (arról nem is beszélve, hogy az abszolút központosított rendszer mennyi anyagi terhet rótt ezen szerencsétlen sorsú emberekre).

 

Napóleon egyesítő és „dicsőséges” háborúi a nacionalista érzéstől túlfűtött francia lelkek számára lehetnek példamutatók, de nem Európa számára. A korzikai születésű császárt sem jobbágyok tömegei ujjongták körül, hanem a dicsőségre éhes katonák, akiket éltetett a zsákmányszerző háború.

 

Tévedés azt gondolni, hogy Bonaparte Napóleon testesítette meg az európai egység eszményét: ennyi erővel bármelyik modern kori európai zsarnokot is ezzel a megtisztelő jelzővel illethetnénk. Egy erőszakosan megszállt kontinens feletti egyeduralom nem egyenlő az európai népek önkéntes, gyümölcsöző együttműködésével.

 

Nincs szükség a bonapartista szellemben politikailag egyesített Európára

 

Mindazonáltal a bonapartizmus öröksége valóban a mai napig él – ugyanakkor ez aggasztó, mivel egyre népszerűbb lesz a politikailag is egyesített Európa eszménye.

 

S hogy ez miért veszélyes? Mert Európát egy olyan kontinenssé teheti, ahol egy szűk bürokratikus elit a parlament jelentőségének csökkentésével koordinálhatja a sajátos történelemi múlttal rendelkező nemzetek politikai és gazdasági tevékenységét. Hogyha egységesített, globális hatalommá válna kontinensünk, az egyrészt nem működne zökkenőmentesen, komoly ellenállásba ütközne, másrészt pedig számos európai nemzetet elvágna hagyományos nemzetközi kapcsolataitól.

 

Kardos Gábor szerint Európa számára „az alapvetően nagyon racionálisan felvázolt” külpolitikai vízió „[a]z amerikai hegemónia helyett multilateralizmus, melynek vezető ereje az Európai Unió lehetne, amennyiben képes globális nagyhatalommá válni”. Azonban az amerikai hegemónia tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy a második világháború anyagi pusztításai megtérüljenek, és az addig háborúzó népek erejüket és energiájukat, adottságaikat olyan tevékenységbe fektessék, mely hosszú távon hozhatja el nemzeteik gazdagságát (gondoljunk a német gazdasági csodára).

 

Európának tehát nem egyfajta „bonapartista impériumként” kell működnie, mint Kardos mondja, hanem egy erősen decentralizált, lokalizált területként, ahol minden kisebb és nagyobb közösség abszolút befolyással van a helyi döntések meghozatalára.

 

Úgy is lehetne mondani, hogy Európa jobban mutatna ezer Liechtenstein kontinenseként, mint nagyra nőtt államok politikai egységének megtestesítőjeként. Az egységet ebben az esetben az egyetemes szabadságjogok, a polgári értékek és a szabad piac, illetve ezek védelmére korlátozódó Unió jelentené: nem kell semmi más ahhoz, hogy a polgárok gazdasági érdekei egymásra találjanak, ezt a feladatot megoldják a polgárok szabad döntései és a nemzetközi munkamegosztás.

 

Akármelyik nemzet egyesítené ennél több területen Európát és kapna domináns szerepet az Unióban – beszéljünk mondjuk a két nagyhatalomról, Franciaországról és Németországról –, az nem az európai nemzetek, hanem saját hazája javára központosítaná az intézményeket, valóban napóleoni uralmat vezetve be gazdasági és társadalmi értelemben is.

 

Egy ilyen birodalom már-már a Szovjetunióra hasonlítana – melynek számos népet nyomorba és szolgaságba döntő szuperhatalommá válásához közrejátszott az a tény, hogy egy grúz születésű, orosz nacionalistává vedlett diktátor és hadvezér a helyi közösségek érdekeit, hagyományait figyelmen kívül hagyva teremtette meg az orosz hegemóniát.

 

Lehet, hogy hatékony hatalmat lehetne faragni Európából, ha követnénk az „egy a tábor, egy a zászló” mantráját. Ugyanakkor nem ez az az út, mely elvezethet minket a kontinens virágzásához. Tekintsünk az Egyesült Államokra: a tengerentúli hatalom annak révén vált virágzó és dinamikusan fejlődő gazdasággá, hogy föderális berendezkedése és erősen korlátozott állama volt, továbbá vállalkozásbarát politikája révén jóval nagyobb teret biztosított a helyi közösségi, illetve egyéni kezdeményezéseknek is.

 

Európának ezt, a korai USA és a szabadság irányvonalát lenne érdemes követni, nem pedig az elnyomás és egységesítés napóleoni ideáit.

 

A szerző diák. Vitatkoznál vele, vagy hozzászolnál a kibontakozó Napóleon-vitához? Itt keress minket!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Az egyik legnevesebb filmfesztiválon vitte haza az Eufória című sorozat első részében nyújtott teljesítményéért a legjobb pilotnak járó díjat.

A kínai nagykövetség egyenesen megfenyegetett egy svéd írószövetséget, hogy ha nem vonják vissza a Kínában fogságban tartott író, Gui Minhai díjazását, „annak következményei lesznek”.

Bár nyíltan nem határolódott el Orbántól, Bakunak és Ankarának is beszólt Várhelyi Olivér. Mutatjuk, miket válaszolt a bővítési biztosjelölt!

Párizs blokkolta két nyugat-balkáni ország EU-csatlakozásának megkezdését: most elmondják, szerintük hogyan kéne csinálni a bővítést.

Az Európa utolsó diktatúrájának is nevezett országban független megfigyelők számtalan választási visszaélést jelentettek, a hatóságok ezekből egyet sem ismertek el.

Fideszes nincs a jelöltek között, a párt néppártbeli tagsága ugyanis még mindig revízió alatt van. De KDNP-s, felvidéki hidas és MKP-s vagy épp erdélyi RMDSZ-es politikus sem jelöltette magát pozíciókra.

Nagy szavak ezek, hiszen a miniszterelnök hónapok óta azzal küzdött, hogy még a saját képviselői egy része is torpedózza a terveit.

A hét kérdése

Azt a sütit keressük, amihez reggelenként ugyanúgy tud lattét inni egy budai vállalkozó, mint odapörkölt feketét egy békéscsabai varrónő. Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Kinek kell Paks2? Akadályozza-e az áttérést a megújulókra? Lehet-e gazdaságos? Létezik-e ellátásbiztonság atomenergia nélkül? November 22-én.

És mindegyiktől lehet kóstolni! Ráadásul Budapesten! És még finomak is a borok. Nov. 23.

Fantasztikusirodalmi találkozó november 30-án!

Jávor Benedekkel, Stumpf Andrással és Bajomi-Lázár Péterrel december 12-ig.

November 22-től egészen december 15-ig a PIM-ben!

Ezt is szerettétek

Szerintünk az újságírókat korlátozó új szabályok nem felelnek meg az alkotmány követelményeinek, úgyhogy bepereltük az Országgyűlés Hivatalát és magát Kövért is.

Mikor lesz tárgyalás és ítélet? Mi lesz, ha nyerünk? Hogy néz ki egyáltalán egy kereset a házelnök ellen? Elmondjuk a perünk kulisszatitkait!

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Várhelyi a meghallgatásán profi teljesítményt nyújtott, más, nála jóval gyengébb biztosjelöltekkel ellentétben mégis csuklóztatják az EP-ben. Hogy miért?

Twitter megosztás Google+ megosztás