250 éve született Napóleon Bonaparte, akit elég sokan az európai történelem legnagyobb alakjának tartanak. A negyedévezredes jubileumon túl is bőven van okunk röviden áttekinteni fő emberi és történelmi tanulságait.
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!
Öt pontban a 250 éve született Napóleon Bonapartéról, a korzikai tábornokról, aki pár évtized alatt teljesen felforgatta Európát, és akinek öröksége a mai napig jelen van a világban.
1. A bonapartizmus teremtette meg azt a modern populizmust, ami az elit, a nagypolgárság uralmának legstabilabb modellje lett
A XVIII. század végén, a francia forradalom jakobinus logikája mentén drámai méreteket öltött a politikai káosz (a forradalom sorra falta fel saját gyermekeit), és a nagypolgárság számára elfogadhatatlanul erős pozíciókat szereztek az alacsonyabb társadalmi osztályok.
mely a gyakorlatban mindig egy szűk elit hatalmát jelenti, de úgy, hogy az a lehető legszélesebb populáris bázissal rendelkezzen.
Paradox módon azzal ívelt fel Napóleon Bonaparte karrierje, hogy Párizsban kartáccsal lövetett az emberek közé, amivel nagyban hozzájárult a royalista felkelés leveréséhez. A bonapartizmus különféle formákban máig ősmintája annak, ahogyan a nagypolgárság politikai vezetője számára megteremtik a demokratikus legitimitás látszatát (pl. népszavazással), illetve egy vezető népszerűségét mint legitimációt alkalmazzák érdekeik érvényesítésére.
2. A bonapartizmus máig tartó öröksége
A modern francia nemzetállam nem csak azáltal a bonapartizmus örököse, hogy I. Napóleon volt az, aki a jogrendet és a felsőoktatást modernizálva megteremtette a lényegében máig érvényben levő intézményrendszert. Még érdekesebb itt külön kitérni a francia elnöki rendszerre.
A francia elnököt választják ugyan, de olyan erős legitimációt, úgyszólván uralkodói hatalmat kap, aminek mintaképét alighanem szintén a bonapartizmusban fedezhetjük fel.
bár a jelenleginél jóval erősebb belpolitikai és külpolitikai támogatásra lenne szüksége, hogy igazán hatékonyan végigvihesse azt a sokszor sikeres kommunikációs húzásokon és az alapvetően nagyon racionálisan felvázolt külpolitikai vízión túl. (Az amerikai hegemónia helyett multilateralizmus, melynek vezető ereje az Európai Unió lehetne, amennyiben képes globális nagyhatalommá válni.)
3. Európa ma is egyfajta bonapartista impérium
Mégpedig azáltal, hogy a világszabadság eszméjét az európaiság alapjává tette, a modern európai demokrácia alapelvévé úgy, hogy annak megszemélyesítője Napóleon volt, akit széles európai tömegek felszabadítóként üdvözöltek és nem valamilyen megszálló hadsereg fővezéreként.
és lehetővé tette azt, hogy a francia geopolitikában, a francia hegemóniában széles tömegek a világszabadság útját lássák a többi európai országban is.
Ezáltal a rendkívül erős ideológiai mozgósító erő által és persze páratlan hadvezéri tehetségével Napóleon a Római Birodalom óta példátlan európai hegemóniát teremtett, aminek tulajdonképpen ugyanúgy politikai örököse a mai Unió, mint ahogy az általa bevezetett nagy intézmények (Code Civil, stb.) örököse a modern francia állam.
mint Európa vezető hadereje. Az EU-tagországok közül ugyanis egyedül Franciaország globális nagyhatalom (az ENSZ BT tagja és atomhatalom), míg Németország például katonailag máig megszállt ország, mely nem rendelkezik globális erőkivetítési képességekkel (pl. repülőgéphordozóval, világszerte kiépített katonai bázisokkal) és nukleáris elrettentő képességgel.
A brexit végképp megpecsételi ezt a geostratégiai hegemóniát, ami által végső soron egyedül Franciaország képviseli az Uniót mint nagyhatalom, sőt: az Unió bizonyos értelemben a francia geostratégia szempontjából az ő szövetségi rendszerüknek is tekinthető – a többi nagyhatalom szempontjából mindenképp, mert ebben a világpolitikai játszmában ez a döntő tényező.
4. Nem kell az Európai Egyesült Államok
mert az sem célként, sem eszközként nem szükséges, és sok tekintetben nem megfelelő, félrevezető politikai eszme, aminek inkább valódi alternatíváját kell megtalálni és megvalósítani ahhoz, hogy az Európai Unió ténylegesen nagyhatalomként léphessen fel: a nyugati világ vezető erejeként.
Ezt ma a nemzetközi politikai térben egyedül Macron képviseli konzekvensen stratégiai célként – egyedül az ő külpolitikai víziójában, a mai bonapartizmus jövőképében jelenik meg reálpolitikaként. Tulajdonképpen Nagy Károly, a Napkirály és Napóleon óta sosem volt ennek komoly alternatívája és ma sincsen, amennyiben a modern európaiság a nagy francia forradalommal eredeti (francia) modelljétől végképp elválaszthatatlanná vált. Nemcsak elvi síkon és ideológiailag, hanem a geopolitikai gyakorlatban is.
5. A bonapartizmus mint kiút a jelenlegi civilizációs válságból
Végül térjünk vissza a kezdő gondolathoz: miért tartják sokan az európai történelem legnagyobb alakjának Napóleont? Az eddig felsoroltakon kívül van itt még valami, ami mindannyiunk számára személyessé teszi a kérdést.
Ilyen értelemben ő a par excellence romantikus hős, akivel elérte csúcspontját ez az eszme, de akinek sorsában a bukását is láthattuk. Nemcsak Napóleon személyes géniuszáról és varázsáról volt szó, hanem egy egész korszak ideáljáról, amit éppen ő fogalmazott meg legtalálóbban azzal a mondással, hogy „minden katona a tarsolyában hordja a marsallbotot” – vagyis bárki képes egyénként arra, hogy jelentősen alakítsa a történelmet. Tehát nem csak vele mint fővezérrel kapcsolatban érezhette ezt Európa, hanem a Grande Armée katonái mind ennek az eszménynek az erejével harcoltak – és emiatt tűntek sokáig legyőzhetetlennek.
Híres történet, mikor Napóleon pár hívével partra szállt az első, elbai száműzetésből visszatérve, e szavakkal állt az ellene kiküldött ezred elé: „Ha van bárki köztetek, aki megölné a császárát, itt állok!” – mire egy emberként álltak át, majd hasonló átállásoktól övezett diadalúton ment egészen Párizsig. Aligha volt a történelemben erősebb példa arra, hogy egy ember ilyen meghatározó világtörténelmi szerepet játszhat – de vele együtt is bukott el aztán Waterloo-nál ez az eszme is.
Azóta a tömegmanipulációs ideológiák, a populizmusok egyre kiteljesedő uralmának korát éljük (a nagy hősök és egyéniségek romantikus kora után az egyre irányíthatóbb tömegek kora jött) és
Márpedig a globális civilizációs válság megoldására mindaddig képtelenek leszünk, amíg nem tanuljuk meg újra azt a képességet, belső erőt és heroizmust, amivel az egyén valóban a világtörténelmet alakítani képes embernek tudhatja magát. A bonapartizmusnak van tehát a fent röviden átismételt történelmi leckéin túl egy kifejezetten etikai tanulsága is.
Kardos Gábor további cikkeit az Azonnalin itt tudod elolvasni. Vitáznál vele? Ide kattints!
MONTÁZS: Pintér Bence / Azonnali
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.