Cicciolina egykori pártja is Salvini ellen szervezkedik

Szerző: Techet Péter
2019.08.15. 07:45

A magyar származású pornószínésznő egykori pártja is azt kéri a képviselőktől: akadályozzák meg az előrehozott választásokat, mert ott mindenképpen győzne Salvini pártja.

Cicciolina egykori pártja is Salvini ellen szervezkedik

A múlt héten kirobbant olasz kormányválságnak, amelyet több cikkben is elemeztünk eddig, még mindig nincs megoldása.

Kedden leszavazta az olasz Szenátus többsége Matteo Salvini legás belügyminiszter javaslatát arról, hogy azonnal benyújthassák Giuseppe Conte miniszterelnök ellen a bizalmatlansági indítványt.

Így csak augusztus huszadikán dől el, hogy valóban bukik-e a jelenlegi kormányfő.

A bukás pedig egyáltalán nem biztos. Mert hiába akar a Lega – és az ellenzékből mellé állt, neofasiszta Olaszország Fivérei párt – új választásokat, Conte mögött összeállhat az Öt Csillag és a balközép. Éppen azzal a céllal, hogy ne győzhessen egy új voksoláson Salvini. Mind Beppe Grillo, az Öt Csillag alapítója, mind Matteo Renzi, egykori balközép kormányfő ezt támogatja.

Cicciolina pártja: fennáll az orbánosodás veszélye

Az olasz közéletben ugyanis többen attól tartanak, hogy egy előrehozott választáson Salvini olyan többségre tehet szert, ami akár egy autoriter fordulat lehetőségét is magában hordozza. A mostani közvélemény-kutatási adatok szerint ugyanis a Lega és a neofasiszták ketten együtt – azaz még Berlusconi nélkül is – megugornák a negyven százalékot, amely az olasz választási rendszer értelmében a mandátumok abszolút többségét már biztosítja.

Éppen ezért most a Radikális Párt szólította fel egy kiáltványban a parlamenti képviselőket: ne szavazzák meg az előrehozott választásokat.

Cicciolina egykori pártja leszögezi: „Salvini Olaszországa elősegítené a tekintélyelvűség visszatértét Közép-Európába”.

A balliberális törpepárt, amelynek Staller Ilona (ismertebb nevén Cicciolina) magyar származású olasz pornósztár 1987 és 1992 között parlamenti képviselője volt, arra figyelmeztet, hogy Salvinivel Olaszország abba az irányba indulna, ahol ma Orbán Viktor Magyarországa van.

STALLER ILONA A BALLIBERÁLIS RADIKÁLIS PÁRT SZÍNEIBEN ÜLT 1987 ÉS 1992 KÖZÖTT A RÓMAI PARLAMENTBEN. FOTÓ: WIKIPEDIA

Ursula-koalíció

A Radikálisok szerint a Lega sikerének egyetlen alternatívája van:

álljanak össze azon pártok a mostani olasz parlamentben, amelyek európai szinten igent mondtak Ursula von der Leyen bizottsági elnökségére.

Azaz az Öt Csillag, a balközép és a Forza Italia koalíciója tudná elejét venni a Radikálisok szerint a Lega győzelmének. A jobbközép, de Lega-ellenes Il Foglio napilap már a kormányválság kirobbanásakor egy ilyen – ahogy a lap írta – „Ursula-koalíciót” szorgalmazott. Most ezen ötlet mellé álltak be a Radikálisok is.

Salvini megmentette a Radikálisok rádióját, és most ez a hála?

A helyzet azért is érdekes, mert a Radikális Párt országos rádióadóját, a Radikális Rádiót (a Radio Radicale-t) éppen Salvini mentette meg az ötcsillagosok dühétől.

Miközben az Öt Csillag teljesen lecsökkentette volna a nonprofit, politikai rádióadó támogatását, amivel az olasz baloldal az egyik legfontosabb fórumát vesztette volna el, Salvini belügyminiszterként igent mondott a további finamnszírozásra. Az, hogy Salvini ebben a harcban az Öt Csillaggal szemben megvédte a Radikális Rádiót, azzal is összefügghet, hogy a grilloisták javaslata a Lega pártsajtóját is kellemetlenül érintette volna.

Bárhogy is van: a Salvinit megállítani akaró Radikális Párt rádióadója ma Salvininek köszönhetően tud működni.

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek