Egyáltalán nem új dolog az álhírezés, csak a közlőjüket hívták máshogy

Fekő Ádám

Szerző:
Fekő Ádám

2019.08.13. 12:13

Annyi hosszú elemzés született már a tényeken túli korszak eljöveteléről, hogy majdnem elfelejtettem, hogy a Fekete Bika kocsmában már rég megfejtették ezt az egészet.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Őszintén bevallom, kevés dolog tölt el olyan, kicsit keserédes örömmel, mint az új típusú médiáról és a vele kapcsolatos új kihívásokról írt végtelen oldalnyi elemző cikkek olvasgatása. Ugyebár nagyjából Donald Trump amerikai elnökké válása óta tudjuk, hogy ez már az úgynevezett posztfaktuális világ, amikor a tények átértékelődnek, megszülettek a véleménybuborékok, amikor mindenki a hangsúlyozottan úgynevezett saját valóságában él, és egyáltalán nincs rálátása a többi valóságra, mert ugyebár több valóság van. Ha mázlim van, még megjelenhetnek ezekben az okoskodásokban az Y-generáció megváltozott szokásairól szóló gondolatok is, és akkor le is van fedve nagyjából az egész világ.

Azért jutott ez eszembe, mert most a magyar posztfaktuális sajtónak újra sikerült megugrania a Vona Gábor lebuzizásakor iszonyatosan magasra tett lécet, és a Momentum EP-képviselőjét, Donáth Annát leplezték le épp azzal, hogy zaklatott egy 18 év alatti lányt egy éve a Sziget után.

Ez egy ilyen klasszikus tényeken túli történet: se értelmezhető történet nincs benne, mert a részletes beszámoló ígérete után már az elején ott van, hogy nem szeretnének igazából belemenni a részletekbe, még a helyszín is el van kicsit maszatolva, és úgy általában nem jön ki semmi azon kívül, hogy a szerző próbálja a szokásos határokon belül tartani a végeredmény perképességét.

Nyilván ezt a történetet is lehet elemezgetni, hiszen jól láthatóan most épp a Momentum az a párt, amit a leginkább le kell jártani az adónkból, és mivel valahol 10 százalék körül állnak, már nem elég pár gazdasági bűncselekményt és külföldi ügynökségről szóló oknyomozást írni róluk, hanem be kell vetni az atombombát.

10 százalék felett úgy tűnik, már az kell, hogy valaki pedofil, gonoszbuzi, nemi erőszakoló vagy kecskekúró legyen, hiszen mind tudjuk, hogy pár sikkasztást azért még bőven be tud venni a magyar választópolgárok gyomra.

Csak az a baj, hogy ezek a posztfaktuális világról szóló elemezgetések tudományos alapot kölcsönöznek olyan dolgoknak, amiben semmi tudomány nincs: már az alternatív hírforrások előtt is létezett pontosan ugyanez a jelenség, csak egész máshogy kezeltük.

Amikor Dínó, a miskolci Fekete Bika kocsma egyik törzsvendége előadta, hogy azért van betörve az arca, mert 15 cigány belekötött, és bár néggyel elbánt, a túlerő legyőzte, az is posztfaktuális sztori volt, hiszen viszonylag hamar kiderült, hogy előző este arcon verte a hinta, amiről részegen leesett. Pont ugyanúgy a dolgozó emberek adójából élt, mint azok, akik hivatásosan terjesztenek hülyeséget, bár az még csak segély volt.

Az egyetlen fontos különbség az volt, hogy akkoriban Dínót senki nem kezelte komolyan vehető hírforrásként, és nem azt mondták rá, hogy konzervatív újságíró, hanem hogy hazug fasz.

Olvasnál még többet Fekő Ádámtól az Azonnalin? Ide kattints!

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől
Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek