+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Karóczkai Balázs
2019. augusztus 12. hétfő, 16:33
A Munkáspárt sem bírta ki, ők sem maradhatnak ki idén sem a főpolgármesteri megmérettetésből: a 2014-ben egyszer már elbukó, majd 2016-ban Salgótarjánban is tökutolsó helyen végző Thürmer Gyula pártelnök indul a város vezetéséért. De mit gondol a melegekről, és miért nem indult az előválasztáson? Az előbbit a közpénzmédia, az utóbbit mi kérdeztük meg tőle!

Ugyan ki akar részeg, dülöngélő hollandokat kerülgetni a Szigeten, ha a Munkáspárt is sajttájt tart? Nem is akármilyet, hanem olyat, amin a budapesti főpolgármesteri versenybe jelölnek ők is jelöltet.

 

Kakacs Magdinak, a párt alelnökének a rövid felkonferálása után pedig a színpadra is állt a jelölt, a párt elnöke és ökle: Thürmer Gyula,

 

aki 2014-ben egyszer már majdnem elindult Budapesten, de akkor nem sikerült elég ajánlást gyűjtenie, aztán 2016-ban Salgótarjánban próbálkozott, ahol négy jelöltből lett utolsó.

 

És az ellenzék most hiába tartott előválasztást Budapesten, Thürmer nem azon indult el, hanem inkább így külön. Hogy miért?

 

Mint kiderült, az előválasztást komolytalannak, politikai bohóckodásnak tartotta Thürmer, hiszen még ki se volt írva a választás, amire előválaszthattak az emberek.

 

A Munkáspárt elnöke kijelentette, hogy ahhoz kétség nem fért, hogy majd elindul a pártjuk a választáson, mert szerinte ők bizony a magyar politikai élet tényezői. (Az EP-választáson májusban 0,42 százalékkal végeztek az utolsó helyen.) Thürmer fogadalmat tett, hogy ellenzéki politikus lesz, viszont ők nem rombolni szeretnének, mint szerinte a jelenlegi ellenzék azt teszi, hanem építeni, és bárkivel hajlandóak együttműködni jó ügyek mentén.

 

Thürmer azzal indokolta indulását, hogy ugyan Budapest és Magyarország szépül és épül, de a szép épületek mellett többre van szükség.

 

Szerinte a jelenlegi politikusok nem az emberek érdekeit szolgálják, az emberek a problémáikkal nem tudnak kihez fordulni, ezért Thürmer Gyula Budapestje egy emberközpontú város lenne fogadóórákkal és a rendszerváltás előtti tanácsokhoz hasonló intézményekkel, mert ha ma elromlik a csap, az ember nem tud kitől segítséget kérni, bezzeg régen ilyenkor volt hová fordulni.

 

Na és mi a program? Hát a T.H.Ü.R.M.E.R.!

 

Mit akar Thürmer Budapesten? Tisztaságot szeretne mindenütt, mert ma piszkosság van. Harmóniát és párbeszédet a közbeszédben, mert az embereket nem vonják be a döntésekbe. Ügyeletes illemhelyeket városszerte, mert ma ez egy égető probléma a városban. Rendet a városba, mert ma rendetlenség van. Megfizethető bérlakásokat, mert a lakásmaffia miatt a munkások nem tudnak hol élni. Ellenőrzést a közkiadások felett, mert ma csak bírósági végzéssel lehet információkat megtudni. Rendes utakat, „gyalogosan és bérkocsikon (!) is”.

 

Vagy másképp szólva:

 

 

Thürmert nem érdekli, amíg otthon, a négy fal között

 

Az M1 és a HírTV is képviseltette magát, akik olyan fontos kérdéseket intéztek az elnökhöz, hogy mit gondol a Coca Cola kampányáról és támogatja-e a „meleglobbi” ilyen „agresszív” propagandáját.Thürmer azt mondta, hogy nyár van, és az emberek ilyen hülyeségekkel töltik el a szabadidejüket, őt viszont nem érdekli, hogy ki mit csinál otthon a négy fal között.

 

Az M1 kérdésére Thürmer visszautasította Karácsony Gergely közös ellenzéki főpolgármester-jelölt kijelentését, hogy a Munkáspárt nem ellenzéki párt, hiszen „ha körbenéznek, hány minisztere van a Munkáspártnak?”, de ennél durvábbat nem mondott a zuglói polgármesterre.

 

MI az előválasztás mellett a kampányról is kérdeztük, mire elmondta: tömegbefolyásoló eszközöket és propagandát nem fognak használni, de ő is járja majd Budapest utcáit és szóba elegyedik emberekkel.

 

FOTÓ: Kiss Brigi / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A Fidesszel ellentétben ők nincsenek felfüggesztve. De akkor hova tűntek?

Ellenjelölt híján nem is ez volt a nagy kérdés, hanem inkább az, hogy mit kezd majd Tusk a Fidesszel: elnökjelölti beszédéből ítélve
Orbán nem sok jóra számíthat.

Ami egyelőre biztos: megválasztják Donald Tuskot a Néppárt elnökének, és beszélni fognak fél Európa vezetői.

A horvát rendőrség rendszeresen bántalmazott kiskorú menekülteket is, a horvát-szerb határnál pedig kínzókamrát tartott fenn.

Pénteken ül össze az alakuló ülés után először a győri közgyűlés. De ki lesz a Fidesz polgármesterjelöltje?

A hat ország szerint a reformjavaslat megvalósítása nem lassíthatja Albánia és Észak-Macedónia felvételét.

A hét kérdése

Azt a sütit keressük, amihez reggelenként ugyanúgy tud lattét inni egy budai vállalkozó, mint odapörkölt feketét egy békéscsabai varrónő. Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Kinek kell Paks2? Akadályozza-e az áttérést a megújulókra? Lehet-e gazdaságos? Létezik-e ellátásbiztonság atomenergia nélkül? November 22-én.

És mindegyiktől lehet kóstolni! Ráadásul Budapesten! És még finomak is a borok. Nov. 23.

Fantasztikusirodalmi találkozó november 30-án!

Jávor Benedekkel, Stumpf Andrással és Bajomi-Lázár Péterrel december 12-ig.

November 22-től egészen december 15-ig a PIM-ben!

Ezt is szerettétek

Szerintünk az újságírókat korlátozó új szabályok nem felelnek meg az alkotmány követelményeinek, úgyhogy bepereltük az Országgyűlés Hivatalát és magát Kövért is.

Mikor lesz tárgyalás és ítélet? Mi lesz, ha nyerünk? Hogy néz ki egyáltalán egy kereset a házelnök ellen? Elmondjuk a perünk kulisszatitkait!

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Várhelyi a meghallgatásán profi teljesítményt nyújtott, más, nála jóval gyengébb biztosjelöltekkel ellentétben mégis csuklóztatják az EP-ben. Hogy miért?

Twitter megosztás Google+ megosztás