A Vatikán eltiltaná a rózsafüzértől Salvinit

Szerző: Techet Péter
2019.08.12. 18:10

A Vatikán kész a dialógusra a szélsőjobboldali párttal, de egy feltétellel: Matteo Salvini fejezze be az egyházi szimbólumok pártpolitikai hasznosítását.

A Vatikán eltiltaná a rózsafüzértől Salvinit

Angelo Bagnasco, genovai érsek, az Európai Püspöki Konferencia elnöke adott interjút az olasz kormányválság kapcsán a balliberális La Repubblica napilapnak. A főpap elmondta: a katolikus egyházat is aggasztják az olasz kormányválság hírei, de ő személyesen bízik abban, hogy az olasz alkotmányos rendszer megvédi a demokráciát. Éppen ezért nem teljesen osztja Ferenc pápa abbéli aggodalmát, hogy a mai Európa a harmincas évekre kezd hasonlítani.

Bagnasco azonban leszögezi: aki a népek vagy emberek közötti elzárkózásnak a híve, az nem értett meg semmit sem a kereszténységből.

Bagnasco már a múltban is többször bírálta a Lega menekültellenességét. A genovai érsek szerint „egy jó menekültpolitikának három eleme van: befogadni, támogatni, integrálni”. Azaz a bezárkózást elveti.

A Lega kapcsán az egyházi előljáró azt mondta: mint mindenkivel,

Salviniékkal is kész a Vatikán és a katolikus egyház a párbeszédre, de „elég az egyházi szimbólumok használatából”.

A kérdés azért merült fel, mert az elvált Lega-vezér legutóbb az EP-választási kampányban vetett be katolikus szimbólumokat. A május elejei milánói nagygyűlésén például számos szentet idézett meg, akik a kampányban majd segíteni fogják, és teátrálisan megcsókolt egy rózsafűzért. Ugyanezt az EP-választás éjszakáján, a milánói pártközpontban tartott sajtótájékoztatón is megismételte.

SALVINI RÓZSAFÜZÉRREL KAMPÁNYOLT MÁJUS ELEJÉN MILÁNÓBAN IS, DE EZ A KÉP NOVEMBERBEN KÉSZÜLT. AZ ELVÁLT POLITIKUS ELÖSZERETETTEL NYÚL KERESZTÉNY JELKÉPEKHEZ A KAMPÁNYAIBAN. FOTÓ: MATTEO SALVINI / FACEBOOK

Már az első rózsafűzér-csókolgatásnál jelezte Bagnasco érsek , hogy „Isten megidézése saját célra nagyon veszélyes”. Mazara del Vallo püspöke, Domenico Mogavero pedig az EP-választás után azt mondta:

„aki Salvininel van, nem nevezheti magát kereszténynek”.

A katolikusok harmada ettől függetlenül továbbra is Salvinire szavaz.

Erősebb a baloldal a keresztények között, mint egyébként

Amint az Avvenire olasz katolikus napilap írta: a májusi EP-választásokon a rendszeresen templomba járó katolikusok harminckét százaléka a Legára, huszonhét százaléka a balközép Demokrata Pártra, tizennégy százaléka az Öt Csillagra szavazott. Országosan a Lega amúgy harmincnégy, a balközép huszonkettő és az Öt Csillag tizenhét százalékot kapott. Ez tehát azt jelenti, hogy

a katolikusok között kicsit kevesebb a Lega és az Öt Csillag híveinek aránya, mint az össztársadalomban, míg a balközép támogatottsága öt százalékkal magasabb.

Emlékezetes, hogy – amint arról az Azonnali be is számolt – a legolvasottabb katolikus hetilap, a Famiglia Cristiana már tavaly egy kemény címlappal ment neki menekültellenessége miatt a legás belügyminiszternek. A „Távozz tőlem, Sátán“ bibliai felszólítás mintájára a hetilap egyik júiusi címlapján az állt: „Távozz tőlem, Salvini”.

Az olasz katolikus egyházból jövő kritikus mondatokat viszont Gerhard Ludwig Müller, a Hittani Kongregáció Ferenc pápa által menesztett, keményvonalas egykori vezetője bírálta. XVI. Benedek szövetségese szerint „bűn azt mondani, hogy Salvini nem keresztény, csak mert a bevándorlás ellen van”.

MONTÁZS: Pintér Bence / Azonnali

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek