Levelet írt Ferenc pápa az egyház körüli szexuális visszaélésekről

Szerző: Fekő Ádám
2019.08.09. 08:15

A minden katolikus paphoz szóló pápa szerint az egyházban most zajlik a megtisztulás ideje, de szeretné, ha tanulnának a történtekből.

Levelet írt Ferenc pápa az egyház körüli szexuális visszaélésekről

A világ összes katolikus papjához szólt Ferenc pápa, aki többek közt azon sajnálkozik szövegében, hány olasz pap vált úgy vádlottá és röhejessé, hogy ők maguk semmiféle bűncselekményt nem követtek el, és itt egészen konkrétan az egyház körül megjelent szexuális visszaélésekre gondol. 

„Bár a múltban az elhallgatás válhatott reagálási formává, ma azt akarjuk, hogy a megtérés, az átláthatóság, az őszinteség és az áldozatokkal való szolidaritás által alakítsuk a történelmet, és ezek segítsenek bennünket, hogy figyelmesebbé váljunk minden emberi szenvedés iránt”

– áll írásában.

Bár a szöveg tartalma nem erre utal, Ferenc pápa alapvetően optimista, és az egyház megtisztulásának nevezte a mostani időszakot: „Az Úr most tisztítja meg Jegyesét és mindnyájunkat önmagához térít. Próbára tesz bennünket, hogy megértesse velünk, hogy nélküle csak por vagyunk. Megszabadít minket a képmutatástól, a látszat lelkiségétől.”

A teljes levelet a Magyar Kurír katolikus hírportál fordította magyarra.

Ferenc pápa korábban már nemzetközi imanapot is hirdetett a papi szexuális zaklatások áldozataiért, és több ígéretet is tett az ilyen bűnügyek felszámolására, 2014 tavaszától pedig létrehozottmár egy kiskorúak védelmére felállított bizottságot, 2017-ben pedig nyílt levélben szólt a világ püspökeihez, amiben arra kérte őket, zéró toleranciát tanúsítsanak a visszaélésekkel szemben, mivel szerinte nem csak a hatalommal való visszaélés, de a segítségnyújtás elmulasztása, a tagadás és az elfedés is bűn. 

FOTÓ: Wikipedia

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek