Kormánygépen repkedett a szülővárosába, lemondatták a lengyel alsóház elnökét

Szerző: Illés Gergő
2019.08.08. 18:41

Marek Kuchciński több mint százszor használta a kormánygépet úgy, hogy gyakran a családja is elkísérte. Ez pedig nagyon kínos az újraválasztásban reménykedő lengyel kormánypártnak.

Kormánygépen repkedett a szülővárosába, lemondatták a lengyel alsóház elnökét

Belebukott egy egyre növekvő politikai botrányba Marek Kuchciński, a lengyel alsóház (Szejm) elnöke, miután kiderült róla, hogy több mint százszor használta a kormánygépet főleg akkor, amikor Rzeszóvban levő otthona felé tartott, nem kevésszer családtagjai társaságában – minderről az Onet lengyel lap ír.

Konzultáció az emberekkel

A Szejm főként a közvélemény nyomására csütörtök reggel publikálta a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) politikusának repülőhasználatáról szóló adatokat: eszerint a házelnök 2016 márciusa és 2019 júliusa között nyolcvanötször használta a kormánygépet, de ez önmagában még nem számolja az retúrutazásokat, és más, a jelentésben nem szereplő repülőutakat, ezekkel együtt már százharmincötre nő a politikus kormánygéphasználatainak száma. Kuchciński tegnap még próbálta menteni a menthetőt: azzal magyarázkodott, hogy

próbált Varsón kívül sok helyre elutazni, hogy a parlamentet közelebb hozhassa az emberekhez, így az utak egyfajta „nyílt konzultációk” voltak.

Volt, hogy a Przemyśl-Kijev vasútvonal egymilliomodik utasának kellett díjat átadnia, és a przemyśli tollaslabdacentrum alapkövét is neki kellett letennie, ezek pedig mind-mind gyarapították a repülési listát.

Przemyśl miatt azért kellett ennyit magyarázkodnia, mert a politikus innen származik, így a közeli rzeszówi reptérre gyanúsan sokat repült házelnöksége idején. Ugyanakkor kiderült, hogy a házelnök számos alkalommal nem egyedül utazott: saját családját is magával vitte a kormánygép fedélzetére, sőt, volt, hogy a házelnök asszisztensei, a kormánypárt más képviselői, és azok feleségei is a házelnökkel tartottak.

Az Onet becslései szerint a házelnöki repkedések összesen 4 millió zlotyjába (több mint 300 millió forintjába) kerültek a lengyel adófizetőknek.

Az ügy különösen kényes a PiS számára, ugyanis októberben parlamenti választásokat tartanak Lengyelországban, a közvélemény-kutatásokban jelenleg szárnyaló kormánypártnak pedig nem tenne túl jót, ha a kampányhajrában a házelnökük urizálásával támadnák őket.

Tuskra tolnák a balhét

Éppen ezért Kuchciński csütörtökön bejelentette távozását (erről a Rzeczpospolita tudósított bővebben) – az ügy súlyát pedig mi sem jelezhetné jobban, mint hogy ezt a PiS-elnök Jarosław Kaczyński társaságában tette meg (aki pártelnökként jelentős hatalmat gyakorol a kormány fölött is, habár annak nem tagja).

Kuchciński rövid sajtótájékoztatóján azt is sietett leszögezni, hogy a törvényeket nem szegte meg a repülésekkel. Jaroslaw Kaczyński ezek után Donald Tusk lengyel exminiszterelnökre is megpróbálta áttolni a botrányt:

Tusk 6 éves és 10 hónapos miniszterelnöksége alatt 281 alkalommal repült szülővárosába, Gdańskba, és más, egzotikus helyekre a feleségével a kormánygép fedélzetén,

mondta a PiS vezetője. Így a kormánypárt a döntésnél kiemelte, hogy a házelnök jogszerűen járt el, de ők meghallják a közvélemény felháborodását, és ennek megfelelően cselekednek. Kaczyński azt is hozzátette: eddig egyszerűen nem léteztek arra vonatkozó szabályok Lengyelországban, hogy ki használhatja a kormánygépet, ezért hamarosan olyan törvényjavaslatot fognak beterjeszteni, mely ezt szigorúan korlátozza.

BORÍTÓKÉP: Marek Kuchciński / Facebook

Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek