Hogyan lehet az, hogy a feketére festett, egészségtelen cukros ital amerikai gyártója kilenc évvel az Orbán-kormány hatalomra kerülése után a kormány fontos stratégiai partnere ahelyett, hogy a családi vagy szövetkezeti tulajdonú gyümölcslégyártókat hoznák helyzetbe?
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!
Meg is van az idei nyár legsikeresebb reklámkampánya, miután felhördült egy csomó homofób a Coca-Cola csókolózó melegpárokat mutató budapesti metróreklámjain. Az, hogy egy ezek az emberek kiakadtak, egyrészt szívük alkotmányban foglalt joga, másrészt pedig jelzi, hogy a hazai oktatási rendszer nemigen készít fel a kapitalizmusra meg a fogyasztói társadalommal járó olyan dolgokra, mint mondjuk a reklám, annak céljai, módszerei, hatásai.
Egy ilyen kampánynak ugyanis az a dolga, hogy felemelje a terméket a versenytársaitól, ugyanezt csinálta tavaly az antirasszista cipőjével a Nike is: a plakátokon lévő #loveislove üzenettel a Coca-Cola több lett, mint egy állandó minőséget kínáló logó vagy épp az ugyanolyan fekete színű, cukros italt kínáló konkurensei – kérdés persze, hogy ha ezt mondjuk nem az amcsi cég, hanem a Péti Nitrogéművek vagy épp a húsárukat gyártó Kométa lépi meg, az milyen visszhangot kelt. De ezekhez a cégekhez képest a Coca-Cola hosszú éveken keresztül rengeteg pénzt ölt bele abba, hogy tisztában legyünk azzal, mi több, alapvetésként fogadjuk el, hogy a Coca-Cola más, Coca-Colát venni jobb emberré tesz. Mostantól egy darabig az egészségtelen termékük fogyasztása egyben kiállás is lesz a plakátokon lévő ügy mellett.
Ezt leírni is szomorú, de sajnos igaz: ami húsz éve a hónod alatti Magyar Narancs volt a villamoson, az ma egy kólásdoboz az Instagramon.
Mert tényleg az van, hogy viszonylag sok felhasználó ingyen, érzelemvezérelve, egy ügy mellett kiállva reklámozza a cukros levet, noha az ügynökségek simán fizetnének ezért az erre tartott influenszereknek. Ehhez képest az van, hogy az egyik legértékesebb hazai influenszer, Alföldi Róbert ingyen kiposztol egy kólát, és erről külön hír is megjelenik a sajtóban. Hír, nem fizetett hirdetés. A kampány hazai sikerességéről árulkodik majd az is, ha majd a hőbörgés lecsillapodása után kiszámoljuk, a Coca-Cola Magyarországnak listaáron mennyibe került volna megvenni PR-cikként azt a rengeteg médiafelületet – beleértve ezt a cikket is –, amiben pro vagy kontra, vagy akár csak a híradások szintjén a termékükről írtak. Ennél csak a ROM-csoki amerikaira való átmárkázása miatti romániai felháborodáshullám szólt nagyobbat.
Mármint itt a környéken. Az északolasz Benetton már 1991-ben, azaz 28 éve egy olyan plakáttal hirdette magát és a ruháit, de elsősorban magát, amin egy fehér és egy fekete nőből álló leszbikus pár egy örökbefogadott ázsiai kisbabával burkolózik bele egy plédbe. Nem véletlen, hogy a Coca-Cola 2019-ben, és nem mondjuk 2005-ben jött ki Magyarországon a #loveislove üzenetével (egyáltalán eszébe jutott volna-e a márkának akkor kirukkolni társadalmi üzenettel): erős a gyanúm, hogy úgy kalkuláltak, ez ma már többet hoz, mint visz.
A kormánypárti portálok és megmondóik ugyanúgy mentek bele a Cola stratégiájába, mint néha a magyar ellenzék a Fidesz tematizálásába szokott: van olyan fideszes országgyűlési képviselő, aki még bojkottfelhívást is közzétett, mondván, addig nem issza a terméket, amíg a szerinte provokatív plakátok az utcán lesznek. (Hogy ez mennyire sikeres fegyver, azt a Csíki Sör körüli hírekből tudjuk: a székelyföldi sörgyárral akkor még perben álló Heinekent ugye annyira érzékenyen érintette a bojkott, hogy nem csak ki kellett vonulnia a magyar sörpiacról, de már a nevükre is alig emlékszik bárki. Ahogy az a kérdés is felmerül, hogy amennyiben leveszi a cég a plakátokat, törlődnek-e az érintett fideszes memóriájából a plakátok?)
A cég üzenete, vagyis az, hogy a melegekért nem csak cégen belül áll ki (munkavállalóként nem diszkriminálja őket, stb.), így csont nélkül átmegy a sajtón, ahelyett, hogy arról beszélnénk, hogy egyáltalán fontos-e, hogy egy cukros víz politizáljon, illetve hogy miért akkor lesz hír a cukros vízből, amikor politizál?
A magát újabban teremtésvédőnek és patriótának nevező jobboldalon kiakadni ugyanis nem ezen meg a képzelt homoszexuális lobbijukon kellene – mert amúgy hiába beszél ellenük a kormánypárti holdudvar egy része, jogi szempontból nézve Magyarország teljesen oké a melegeknek –, hanem inkább azon lenne érdemes elgondolkodni, hogy hogyan lehet az, hogy ennek a tokaji aszúk szintjén lévő cukortartalmú (a kóláé 110 gramm/liter, egy ötputtonyos aszúé minimum 120 gramm/liter), foszforsavval megtámogatott, feketére festett, egészségtelen szénsavas italnak
az amerikai multi gyártója 2019-ben, kilenc évvel az Orbán-kormány hatalomra kerülése után a kormány egyik fontos stratégiai partnere ahelyett, hogy a stratégia inkább arra épülne, hogy a hazai kézben lévő, családi vagy szövetkezeti tulajdonú kisüzemi szörp- és gyümölcslégyártókat hoznák helyzetbe?
Hogy miért inkább a szőlőültetvények kivágását, újabban éretlenül való leszüretelését, majd kidobását támogatja a magyar állam, ahelyett, hogy vonzó perspektívát kínálnának a mezőgazdaságból élni akaróknak? Hogy miért kapni az összes szomszédos ország tetszőleges boltjában jobb minőségű élelmiszert a boltokban, mint az elvileg agrárnagyhatalom Magyarországon?
Igaz, ezek a kérdések már messzire vezetnek, a nyári uborkaszezonba inkább való a coca-colás buzizás. A plakátokon is jobban néz ki egy már lejátszott ügy a környezetvédelem helyett.
Képviselő úr, igyunk inkább Fantát?
Olvass még több cikket Bukovics Martintól az Azonnalin!
Tetszett a cikk?
Az Azonnali hírlevele
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
