A francia kormány engedné a mesterséges megtermékenyítést az egyedülálló és a leszbikus nőknek is

Szerző: Hutter Marianna
2019.08.04. 20:27

Azon felül, hogy az új törvény már nem kizárólag a heteroszexuális pároknak engedélyezné a mesterséges megtermékenyítési eljárásokat, minden francia nő számára az egészségügyi rendszerrel fedeztetné annak költségeit.

A francia kormány engedné a mesterséges megtermékenyítést az egyedülálló és a leszbikus nőknek is

Ugyan jelenleg csak heteroszexuális párok vehetnek igénybe mesterséges megtermékenyítési eljárásokat Franciaországban, a kormány lazítana a szabályozáson, hogy ez az egyedülálló vagy leszbikus nőknek is elérhető legyen – írja az AP News.

Az ehhez szükséges törvénymódosító javaslatot már el is készítették. Eszerint a mesterséges megtermékenyítés költségeit a nemzeti egészségügyi rendszer állná minden nő számára. Lehetővé tennék azt is, hogy az ilyen eljárásokból született gyerekek 18 éves koruk után megtudhassák, ki volt a spermadonor, jelenleg ugyanis szigorúan védik az illetők anonimitását.

A módosítás ugyanakkor nem érintené a béranyaságot, amely a továbbiakban is tiltott maradna.


Az biztos, hogy az új törvényt nem fogja osztatlan öröm fogadni: húsz konzervatív csoport már jelezte is, hogy demonstrálni fognak ellene októberben. Egyrészt ellenzik, hogy apa nélküli gyermekek szülessenek, másrészt attól tartanak, a javaslat végül mégiscsak a béranyaság legalizálásához fog vezetni.

Jelenleg az egyedülálló és leszbikus francia nők külföldön gyakran úgy kerülik meg a francia szabályozást, hogy külföldre utaznak az eljárásért. Aki megteheti, például Spanyolországba vagy Belgiumba utazik, ahol a procedúra több ezer euró fejében elérhető.

Mi a helyzet Magyarországon?

A vonatkozó törvény szerint

Magyarországon a házastársi vagy különneműek közötti élettársi kapcsolatban álló személyeknél végezhető mesterséges megtermékenyítés, továbbá egyedülállóvá vált nőknél.

Utóbbit azokra a nőkre kell érteni, akiknek házastársi vagy élettársi kapcsolata a reprodukciós eljárás megkezdését követően szűnt meg.

FOTÓ: Flickr

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek