Lebetonozta illegálisan a közstrandot a međugorjei Mária-látnok

Szerző: Techet Péter
2019.07.30. 19:48

Međugorjében a nyolcvanas évek eleje óta állítólag megjelenik a Szűz Mária. Ezt a Vatikán a mai napig nem fogadja el, de a jelenések egyik átélője azóta jómódban él a dalmát Hvar-szigeten. Most azért került a sajtóba, mert állítólag illegálisan lebetonoztatta az egész strandot a villája alatt, holott az nem is az övé.

Lebetonozta illegálisan a közstrandot a međugorjei Mária-látnok

1981-ben, az akkor még Jugoszláviához tartozó kis hercegovinai városkában, Međugorjében több helyi katolikus horvátnak állítólag Mária-jelenése volt: azóta minden hónap huszonötödikén egy erre a célra alakult Információs Központ teszi közzé – többek között magyarul is – a legújabb jelenés üzenetét. A július huszonötödikei itt olvasható, többek között ez áll benne: „gyermekeim, térjetek vissza az imádsághoz, míg az ima az életetek nem lesz, nappal és éjjel”.

Lebetonozott strand

A Mária-látnokok egyike Mirjana Dragičević-Soldo, akinek a dalmát Hvar-szigeten van – a Slobodna Dalmacija napilap leírása szerint – luxusvillája. Már ennek építési engedélye körül is voltak viták, most azonban egy újabb építési ügybe keveredett a látnok. Ahogy a spliti Slobodna Dalmacija baloldali napilap kissé gunyorosan írja:

Dragičević-Soldo „gyakrabban látja a Szűzanyát, mint az építési engedélyeket”.

A napilap mai számában ugyanis arról számol be, hogy a Mária-látnok önhatalmúlag lebetonozta a villája alatti strandot, amely ráadásul nem is az övé.

A spliti újság nem tudta elérni Dragičević-Soldot, a 24Sata zágrábi bulvárnapilapnak azonban nyilatkozott röviden és felháborodottan a hercegoviniai nő:

„Milyen ház? Milyen plázs? Nem igaz, hogy betonoztam.”

Bár amikor a részletekkel akarta őt a bulvárújság konfrontálni, megszakadt a vonal.

A Slobodna Dalmacija napilapnak viszont a helyi építésügyi hatóság megerősítette: a villa a Mária-látnoké, az alatta történt betonozáshoz pedig semmiféle engedélyt nem szerzett be.

A Vatikán nem hisz a Mária-jelenésekben

Noha az elmúlt több mint harmincnyolc évben több százezer zarándok fordult meg Međugorjében, ahol valóságos turizmus épült a Mária-jelenésekre, a Vatikán hivatalosan a mai napig sem ismeri el hitelesként a Mária-látnokok állításait.

Ez persze nem akadályozza meg a horvát (és különösen a hercegovinai horvát) katolikus híveket abban, hogy Međugorjét zarándokhelyként kezeljék. Még a korábbi pápa, XVI. Benedek konzervatív körei – többek között a Hittani Kongregáció mára leváltott vezetője, Gerhard Ludwig Müller – léptek fel nagyon határozottan a medjugorjei jelenések elismerése ellen. Amerikai katolikusoknak például a Vatikán egyenesen megtiltotta, hogy olyan rendezvényen vegyenek részt, amelyen Međugorjét Mária-jelenéshelyként kezelik.

A helyi katolikus egyház, amely hercegovinai horvátokból áll, szintén elutasító: a mostari püspökök 1981-es jelenés óta végig elzárkóznak bármiféle elismeréstől. Azon ferenceseket pedig, akik ezzel szembeszegültek, ki is zártak a rendből.

Részben enyhült az ellenállás Ferenc pápa ideje alatt:

ő Henryk Hoser varsói érseket külön međugorjei apostoli küldöttnek nevezte ki, azzal a céllal, hogy a Mária-jelenéseket még egyszer megvizsgálja. Noha Hoser érsek is arra a következtetésre jutott, hogy nincs Mária-jelenés, engedélyezte a Vatikán, hogy Međugorje zarándokhely lehessen – XVI. Benedek pápa környezete ugyanis még ezt is blokkolta.

FOTÓ: Andrea Topić, HANZA MEDIA

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek