Szaúd-Arábia és Irán szavazataival lett Izrael a világ egyetlen országa, ami az ENSZ szerint sérti a női jogokat

Szerző: Fekő Ádám
2019.07.28. 09:38

54 nemzet képviselői ítélték el egyedüliként Izraelt a megszállt területeken mutatott jogsértések miatt.

Szaúd-Arábia és Irán szavazataival lett Izrael a világ egyetlen országa, ami az ENSZ szerint sérti a női jogokat

Az ENSZ fórumán hét uniós ország is megszavazta Izrael elítélését a nők jogainak, illetve az egyetemes emberi jogos megsértése miatt. A Gazdasági és Szociális Tanács ülésén 54 nemzet képviseltette magát, de Izrael volt az egyetlen olyan ország, ami törvénysértőnek és problémás helyszínnek lett nyilvánítva – írja a Jerusalem Post.

A tanács állásfoglalása szerint  Izrael „az izraeli megszállás jelentős akadályt jelent a palesztin nőknek és lányoknak jogaik érvényesítésében”, egy másik közös állásfoglalás pedig úgy általában az emberi jogok megsértését emelte ki a megszállt területeken.

Az állásfoglalásra csak az USA és Kanada szavazott nemmel, többen tartózkodtak (magyar képviselet egyáltalán nem volt a tanácsban), de a szavazás legabszurdabb részére talán az egykori ENSZ-nagykövet, Nikki Haley hívta fel a figyelmet Twitteren: az összes arab ország Izrael ellen szavazott a nők jogainak megsértéséről szóló szövegnél.

„Megdöbbent, hogy az ENSZ elnézi ezeket a szavazásokat. Az emberi jogok kiröhögése megengedni Szaúd-Arábiának, Iránnak, Pakisztánnak vagy Jemennek, hogy Izraelt szavazzák meg a világ egyetlen országának, ahol sérülnek a nők jogai” – áll a rövid összefoglalójában.

A szavazók teljes listáját ide kattintva lehet elolvasni.

Az ENSZ határozatait mondjuk annyira nem kell komolyna venni, hiszen legutóbb idén márciusban ítélték el Izraelt az ENSZ-től, amiért erőszakot alkalmazott a palesztin tüntetők ellen, de hasonló okokból 2018 júniusában is történt ilyen.

FOTÓ: Voice of Bosnia / Twitter

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek