Miről írjon az újság?

A nehezen vagy egyáltalán nem beilleszkedő külföldiek, a kitoloncolásra váró veszélyes elemek, a nyomornegyedekben térítő szalafista imámok olyan témák, amelyekről nyíltan kell beszélni.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Érdemes elolvasni ezt a cikket Techet Pétertől az Azonnalin.

Röviden arról szól, hogy a polgári-liberális (tehát a nyugat-európai fogalmak szerint jobboldali) Neue Zürcher Zeitung (NZZ), amely német nyelvterületen kb. azt a szerepet tölti be, mint az Economist az angol nyelvterületen, elkezdett jobbratolódni, legalábbis egyes vélemények szerint. Ezt a jobbratolódást sokan az új főszerkesztőnek tulajdonítják, aki becélozta a lapot a hagyományos német sajtótól jobbra. Az új főszerkesztő ezt tagadja, szerinte egyszerűen arról van szó, hogy ők nyíltan foglalkoznak olyan témákkal, amelyek más lapokból egyszerűen kimaradnak. Szó esik a baloldali moralizálásról, mint a német sajtó egyik nagy gyengéjéről.

A cikket ennél bővebben azért nem foglalom össze, mert ehhez a témához Techet ért, tessék elolvasni. Techet aktuálpolitikai írásai többször mennek mellé, mint nem. Ez nem azért van, mert buta lenne vagy ne tudná a politika alapfoalmait. Egyszerűen az látszik belőlük, hogy Nyugat-Európában élve nem mozgott eleget sötét gazemberek, a politikai „erősebb kutya” logikán kívül semmiből nem értők, örök túlélők és hasonlók között, akiknek a reakciói, attitűdjei alapvetően határozzák meg az aktuálpolitikát. Viszont a politikai kultúra terén tudása elsőrangú, és ha erről ír, arra oda kell figyelni.

A dolgot őt magát nézni

Márpedig a nyugati politikai kultúrát a politikai sajtó már nagyon hosszú ideje alakítja.

Ezen lapok között voltak, amelyek világos politikai ideológiát követtek (pl. az angol Guardian, amely annyira baloldali, hogy tán még Tamás Gáspár Miklósnak is tetszik, vagy épp a Times, amely a karót nyelt angol konzervatívok lapja), mások pedig (így a NZZ és az Economist) az elitista távolságtartást alkalmazzák. A német sajtó ezen belül külön világ, és amiről Techet ír, az egy általánosabb jelenség, csak épp a német sajtóban történelmi okokból jobban látszik.

A kultúrállamok kultúrsajtójában alapvető kérdés, hogy azt kövesse, amely az egykoron szebb napokat látott Magyar Nemzet mottója („a dolgot őt magát nézzük”) vagy a dolgot valamilyen morális, ideológiai vagy politikai felfogás szerint nézze. A sajtóban ez azért fontos kérdés, mert a sajtó világot teremt. Akkor is, ha épp most nagyon átalakulóban van. Korábban is sokszor átalakult, de ez a szerepe megmaradt. Amiről a sajtó ír, és ahogyan a sajtó arról ír, az emberek fejében meghatározza az adott dolog megítélését.

Ez Kelet-Európában a lehető legtermészetesebb(nek gondolt) dolog, hiszen itt általában a sajtóra mint az asztal mellett álló prímásra, vagy mint a ketrecből bármikor uszítható vérebre tekintenek. De a jelenséget azért mi is ismerjük, amikor az ország sajtóját párszáz ember írja Budapesten, akik „lemennek vidékre”, de egyébként egy pár kilométer sugarú körből tudják mindenkinél jobban a frankót.

Nem szabad beszorulni 

Ha egy ilyen kis csoport, pontosabban ilyen kis csoportok csinálják a sajtót, akkor fontos ezeknek az embereknek az ideológiai hovatartozása, gondolkodása. Ha ez nem hajlandó reagálni a világ bizonyos folyamataira, akkor annak az a vége, hogy a közönség elfordul tőle. Emiatt lehetett beszántani a Népszabadságot, ezért szorult vissza a korábban országosan olvasott ÉS, a HVG, a Magyar Narancs Budapestre. (Meg persze azért, mert a csapból is a propaganda folyik.)

Az NZZ körüli vitából tehát érdemes kiemelni azt, hogy lehet, hogy az új főszerk jobbos. De amit a német sajtóról mondanak, az sajnos igaz. A német sajtót olvasva rendszeresen találkozni egyrészt a moralizálással, másrészt azzal, hogy bizonyos jelenségekről nem írnak vagy a moralizálás miatt nagyon óvatosan írnak.

Igen, ilyen téma a migráció.

Mégpedig olyan nyíltsággal, amely valahol félúton van a rasszista uszítás és a német sajtóban szokásos mostani hangnem között. Ezt a hangnemet németül nem tudóknak kb. úgy lehet lefesteni, hogy azt a hírt, hogy „három 16 éves afgán fiú megerőszakolt és megölt egy nőt egy parkban, ez idén a harmadik ilyen eset”, azt kb. úgy írják le, hogy „három migrációs hátterű fiatal, akik azonban még nem kaptak menedékjogot és különben is egy sérülékeny és traumatizált csoporthoz tartoznak, megerőszakolt és megölt egy fiatal nőt egy parkban”.

Az NZZ saját bevallása szerint ezen akar valamelyest változtatni. Nem tudok állást foglalni abban, hogy valóban ez-e a helyzet, vagy valóban a jobboldali főszerkesztő tisztogat. Azt viszont tudom, hogy a német sajtóra egy ilyen változás ráfér. A hangnemnek direktebbnek kell lennie, mielőtt valaki vagy valakik annyira direktté teszik, hogy abból rögtön „megoldások” is következzenek.

Ez különösen fontos akkor, amikor Európa nagyon fontos viták előtt áll. A migrációs politika, a klímaváltozás, az integráció és a nemzetállamok viszonya mind olyan téma, amelyről nyíltan kell beszélni. A sajtónak erre reagálni kell. A zöldpárt (amely egyre inkább olyan jeleket mutat Németországban, hogy le akarja váltani a polgári középpárt szerepéből a kereszténydemokratákat) sikere azt mutatja, hogy egyre kevésbé lesz vevő a baloldali moralizálásra.

Ha az NZZ „jobbratolódása” megáll egy olyan szemléletváltásnál, hogy a „dolgot őt magát” fogják nézni, annak zajos sikere lesz Németországban, és nemcsak a jobboldali szavazók körében.

Ésik Sándor írása a Diétás Magyar Múzsán is megjelent, kövesd be!