Jobban járna a világ, ha Kiszel Tünde irányítaná

Fekő Ádám

Szerző:
Fekő Ádám

2019.07.23. 11:06

Véget ért a Klímaceleb sorozat, úgyhogy érdemes kicsit összegezni a tanulságokat arról, hogy reagált a magyar celebvilág erre az egyszerre trendi és fontos témára.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A sorozat részeit ide kattintva olvashatod el!

Lezárult a Klímaceleb névre hallató sorozatunk, ami két dolog miatt is fontos: egyrészt az Azonnali történetének első kifejezetten celebekkel foglalkozó sorozata, másrészt abban az országban, ahol a bulvárnak pár kivételtől eltekintve tényleg csak olyan tagozata van, ami az olvasni is épphogy megtanult embereknek szól, megpróbáltunk amolyan nyugatiasan értelmes témában érdeklődni.

Politikáról nem lehetett, hiszen Magyarországon még a győztes oldalon lévők közül sem nagyon mernek erről beszélni, de hát itt volt a klímaváltozás kérdése, amivel egyszerűen mindenki találkozik, ráadásul bármennyire is próbál mást állítani Kövér László,

már akkor is közös ügyévé változik ez bal- és jobboldalinak, amikor a nyár közepén szétveri a jég az autóját, vagy hetek óta nem kap levegőt épp a melegtől.

Szóval ez lett a téma, hiszen az emberiség kiválasztottjaiként a tévében és az Instagramon élő magyar celebszcénának is fel kellett tűnnie, hogy mi van, cserébe Magyarországon még nem lett különösebben politikai téma a klímahelyzet (most az LMP kétegészvalahány százalékát hagyjuk), tehát lehet róla beszélni.

A végeredmény általában egyszerre pozitív és elszomorító: egyrészt pozitív, mert jó hallani, hogy Gáspár „Győzike” Győzőt például a saját lánya cseszegeti a környezettudatos életmóddal, hogy az általában szelfikkel foglalkozó Iszak Eszter kiemelte, hogy még az sem mindegy, mennyit zuhanyzunk, és nyilván Puskás Petitől is király, hogy szép lassan összefogja az általában látványosan semmivel nem törődő magyar celebvilágot, hogy ismertségüket felhasználva csináljanak valami hasznosat. Sőt, még az egykori Viszkis is üde színfolt volt, mert bár csúnya dolog az önbíráskodás gondolata is, azért tegye mindenki a szívére a kezét, és mondja, hogy nem nézte volna meg annak a szemetelőnek az arcát, akit az 1990-es évek egyik leghírhedtebb bankrablója von kérdőre!

Szóval igazából tök jó, hogy a tőle telhetőt VV Alekoszon kívül mindenki megteszi, ugyanakkor rettentő nyomasztó, hogy a legtöbben azt is pontosan látják, mennyire haszontalan ez az egész addig, ameddig vezetőségi szinten nem történik semmi. 

Azon már nagyon régen nem lepődök meg, hogy a magyar celebvilág tagjai jóval kevésbé teszik tönkre a világot, mint a politikusok, de azért így is egészen megdöbbentő, hogy az interjúsorozat legkevésbé magaskultúrába tartozó részében is nagyobb felelősségvállalás és előrelátás mutatkozik, mint mondjuk a Kínai Kommunista Párt klímapolitikájában. Azért nem Donald Trumpot mondtam, mert az USA-t emlegetni már egyszerűen snassz ebben, pedig nyilván ott még súlyozva is van a helyzet azzal, hogy szabad választásokon futottak be olyan emberek, akik szerint a sarkvidéki jégtakaró felolvadása óriási biznisz.

Szóval csinálhatjuk mi a műanyagmentes júliust, valójában nem fognak emiatt kevesebb reklámszatyrot gyártani.

Próbálhatjuk minimalizálni az ökológiai lábnyomunkat, ha néha a saját orszagunkban is közli emiatt valaki, hogy egy libsi hóbortról van szó, miközben egyetlen országgal arrébb már a saját tengerüket is mérgezővé teszik.

A legszomorúbb viszont mégis az, hogy ezek alapján tulajdonképpen jobban járna a bolygó, ha Kiszel Tünde irányítaná legalább Magyarországot, mert azok, akik most teszik, még csak célokat sem hajlandók megfogalmazni arra vonatkozóan, hogy ne öljék meg legalább a saját unokáikat.

Olvasnál még többet Fekő Ádámtól az Azonnalin? Ide kattints!

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől
Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek