Már több mint százezer állat- és növényfaj van veszélyben

Szerző: Hutter Marianna
2019.07.22. 21:00

A Természetvédelmi Világszövetség szerint az emberi tevékenység miatt került veszélybe ennyi állat- és növényfaj.

Már több mint százezer állat- és növényfaj van veszélyben

Fennállása óta először már több mint százezer állat-, növény- és gombafajt tart számon a fenyegetett fajok vörös listáján a Természetvédelmi Világszövetség – írja az Unilad. A szervezet 1964 óta vizsgálja, mely fajok lehetnek veszélyben.

Az idei évben már több mint százötezer állat-, növény- és gombafaj került a listára, ezek közül több mint huszonnyolcezer kihalással fenyegetett.

Ez a Természetvédelmi Világszövetség közleménye szerint azt mutatja, hogy az emberek világszerte milyen túlzott mértékben használják ki a természet erőforrásait. Erre több példát is hoznak, többek közt az édesvízi halfajok számának csökkenését. Mint írják, Japánban a helyi édesvízi halak felét, míg Mexikóban több mint harmada fenyegeti kihalás. Mindez olyan tényezőkre vezethető vissza, mint a növekvő mezőgazdasági és városi szennyezés.

A Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján

a főemlősök fajai közül hét került közelebb került a kihaláshoz, méghozzá a vadászat és az élőhely csökkenése miatt, amelyet többek közt az erődirtások okoznak.

Azt, hogy érdemes fellépni többek közt az orvvadászat ellen, már például a tanzániai kormány is felismerte néhány éve, és sikerült is növelniük az orrszarvúk számát, igaz, egyesek szerint gyanús módon.

FOTÓ: Wikipedia

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek