Tízezren tüntettek Kasselben száz szélsőjobbos ellen

Szerző: Illés Gergő
2019.07.20. 18:37

A hesseni szélsőjobb szerint a német politika és média „pogromot hirdetett a jobboldal ellen”, el is mentek vagy százan a tüntetésükre. A szélsőjobb-elleni válaszdemonstrációra meg vagy százszor annyian.

Tízezren tüntettek Kasselben száz szélsőjobbos ellen

Körülbelül tízezer ember vonult az utcára szombaton Kasselben a szélsőjobb előretörése ellen tiltakozva, és egyben emlékezve Walter Lübcke hesseni kereszténydemokrata politikusra, akit június elején lakásánál gyilkolt meg egy neonáci aktivista, adja közre a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

A demonstráció apropóját a Die Rechtének (A Jobboldal) nevezett szélsőjobbos minipárt rendezvénye adta. A Die Rechte szerint ugyanis Lübcke meggyilkolását „hetek óta politikai eszközként használja a média és a politika”,

a magányos elkövető tetteinek felhasználásával pedig „szabályszerű pogromot hirdetnek az egész jobboldali tábor ellen”,

áll a párt weboldalán. Az esemény mottója a következő volt: „A sajtóhecc, a rágalmazás, és a szájkosár-fantáziák ellen”, utóbbi kifejezés arra utal, hogy a város önkormányzata megpróbálta betiltani a tüntetést, de végül a tiltás törvénytelennek minősült.

A KASSELI SZÉLSŐJOBBOSOK TÜNTETÉSE. FELIRAT: „ELÉG A SAJTÓHECCEKBŐL ÉS A TILTÁS-FANTÁZIÁKBÓL: NEMZETI ELLENOFFENZÍVÁT!” FORRÁS: TWITTER / HANNING WOIGTS

Azonban a szélsőjobbosok tüntetésének így sem lett átütő sikere:

a Die Rechte rendezvényén körülbelül százan vettek részt a rendőrség közleménye szerint, míg az ellenük szervezett demonstráción körülbelül tízezren is megjelentek.

A szélsőjobbosok tüntetésének csekély számú résztvevőjéből hármat elő is állítottak a hatóságok, egyikük alkotmányellenes jelképeket mutatott fel, ketten pedig a fegyvertartásra vonatkozó szabályok megsértése miatt kerültek letartóztatásba.

A Die Rechte rendezvényét kritizálta a szociáldemokrata szövetségi igazságügyi miniszter Berlinből: Christine Lambrecht szerint „undorító és álszent”, hogy csupán hetekkel a gyilkosság után „azok vonulnak végig Kasselen, akik maguk keltették a gyűlöletet”. Lambrecht szerint Lübckét humanizmusa miatt gyilkolták meg politikai okokból, majd hozzátette: „nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni. Az emberek túlnyomó többsége a humanista társadalom mellett áll.”

A hesseni közigazgatási bíróság egyébként pénteken megállapította, hogy a kasseli önkormányzat a tüntetést betiltó döntése törvényellenes volt.

Kimondták továbbá, hogy a szélsőjobbos tüntetés a közrendre nem jelent veszélyt, ezért engedélyezik a demonstrációjuk megtartását.

Christian Geselle SPD-s főpolgármester erre vonatkozólag elmondta: bár tisztában voltak azzal, hogy számos akadály áll a tüntetés betiltása előtt, városként minden követ meg akartak mozgatni, hogy megakadályozzák a városközpontba, helyi kormányelnökség épülete elé szervezett demonstrációt.

BORÍTÓKÉP: A szélsőjobb ellen tüntetők tömege Kasselben / Twitter

Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek