Mégse most dől be az olasz kormány

Szerző: Illés Gergő
2019.07.19. 19:56

Egy nappal ezelőtt még olyanokat vágott egymás fejéhez Di Maio és Salvini, ami a koalíció végét vetítette előre. Most mindenki szépen lenyugodott.

Mégse most dől be az olasz kormány

Ahogy azt az Azonnali csütörtök este megírta, szakításközeli helyzetbe került Ursula von der Leyen német exvédelmi miniszter európai bizottsági elnökké választása miatt az amúgy is ingoványos talajon álló olasz kormánykoalíció: ekkor Matteo Salvini, a Liga elnöke megüzente, véget ért a bizalma koalíciós partnere, a balpopulista, elitellenes Öt Csillag Mozgalom (M5S) iránt, akik megszavazták von der Leyen jelölését.

Mindenki nyugodjon le!

Salvini szerint azzal, hogy von der Leyent az M5S szavazataival (is) sikerült megválasztani, Luigi Di Maio pártja „elárulta” az olasz szavazókat, miután „Merkel, Macron, Berlusconi és Renzi jelöltjére” voksoltak. Di Maio sem finomkondott, aki szerint a szélsőjobbos koalíciós partner Ligánál „mindennapos a vulgáris hazudozás” és Salviniék csak az oroszokkal való illegális pártfinanszírozási botrányukról próbálják elterelni a figyelmet.

Péntek délutánra azonban kicsit mindenki lenyugodott: a Politico arról ír, hogy a kormánykoalíció mindkét tagja engedékenyebb hangot ütött meg, mint egy nappal korábban. „Kétlem, hogy kormányválság felé haladnánk...számos reformot kell még véghez vinnünk”, mondta Di Maio, aki szerint inkább személyesen kell intézniük a nézeteltérésüket.

Salvini arról beszélt, hogy bízik Di Maioban, és „nem lesz válság”.

A két pártelnök pénteki nyilatkozatai már csak azért is fontosak, mert ha valaki szeptember végéig szeretne előrehozott választást kiírni, az erre vonatkozó igényét péntek estig nyújthatja meg. Az M5S és a Liga ideiglenes megbékélése viszont arra utal, hogy ezzel a forgatókönyvvel nem kell számolnunk.

Persze az olasz politikában folyamatosan a levegőben van egy előrehozott választás lehetősége, a Liga politikusai például időről időre felvetik, hogy vagy új választás kéne, vagy pár kormánytagot kéne lecserélni. Salvini például ma arról beszélt, hogy

mind a közlekedési, mind a védelmi tárca vezetőjét el kéne bocsátani, Danilo Toninelli és Elisabetta Trenta pedig mindketten az M5S politikusai.

M5S: Mindent, csak választást ne!

Emellett Salvini egy olyan reformot is át akarna nyomni, amely a gazdagabb, északi régióknak szélesebb körű autonómiát ad abban, hogy hogyan költik el az adóbevételeiket, valamint önállóbb egészségügyi és oktatási politikákat is lehetővé tenne (Salvini pártjának korábbi neve Északi Liga volt, nem véletlenül). Bármily népszerűtlenek is ezek az ötletek az Öt Csillag szavazói körében,

a párt tisztségviselői szerint ezekre Di Maio kész rábólintani, mindenképp szeretne ugyanis elkerülni egy előrehozott választást. 

Az ok egyszerű: az M5S megszenvedte a szélsőjobbal való kormányzást, a tavaly márciusi választások idején még a legerősebb párt voltak 32 százalékkal, most már a 20 százalékos támogatottságot is alulról súrolják. Feltámadt továbbá a baloldali Demokrata Párt is, akik mostanra egyértelműen a második legnagyobb erő a közvélemény-kutatásokban taroló, 35 százalék körül teljesítő Liga mögött.

BORÍTÓKÉP: Luigi Di Maio (balra) és Matteo Salvini (jobbra)

Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek